Gyakran annyira idealizáljuk a családi kapcsolatainkat, hogy bántó dolgokon is felülemelkedünk, és feltétel nélkül kitartunk a családtagjaink mellett. Kezdjük azonban megérteni, hogy a családi kötelék puszta létezése nem kényszeríthet arra, hogy olyan környezetben maradjunk, ahol nem érzünk szeretetet vagy ahol sérülünk.
A következő történet egy fiatal apáról és húga döntéséről szól.
A húgom (30 éves nő) tegnap ment férjhez. Én (32 éves férfi) nagyon örültem neki, és segíteni akartam. Mondta, hogy az esküvő gyerekmentes lesz, amit megértek, ezért megkértem a legjobb barátomat, hogy tudna-e vigyázni a fiamra, és ő igent mondott.
Aztán megérkeztem az esküvőre, és láttam, hogy gyerekek is meg vannak hívva. Kb. 15 gyerek volt ott. Összezavarodtam, de nem akartam felfordulást csinálni, ezért megvártam, hogy a húgom odajöjjön hozzám, és akkor kérdeztem meg, hogy mi ez az egész.
Amit mondott, azzal a lelkembe gázolt, és nem tudom, tudok-e valaha ugyanúgy nézni rá, mint korábban. Beismerte, hogy kizárták a fiamat (12 éves) az esküvőről, mert amputálták a lábát. Azt mondta, ezzel a fiam magára vonta volna a figyelmet az esküvőn.
Majdnem összeomlottam. Jobbnak láttam, ha inkább fogom magam és hazamegyek. Mikor hazaértem, a fiam megkérdezte, miért értem haza ilyen korán, ezért kitaláltam valami magyarázatot, és a nap további részét vele töltöttem, mert ez volt az egyetlen dolog, amire vágytam.
Azóta több tucat üzenetet kaptam emberektől, akik azt mondták, hogy megríkattam a húgomat azzal, hogy ott hagytam az esküvőt, de őszintén ez már engem nem érdekel. Le vagyok sújtva. Egyedülálló szülő vagyok, így most nincs, aki segítsen nekem. De ezek az üzenetek tényleg elgondolkodtattak: rosszat tettem?
A helyzet, mellyel a történet főszereplője szembesült, valóban rendkívül bonyolult, hiszen olyan személlyel kapcsolatos, aki fontos az életében. A következő tippek segíthetnek rendezni a családtagokkal felmerülő konfliktusokat:
- Először is, amit az apa tett, az kiváló módszer a probléma megoldására. Egy lépést hátralép, és otthagyja a helyszínt, hagyja, hogy az érzelmei kicsit lecsillapodjanak, és megelőz egy komoly vitát.
- Jó ötlet, ha papírra veti az érzelmeit és azt, hogy mit szeretne mondani a húgának, hogy érettebb legyen a beszélgetés, és a képet teljes egészében látva születhessenek döntések.
- Próbálja megtalálni a döntés gyökerét. Lehet, hogy már tett hasonlót, vagy előfordult olyan helyzet, ami a gyerekkel szembeni kellemetlen viselkedésre utalt.
- Találjon egy nyugodt pillanatot a helyzet átbeszélésére, aztán gondolja át, vajon mi vezethetett ehhez a fájdalmas döntéshez. Érdemes közvetlenül rákérdezni, hogy a húga miért tette ezt.
- Miután meghallgatta a húgát és kifejezte a saját érzelmeit is, képes lesz döntést hozni, nem feltétlenül abban a pillanatban, de elemezni tudja majd, hogy ez egy hiba volt, egy félreértés vagy valami, amin lehet dolgozni, hogy ne történjen meg újra, és hogy a sebek, amiket a húga okozott, begyógyulhassanak.
Mindenkinek jobb lett volna, hogy ha a huga kérését figyelembe véve el egy az esküvőre megprobálja magát jól érezni. Nem kell a problémát magunkkal vinni, főleg, ha az másnak is azt okozza, és még ki tudja hány emberben keltett volna szomorúságot,együttérzést, szánalmam.A huga csak ezek nélkül szerette volna az élete egy felejthetetlen napját eltölteni. Kérem ne nehezteljen e miatt a hugára. A saját családi tragédiánkat, szomoruságunkat, ne is tegyük közszemlére, ha a nélkül meg tudjuk oldani. Más érzéseit Is figyelembe kellene venni.
Szerintem meg teljesen felesleges tárgyalni. Engem a férjem családja 33 év után sem fogad el. Nem is olyan régen ment férjhez az unokahuga, de őt (féjemet) nem hívták meg az esküvőre. egyedüliként a családban. A 33 év alatt már nagyon sok mindent megpróbáltam, hogy kedvükre tegyek, de hiába. Így a férjem úgy döntött, hogy nem foglalkozik a családjával. Az elkeserítő az egészben, hogy nemcsak ő szenved e miatt, hanem a lányunk is. Mivel van 5 gyermeke, de a nagymama(dédi) még az unokáját sem fogadja el. a désiket, meg főleg.
Szerintem jobb lett volna, ha a huga nem hazudik neki, hanem még az esküvő előtt megbeszélik ezt a dolgot. Így elég megalázó volt a helyzet a férfinak, én sem tudtam volna a helyében ottmaradni az esküvőn.
“…amin lehet dolgozni, hogy ne történjen meg újra…” ha a húgának szerencséje van és nem megy újra férjhez, ez többet nem fordul elő. Egyébként ebben a történetben a húg volt a szánalmas.
Nincs olyan helyzet, amikor bocsánatos bűn a kirekesztés! Legyen korrekt, de távolságtartó a húgával szemben.
Akkor megint ott tartunk, hogy aki nem fér be a tökéletes skatulyába, azt zárjuk el a világ elől? Mert egyeseknek kellemetlen, zavaró egy Down-kóros, vagy mozgáskorlátozott, vak, siket, lángolóan vörös hajú, túl szép, esetleg szemüveges, vagy bármely módon a tömegből kitűnő gyerek, felnőtt?! És persze, a szülőnek, házastársnak, barátnak ezt szó nélkül tűrni kell, és még elvárják, hogy jól szórakozzon? Non sens…
Ez baromság. A húga egy önző, szánalmas ember. Örüljön hogy nem rendezett jelenetet.
ALapvetően a húgának el kellett volna mondania, hogy nem szeretné, ha a hátrányos helyzetű gyerek megjelenjen az esküvőn. Ezt meg kellett volna beszélni. A húg látványpsan sirt, mig a báttya, apuka csak belül. Szerintem teljesen jól tette a srác, hogy eljött a húga esküvőjéről, mert az nem tisztán, nyilt lapokkal játszott. Valószinűleg akkor is fájt volna a srácnak, hogy a gyermeke nem lehet ott az esküvőn, de legalább tudja, hogy miért. Minden kapcsolatban, főleg a családiban, a kommunikáció fontos. Meg lehet beszélni az ilyet. A húg nem volt nyilt, megbántotta a bátyját.
Ehhez kapcsolódnak azok az éttermek, ahová nem vihetek gyermeket:
nálam az ilyen helyek azonnal tiltólistára kerülnek: a gyermekem nálam ugyanolyan családtag, mint a Feleségem, vagy bárki más: ha a gyermeket nem vihetem, akkor mi sem megyünk. Ennyire egyszerű.
…és mi van a gyerekkel! Róla, és az Ő érzéseiről senki nem beszél. A gyerek nem hülye, lát, és érez mindent. Egyáltalán miért kell másképpen kezelni mint a többi gyereket?!
Rácné Anna
Szánalmas ember lehetsz,ha ez a véleményed…
Sőt adja be egy világvégén lévő intézetbe, és tagadja le, hogy valaha volt fia!!! Mindezt csak azért, mert hiányzik a lába. Elég baj ez önmagában egy 12 éves gyereknek és közvetlen családjának. Nem a problémáját vitte volna magával, hanem a saját gyerekét!
Rácné Anna: Szerintem maga egy marha. Gondolom gyermeke sincsen.