Pszichológusok elárulják, hogyan vészeljük át a házasság 5 legnehezebb periódusát szakítás nélkül

0

Robert Stevenson író egyszer azt mondta: “A házasság olyan, mint egy hosszú beszélgetés, amelyet viták tarkítanak.” Előbb vagy utóbb minden pár kerül krízisbe, ez elkerülhetetlen. A jó hír, hogy mikor ilyen időszakot élnek át, a párok a kapcsolatnak egy egészen új szintjét érik el, és új utakat találnak ahhoz, hogy tovább folytathassák a közös életet.

A házassági krízistől nem kell félni, mert ez a kapcsolat fejlődésének a jele. A legfőbb, hogy ne adjátok fel, és keressetek megoldást a problémákra. Ha azt ígértétek egymásnak, hogy jóban-rosszban kitartotok, akkor most bizonyíthatjátok, hogy ezek nem csak üres szavak voltak.

A házasság 1. éve: A valóság szakasza.

Pink maga kérte meg párja kezét. Bár egy évvel később szakítottak, újra egymásra találtak, és ma már közösen nevelik két gyermeküket.

A szakemberek ezt a krízist “a valóság szakaszának” nevezik. Ez általában 6-12 hónapnyi együttélés után következik be. A rózsaszín köd ilyenkorra már elszáll, és a párok elkezdik egymást a maguk valójában látni, együtt a gyengeségeikkel, a korábban észre sem vett rossz tulajdonságaikkal. Ez az az időszak, amikor meg kell tanulni csapatként működni.

Mit tegyél? Ha nem beszélitek át az olyan fontos témákat, mint az anyagiak, a gyerekek, a rokonokkal való kapcsolat, a szabadidő stb. mielőtt összeházasodtok, akkor erre most kell sort keríteni. Őszintén kell beszélnetek a prioritásaitokról, az értékrendetekről. Nagy az esélye, hogy nem lesz mindenben azonos a nézőpontotok, és kompromisszumot kell keresnetek számos kérdésben. Fontos, hogy a legégetőbb problémákat illetően ebben az időszakban meg tudjatok egyezni.

A házasság 3-4. éve: A veszélyes komfortzóna.

Madonna és Sean Penn házassága csak 3 évig tartott, de ezután is azt nyilatkozták, hogy szeretik egymást. Talán elsiették a válást?

2000 brit házaspár részvételével végeztek kutatást, az eredmények szerint pedig azok a párok, akik 3,5 éve házasok, elkezdték egymást természetesnek venni. Inkább aludtak szeretkezés helyett, és már nem mondták egymásnak, hogy “szeretlek”. A párok megtalálták a komfortzónájukat. Egyrészről ez egy csodálatos érzés, hiszen nyugalmat és biztonságot jelent, másrészt viszont magával hozza azt is, hogy a korábban kellemetlennek vélt dolgok hétköznapivá válnak a kapcsolatban, mint például az, hogy már nem zárod be az mosdóajtót, amikor pisilsz, vagy nem ügyelsz arra, hogy milyen pizsamában alszol. A résztvevő párok 82%-a boldognak vallotta magát a házasságában, 49%-a pedig azt mondta, szeretné, ha a párja romantikusabb lenne.

Mit tegyél? Fenn kell tartani az érzelmi intenzitás egy bizonyos szintjét a mindennapokban. Bókoljatok egymásnak gyakrabban, dicsérjétek meg egymást a sikerekért. Jobb, ha nem mondasz ki mindent, amit gondolsz, néha jobb, ha csendben maradsz. Ha észreveszed, hogy valami gond van, óvatosan kezdd a beszélgetést, semmiképp se vádaskodj. Először nézz magadba! A fejlődés egy házasságban akkor történik meg, ha mindkét fél képes önmagát kívülről látni, és megérti, hogy mennyiben járul vagy nem járul hozzá a házassághoz.

A házasság 5-7. éve: A veszélyes 7. év.

A Jóbarátok színésze, David Schwimmer és felesége Zoe Buckman 7 év után jelentették be, hogy el akarnak válni. A rajongók remélik, hogy csak átmeneti nehézségről van szó.

A nyugati pszichológiában a 7. évet a házasság legkritikusabb időszakának tartják. Ekkorra a házaspárnak már jól megszokott élete van, a kapcsolatuk már megállapodott, és az egymás felé tanúsított bánásmód már automatikus, ami nagy hiba. Az egymás iránti érdeklődés és szexuális vonzalom csökken a rutin miatt. A partnerek azt hiszik, már mindent tudnak egymásról. Sok pár azért vállalja az első gyermeket vagy a másodikat, hogy megmentse a házasságát, de nem szabad ebbe a hibába esni. A gyerek egy önálló ember lesz, nem pedig egy házasságot megmentő eszköz.

Mit tegyél?

  • Beszéljetek egymással nyíltan. A megfogalmazásban is őszinték és közvetlenek legyetek, ne távolságtartók.
  • A problémákat azon nyomban oldjátok meg, ahogyan felmerülnek. Ne hagyjátok felhalmozódni őket.
  • Figyeld magadra! Időről időre frissítsd fel magadban, hogy mik a vágyaid és az elképzeléseid a jövőre nézve. Ezt a pároddal is oszd meg.
  • Beszéljetek a kapcsolatotok jövőjéről is. Mi a tervetek a következő évre, vagy 5 és 10 év múlva? A kulcs itt is az őszinteség, a nyíltság, nem pedig az udvariaskodás vagy a határozatlanság.

A házasság 10-15. éve: A nehéz szakasz.

Megan Fox és Brian Austin Green majdnem elváltak 11 év után. De sikerült megmenteniük a házasságukat, és már 3 gyermekük van.

Egy nemrégiben készült tanulmány szerint a 10. év a legnagyobb vízválasztó minden kapcsolatban. Egy interjú során 2000 amerikai nőt kérdeztek meg, és ők azt állították, hogy a házasság 11. éve volt számukra a legnehezebb. Rendkívül sok felelősség nehezedett rájuk ebben az időszakban: ők gondoskodtak a gyerekekről, a házról, és még dolgoztak is. Mivel folyton időhiányban szenvedtek, romlott a párkapcsolatuk minősége. Előfordult az is, hogy a férj már nem találta vonzónak a feleségét. Statisztikai adatok szerint egy átlagos európai házasság körülbelül 11 évig tart.

Mit tegyél? A jó hír, hogy ha ezt a fázist túléled, a kapcsolatoddal való elégedettséged a 20. évig egyre csak nőni fog. A szakemberek azt javasolják, hogy humorral állj a házasságodhoz. Gyakrabban nevessetek együtt, és adjatok lejjebb az elvárásaitokból. A házasságotok talán nem tökéletes. De tényleg annyira szörnyű? Irányítsd a figyelmedet a párod és a házasságotok pozitív oldalára.

A házasság 20-30. éve: Életközépi válság és az “ősz válás”.

Danny DeVito és Rhea Perlman 30 évnyi házasság után váltak el, és ezzel sokkolták a nyilvánosságot. Egy évvel később rájöttek, hogy hibát követtek el, és újra összejöttek.

A krízis oka lehet, hogy mindkét félnél fellépett az életközépi válság. Ezt tovább súlyosbíthatja az üres fészek-szindróma, mikor a gyerekek kirepülnek és elhagyják a családi fészket, a házaspár pedig kettesben marad, akárcsak a kapcsolatuk kezdetén. Úgy érezhetik, hogy a házasságuk kiüresedett, hiszen a fő küldetésüket a gyerekek felnevelésével már teljesítették. Az ilyenkor történt válásokat “ősz válásnak” nevezik, mert a párok már megőszültek ekkorra. Az elmúlt években az 55-65 év közöttiek válási aránya nőtt.

Mit tegyél? Ne távolodjatok egymástól. Keressetek más értelmet az életeteknek, próbáljatok meg párként és ne csak szülőként létezni. Ha a párok a házassági problémáikkal nem foglalkoznak, amíg nevelik a gyerekeket, mikor ketten maradnak, a problémák még súlyosabbá válnak. Ilyenkor viszont már van idő megoldani őket, újra fel lehet építeni a házasságot. Sportoljatok együtt, tűzzetek ki közös célokat, utazzatok, fogjatok vállalkozásba, tanuljatok együtt nyelvet, hogy közös élményeitek legyenek.

Nem megszokott tippek a házassági krízisekből való kilábalásra.

Sokak szerint az olyan általános tanácsok, mint az őszinte kommunikáció vagy a párterápia nem minden esetben hatásosak, hiszen nem mondják meg konkrétan, hogy mit kell tenni a házassági krízis megoldásáért.

De néhány nem átlagos módszer ilyenkor segíthet:

  • Mentsd meg a házasságod egyedül! Az emberek általában azt hiszik, hogy egy házasságot csak a két fél közreműködésével lehet megmenteni. Ám ha csak az egyik fél tesz erőfeszítéseket, már az is sokat változtathat a kapcsolat minőségén, és motiválhatja a másik felet is a változtatásra.
  • Ne tegyél fel magadnak rossz kérdéseket! Ne kérdezgesd magadtól, hogy vajon a megfelelő emberrel élsz-e. A sikeres házasság nem azt jelenti, hogy megtalálod a tökéletes embert, hanem azt, hogy megtanulod szeretni azt, akit találtál. A szerelem nem szerencse, hanem a te választásod.
  • A különélés eltávolít egymástól, nem pedig közelebb hoz. Ha azért költöztök külön, hogy tisztán lássátok az érzéseiteket és felfrissítsétek azokat, nem fog sikerülni. Még jobban eltávolodtok egymástól, éppen egy házassági krízis kellős közepén, mikor a cél pont az egymáshoz való közeledés lenne.
  • Beszéljetek kevesebbet a gondjaitokról! A házassági problémákról folytatott párbeszéd a gondokat nem oldja meg, hanem elmélyíti őket. Vitát és haragot szül. Ha megbeszéltetek egy problémát, az nem jelenti, hogy meg is oldottátok. Beszéljetek kevesebbet, de tegyetek többet. Találjatok valódi módszereket a gondok orvoslására.
  • Ne higgyétek, hogy a terapeuta majd megadja a konkrét válaszokat. A terápiás beszélgetések segítenek, hogy a felek jobban szót értsenek egymással és jobban megértsék a másik nézőpontját. De arra nem adnak választ, hogy pontosan mit kell tenni ahhoz, hogy meg lehessen menteni a házasságot. A párok ezért gyakran csalódottak a terápia után.
  • Ne beszélj barátoknak, se családtagoknak a házassági krízisetekről! A házasságban az egyik legfőbb érték az a bizalom, ami a titoktartásra is vonatkozik. Ezért óriási hiba, ha a házassági problémáitokat kiteregeted a családtagok vagy a barátok előtt. Ezzel megsérted a kettőtök közti titoktartást, ami mindent még inkább tönkretehet.

BÓNUSZ

2017-ben egy pár, akiknek a kapcsolatát az egyik legszilárdabbnak tartják Hollywoodban, Ozzy és Sharon Osbourne a 35. házassági évfordulójukat ünnepelték. Számos nehézséget éltek meg a kapcsolatuk során, de mindig sikerült megmenteni szerelmüket.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét