“Örökbe fogadtam a férjem volt feleségének kisbabáját, így nem kell árván felnőnie.”

0

A 48 éves, ohiói Christie Wertsről az elmúlt időben sokat beszéltek. Azt tette, amit valószínűleg nem minden nő tett volna meg, hiszen adoptálta férje exfeleségétől született fiát. Erre a gesztusra a szerelem és saját gyerekkori tapasztalata ösztönözte.

Nem hezitált az örökbefogadással, mikor eljött az idő.

A 48 éves Christie Werts és férje, Wesley 5 évvel ezelőtt ismerkedtek meg. Egy nagy családot hoztak létre Christie gyermekeivel, Megannel és Vance-szel, valamint Wesley gyermekeivel, Austinnel és Dakotával.

Egy nap azonban szomorú hírt kaptak. Wesley volt felesége, Austin és Dakota édesanyja elhunyt. A pár rögtön meghozott egy óriási döntést, és befogadta a családba a nő újszülött gyermekét, Levit.

Az anya hivatalosan 2023 januárjában adoptálta Levit, és saját gyermekeként neveli őt.

“Mikor hallottam Leviről, hezitálás nélkül azt mondtam, hogy magunkhoz kell őt vennünk”  –mondta.

Christie-nek nehéz gyermekkora volt, és nem akarta, hogy Levi ugyanezt élje át.

Christie elárulta: “Én nevelt gyerek voltam, és bár nagyrészt jó élményeim vannak, nem akartam, hogy ő is nevelőszülőkhöz kerüljön. A férjem ritkán beszél a fiú biológiai anyjának családjával, de Levi hétfőn született, az anyja pedig pénteken meghalt.”

Hozzátette: “Egy másik államban éltünk akkoriban, ezért eladtuk a házunkat Ohióban és kibéreltünk egyet Texasban, mert hivatalosan örökbe kellett fogadnunk. Tehát megtettük, az egész folyamat 16 hónapon át tartott.

Elmondta: “Nevelt gyermekként az én tapasztalataim nagyrészt jók, nem akartam, hogy Levi az örökbefogadási rendszerbe kerüljön.”

“Imádom a gyerekeket, és nagyon gyorsan jó kapcsolatba kerültem a nevelt gyerekeimmel. A biológiai gyerekeimbe is első pillantásra beleszerettem. Ez viszont más volt. Közel kellett kerülnöm egy gyerekhez, akivel soha nem találkoztam, és aggódtam, hogy a körülmények akadályozzák ezt az azonnali szerelembe esést. De elrabolta a szívemet. Azt éreztem, hogy meg kell védenem őt” – mondta az örökbefogadó anyuka.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét