Priyanka Chopra és Nick Jonas lánya béranya segítségével jött világra egy évvel ezelőtt. Egészen a közelmúltig nem mutatták meg a babát a nyilvánosságnak. Ám végre sor került arra, hogy láthassuk az arcát.
Korábban mindig kitakarták az arcát a közösségi oldalakra posztolt fotókon.
Priyanka Chopra és Nick Jonas januárban, közvetlenül a kislány első születésnapja után posztolt egy közös fotót, de ezen még – ahogy korábban is – kitakarták a baba arcát egy szívecskés emojival.
Egy ünnepélyes ceremónia volt Malti első nyilvános megjelenése.
Január végén a Jonas Brotherst csillaggal tüntették ki a Hollywoodi hírességek sétányán. Az eseményre Nick Jonast természetesen felesége és kislánya is elkísérték, a mögötte lévő sorban foglaltak helyet. Priyanka ölében ott ült kislányuk, Malti Marie.
Az 1 éves kis szépség egy kétrészes ruhát és hozzá illő masnis fejpántot viselt.
Köszönőbeszédében Jonas megemlítette feleségét és lányát is.
“Gyönyörű feleségem, te vagy nekem a nyugalom a káoszban, a horgonyom a viharban, és örökké hálás leszek neked, hogy hozzám jöttél. Szülőnek lenni veled a legnagyobb ajándék, ahogyan Malti Marie is az – majd odaköszönt kislányának. – Alig várom, hogy 15 év múlva visszajöjjek veled, és zavarba hozzalak a barátaid előtt.”
A kis Malti megváltoztatta Jonas és Chopra életét.
Egy megható interjúban Chopra őszintén beszélt arról, milyen hatása van az anyaságnak az életére. “20 éven át csak a rohanás és a megállás nélküli munka volt. Mindig azt kérdeztem: ‘Mi lesz a következő feladat?’ De most úgy érzem, van egyfajta nyugalom, hiszen minden róla szól.”
A színésznő azt is elárulta, imádja figyelni a kisbabáját: “A szobájában 7 kamera van. Imádom nézni az arcát, mikor felébred.”
Te mennyit vártál, mielőtt megosztottad a babád arcát a közösségi médiában?