Nick és Kanae Vujicic elárulták csodás házasságuk titkát

0

Egy kutatás szerint nagyobb eséllyel boldogabb a házasságuk azoknak, akik hatalmas esküvőt rendeznek, mint azoknak, akik csupán 50 vagy annál kevesebb vendéget hívnak meg. Nick és Kanae Vujicicnak talán nem volt világraszóló esküvője, mégis megtalálták a módját, hogy házasságukat boldoggá tegyék. Az összetartó pár valódi inspiráció azok számára, akik hisznek az igaz szerelemben. Boldogságuk titkát osztották meg a nagyvilággal.

Különleges módon segítenek egymásnak legyőzni a félelmeiket.

Nick Vujicic tetra-amelia szindrómával született, ezért nincsenek végtagjai. Hosszú utat járt be, míg motivációs előadó lett, akit ma már az egész világon ismernek és szeretnek. Feleségéről pedig sosem felejt el említést tenni, hiszen neki is óriási szerepe volt abban, hogy idáig jutott.

Nicknek felesége, Kanae segített átlendülni azon a félelmen, hogy soha nem fog olyan nőt találni, aki őszintén tudja szeretni, és aki hajlandó lesz neki szentelni az életét. Könyvében Nick elmeséli, hogyan segített Kanae legyőzni a bizonytalanságait: “Az udvarlási időszakban a kapcsolatunk legnagyobb próbája az volt, mikor anyagi problémákkal küzdöttem. Láttam azt, hogy Kanae ennek ellenére is kitart mellettem, ez pedig megmutatta, hogy milyen mélyen szeret. Rám néz, és tudom, hogy nem a végtagok nélküli Nicket látja.”

Nem hanyagolják el egymást.

Sok kapcsolatban elérkezik az a szakasz, mikor a párok már nem hajlandók tenni azért, hogy boldoggá tegyék egymást.

Nick és Kanae szerint azonban, ha összeházasodsz valakivel, azzal csak emeled a kapcsolat tétjét. Hogy elhanyagolják és magától értetődőnek vegyék egymást, az nem nekik való.

Egyik házassági tippjük, hogy mindkét félnek oda kell figyelnie a másikra. Ha az egyik fél részéről ez nem történik meg, biztosra vehető, hogy a másik – vagy akár maga az élet – tesz olyat, ami majd észhez téríti.

A pároknak a konfliktusokra is fel kell készülniük.

Nick és Kanae biztosak benne, hogy még a legösszeillőbb és legharmonikusabban élő pároknál is előbb-utóbb előfordulnak konfliktusok. Ezeknek a kiváltó okai lehetnek emberek, de akár olyan körülmények is, melyekre nincs hatásunk.

A pár azt tanácsolja, hogy minden pár készüljön fel rá, hogy adódnak majd ilyen helyzetek. Könyvükben ezt írják: “Hogy igazad legyen, az közel sem olyan fontos, mint együtt lenni a másikkal. Néha te leszel az ablaktörlő, máskor meg a bogár.”

A legfontosabb, hogy emlékezz rá, miért házasodtatok össze.

Könyvében Nick így ír: “Mi választottuk azt az embert, akivel összeházasodtunk. Amikor Kanae és én veszekszünk, nagyon jó, ha nem magára a vitára, hanem a nőre koncentrálok, akit elvettem. Emlékeztetem magam, hogy megfogadtam, hogy szeretem és tisztelem őt, kitartok mellette nem csak a jó, de a rossz időkben is. A szerelmünk nagyobb, mint bármilyen nézeteltérésünk. A kapcsolatunk a legfontosabb számomra, nem az, hogy egy vitában igazam legyen.”

Sosem érzik magukat egyedül.

Nick és Kanae egy nagyon fontos igazságot is felfedtek: Vannak időszakok, mikor egyszerűen nem tudod megérteni a párodat. Nem érted, miért van köztetek konfliktus, mit hibáztál, hogyan tudnál túllépni a problémán. Ilyenkor úgy érzed, magadra maradtál.

A pár tanácsa az, hogy ahelyett, hogy ilyenkor a barátokhoz vagy a családtagokhoz fordulnál, kétszer gondold át, valóban ki akarod-e teregetni a problémátokat.

Ehelyett Nick és Kanae szerint sokkal jobb megoldás terapeutához, tanácsadóhoz fordulni, aki pártatlan és rendelkezik kellő tapasztalattal. A legfontosabba pedig, amit észben kell tartani: akinek változnia kell, az lehet, hogy te vagy.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét