“Nem veszekszünk, őrülten szerelmesek vagyunk” – Ellen DeGeneres és Portia de Rossi megújították az esküjüket

0

Első látásra szerelem volt az övék. Kapcsolatuk szépen példázza, hogy évről évre egyre erősebb tud lenni egy szerelem. Miközben Ellen DeGeneres feleségével de Rossi 50. születésnapját ünnepelte, de Rossi nem számított rá, hogy valami ennél is nagyobb dolog fog következni.

A szerelem utat tör magának.

Ellen DeGeneres és Portia de Rossi 2000-ben ismerkedtek meg, és szinte rögtön egymásba szerettek. DeGeneresnek sejtése sem volt róla, hogy az Ally McBeal színésznője hogyan érezhet iránta, hiszen de Rossi akkoriban még nem vállalta fel, hogy meleg. 3 év múlva azonban világossá vált, hogy kölcsönös köztük a vonzalom. Ezután már gyorsan követték egymást az események.

“Ő a legkedvesebb, legodaadóbb, legszeretőbb, leghűségesebb, legmegbízhatóbb ember, akit valaha ismertem. Nagyon különleges ember. Ebből azért valami rám is átragad” – mondta de Rossi a feleségéről egy interjúban. DeGeneres pedig a lelki társának nevezte őt.

15 évvel ezelőtt házasodtak össze.

2008-ban házasodtak össze, abban az évben, mikor a melegházasságot legálissá tették Kaliforniában. Los Angelesben tartottak egy kis ceremóniát. A 19 meghívott vendég között ott volt DeGeneres és de Rossi édesanyja is, aki Ausztráliából repült oda.

De Rossi 50. születésnapi bulija kicsit más lett, mint a korábbiak.

Január 31-én néhány barátjukkal együtt megünnepelni készültek de Rossi 50. születésnapját. Még a barátok is azt hitték, hogy csupán erről lesz szó, ám az ünnepség váratlanul egy házassági évfordulós ceremóniába fordult át, amit a pár egyik barátja, Kris Jenner bonyolított le.

Az erről készült videón látható, hogy de Rossi ugyanazt a ruhát viseli, amit a 2008-as esküvőjükön.

“Nem veszekszünk, őrülten szerelmesek vagyunk.”

Sok barát és családtag kapott meghívást a váratlan eskümegújításra, köztük Gwyneth Paltrow, Jennifer Aniston, Carol Burnett, Courteney Cox, Katy Perry, Melissa Etheridge, Orlando Bloom, Meghan Markle és Harry herceg.

A meglepetés csak ezután következett. A megújítás hivatalossá tétele érdekében egyszer csak belépett a 67 éves Kris Jenner, és így szólt: “Ez a két ember minden pár számára példaként szolgál. Még mindig lenyűgöz, hogy milyen aranyosak együtt. Az ég is egymásnak teremtette őket.”

A menyasszony ezután megható beszédet mondott: “Meglepetés!” – viccelődött de Rossi. “Egy szót sem kell szólnod, de amikor azon gondolkodtam, hogy mitől lesz igazán különleges a születésnapom, azonkívül, hogy a családommal és a barátaimmal lehetek együtt, az arra emlékeztetett, hogy te vagy számomra a legfontosabb a világon.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét