“Nem tudom, hogyan beszéljek a férjemnek a fiunk új barátnőjéről.”

0

Egy nő a közösségi médiában kért tanácsokat bonyolult családi helyzetére vonatkozóan. Egyik fia, aki eddig nagyon szerencsétlen volt a magánéletét illetően, végre szerelmes lett. De mikor a nő találkozott és beszélt fia új párjával, szinte sokkot kapott attól, amit a lány elárult magáról. Most tanácstalan, hogyan mondja el férjének, amit megtudott fia új barátnőjéről, mert valószínűleg az apa ezután nem engedné folytatni a kapcsolatukat.

A nőnek 3 fia van, az egyikük nagyon boldogtalan volt.

Az 55 éves nő Redditen számolt be nehéz családi helyzetükről. Azzal kezdte, hogy mesélt a családjáról. 3 fia van, akik 32, 28 és 26 évesek. Mindegyikük sikeres fiatalember. A legidősebb és a legfiatalabb mindig is nagyon társaságkedvelő volt, középiskolában és főiskolán igazi partyarcok voltak.

Ám a középső fia inkább a tanulásra és a jövőjére koncentrált már egészen kiskorától. Ő volt az első a fiúk közül, aki saját lakásba költözött. A nő arról is beszámolt, hogy exbarátnője nagyon rosszul bánt a középső fiával.

“Tudnék csúnyábban is fogalmazni, de az itt nem megengedett. 17 éves koruk óta voltak együtt, és a lány többször is megcsalta őt. Ám a fiam sosem szakított vele, mert szerette, de végül rájött, hogy mennyire rossz barátnő, és otthagyta. Ez 8 évbe telt. A legidősebb fiam 29 évesen megnősült, a legfiatalabb pedig jegyben jár.”

A középső fiúra nemrég rátalált a boldogság.

A nő azzal folytatta a történetet, hogy középső fiának a többi családtaggal való viszonya sem zökkenőmentes, a testvérei ugyanis piszkálják azért, mert még egyedülálló. Egyértelmű, hogy az exe a magabiztosság és a szerelemhez való viszonyulás szempontjából is negatívan hatott rá. A nő szerint testvérei egyszerűen nem értik, min ment keresztül.

A nő férje pedig szintén így gondolkodik. 6 hónappal ezelőtt elkezdett találkozgatni egy új lánnyal, akivel ők még csak most ismerkedtek meg. A nő boldog volt, hogy fia végre talált valakit. Iskolázott, okos – legalábbis fia ezt mesélte róla. Hasonló a személyiségük és az érdeklődési köreik. Mivel középső fia meglehetősen kocka, a nő nagyon boldog volt a hírek hallatán.

Rögtön meg is akarta ismerni fia új párját. Ám fia azt mondta, a lány nagyon félénk, ezért több időre van szüksége ehhez. 6 hónappal később azonban azt mondta, most már készen áll a találkozásra. Egy péntek délután a férje grillezést szervezett, amire mindenki átjött. Aztán megjelent a középső fiú is a barátnőjével.

A nő nem számított arra, hogy meglepő dolgokat tud meg fia új párjáról.

Végre elérkezett a találkozás napja. “Ez a gyönyörű lány kézen fogva sétált be a fiammal, és mögötte állt. A fiam jól mondta, a lány tényleg nagyon félénk. Mindannyian bemutatkoztunk neki. Sadie csendes volt, de mindenkinek köszönt. Őszintén szólva a legszorosabb kapcsolatba aznap este a kutyánkkal került. A fiam kiment az apjának segíteni a sütésben. A menyem az unokámmal volt, a jövendő menyemmel a legjobb barátok, ezért együtt voltak.”

A nő megkérdezte Sadie-t, szeretne-e segíteni neki a konyhában, és ő igennel felelt. A nő csak tipikus kérdéseket tett fel neki, például hogy hogyan találkoztak. Bejött a konyhába a fiú is, és meglökte barátnője hátát, majd megfogta, és felemelte őt, miközben nevettek.

“Mondtam neki, hogy tegye le a lányt, ne bánjon ilyen durván vele. A fiam azt mondta, rendben van, majd lerakta, és kiment. Mondtam a lánynak, hogy sajnálom, de 3 fiú, az ilyen. Néha durvák, de ártalmatlanok.” Erre a lány azt mondta: “Tudom, hogy az. Kiskoromban én is szoktam birkózni apámmal és a bátyámmal.” Erre én azt mondtam neki: “Anyukád hagyta, hogy lány létedre birkózz a bátyáddal és az apukáddal?” Azt felelte: “Hát igen, eredetileg fiú voltam, szóval ez más volt” – és közben mosolygott.

A nő először sokkot kapott, majd később rájött, hogy a fia tisztában van ezzel a ténnyel, és nincs vele problémája.

A nő most nem tudja, hogyan tovább.

“Hogy őszinte legyek, nagyon meglepett, de a fiam még sosem volt ilyen boldog, szóval nem foglalkoztam ezzel a dologgal. Csak egyszerűen nem tudom elhinni. Úgy értem, az ember sosem tudhatja. Fantasztikus lány. Kérdezte, másként gondolok-e most rá. Mondtam neki, hogy boldoggá teszi a fiamat, és amíg jól bánik vele, addig nem érdekel. Megköszönte. Ma felhívtam a fiamat, mert az apja jobban meg akarja ismerni a barátnőjét, és el akar menni velük négyesben vacsorázni. A fiam igent mondott erre.”

A nő kitért arra is, hogy probléma lehet fia új barátnője miatt: “Felhoztam neki ezt a témát, és a fiam azt mondta, tudott róla. Azt mondta, azért is ilyen félénk, mert egyáltalán nem akar erről beszélni. Mondtam neki, hogy az apjának is el kell mondanunk. Azt kérték, próbáljam én felvezetni a dolgot a holnap esti találkozás előtt.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét