Jamie Lee Curtis könnyek közt emlékezett meg szüleiről a SAG-gálán, mikor átvette a díját

0

Jamie Lee Curtis szavai mindenkit meghatottak, mikor átvette díját a SAG-gálán. A 64 éves színésznőt magukkal ragadták az érzelmek, felemelő beszédet mondott, tele pozitív gondolatokkal. Elsősorban elhunyt édesanyjáról és édesapjáról emlékezett meg, akik nélkül nem lenne ugyanaz az ember.

A Minden, mindenhol, mindenkor című filmben nyújtott alakításáért vehette át a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat a gálán.

Miután meglepődve hallotta, hogy az ő nevét mondták ki, kollégája, Michelle Yeoh felé fordult, szájon csókolta, majd elindult a színpad felé. Érzelmektől túlfűtve reagált arra, hogy a közönség felállva tapsolt neki: “Ugyan már!” – mondta.

Egyértelműen kijelentette, hogy tehetségét a szüleitől örökölte, a színész Tony Curtistől és a színésznő Janet Leigh-től.

Édesanyját 2004-ben, édesapját 2010-ben vesztette el, de most is tiszteleg az emlékük előtt, hiszen a két művész saját magának kövezte ki az utat Hollywoodban.

Könnyekre fakadva mondta: “Azt a jegygyűrűt viselem, amit édesapám adott édesanyámnak.”

Elmondta azt is, hogy édesapja Magyarországról származik, édesanyja pedig Dániából. “Nem volt semmijük, mégis a filmipar legnagyobb sztárjai lettek.”

Beszédében megemlítette, hogy mindkét szülője színész volt, valamint beszélt arról, mennyire szenvedélyesen szereti a hivatását. “Imádom a színészeket. Imádok játszani. Imádom ezt a szakmát, amit csinálunk. Imádok egy stáb tagja lenni. Imádom, amit egymással csinálunk. Ez egy csodálatos szakma.”

Beszélt a szakma nehézségeiről is. Elismerte, hogy sok színész nem talál munkát, és éjszakánként azon gyötrődik, vajon valaha összejön-e neki.

Curtis elmondta, mennyire büszkének érzi magát, hogy neki sikerült: “64 éves vagyok, és ez egyszerűen elképesztő!” Majd kifejezte elismerését 60 éves kolléganője, Michelle Yeoh iránt, és elárulta, csak azért vállalta a szerepet, hogy vele együtt dolgozhasson.

Azzal zárta beszédét: “Micsoda álom…”

A ceremónia után Curtis a riportereknek nyilatkozott. Elmondta, hogy azért viseli édesanyja jegygyűrűjét, mert így szerette volna magával hozni a szüleit a díjátadóra. “Reggel válogattam az ékszereim között, hogy melyiket vegyem fel este. Aztán megláttam ezt a kis dobozt, eszembe jutottak a szüleim, és tudom, hogy nélkülük ma nem lehetnék itt.” A gyűrű kétségkívül szerencsét hozott a színésznőnek, akire a szülei is nagyon büszkék lennének.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét