Hogyan néz ki ma ez a 12 népszerű gyereksztár, és kivel házasodtak végül össze

0

Az utóbbi időkben határozottan a 2000-es évek újjászületését éltük át szinte mindenben, kezdve a zenétől egészen a divatig. Ez a kollektív nosztalgia azoknál is jelen lehet, akik nem is éltek még ekkor. Ennek számos oka van, például az, hogy szeretnénk érezni, hogy tartozunk valahová. Emellett az idő is csak halad, és azok, akik gyerekek voltak a 2000-es években, ma már felnőttek, házasok, és saját gyerekeik vannak.

Lássuk, hogy élnek ma a múlt kedvenc gyereksztárjai!

1. Lindsay Lohan

Az Apád-anyád idejöjjön! és a Nem férek a bőrödbe sztárja modellként kezdte a karrierjét, mikor még csupán 3 éves volt. Lindsay ma is szerepel filmekben, például a 2022-es Karácsonyi románcban. Ő és Bader Shammas nemrég házasodtak össze, amit Lindsay július 2-án jelentett be, hozzátéve, hogy ő “a legszerencsésebb nő a világon”.

2. Joe Jonas

Joe 17 éves volt, amikor a Jonas Brothers kiadta az első albumát, aminek a címe It’s About Time. 2019-ben ő és Sophie Turner (a Trónok harca sztárja, aki szintén elég korán elindította a színészi pályafutását) házasságot kötöttek, és ezidáig két gyermekük született.

3. Christina Ricci

Az Addams Familyben játszott szerepéről ismert Christina Ricci 1990-ben debütált, amikor 9 éves volt. A színésznő ezt követően is folytatta a szereplést filmekben és a televízióban. 2021-ben ment férjhez másodszor, a szerencsés pedig Mark Hampton volt.

4. Ashley Tisdale

A Disney-sztár a Zack és Cody élete és a High School Musical című produkcióknak köszönhetően lett sikeres, de már ezek előtt is sok reklámban és kisebb televíziós és színházi szerepben feltűnt. Most saját üzleti vállalkozása van, de továbbra is láthatjuk a tévében és mozifilmekben. 2014 óta Christopher French felesége, a lányuk, Jupiter Iris French pedig 2021-ben született.

5. Matthew Lewis

Az angol színész, Matthew Lewis gyorsan híres lett azután, hogy ő játszotta Neville Longbottomot a Harry Potter-filmekben. De nem ez volt az első szereplése: az 1996-os Ez is csak élet című filmben debütált. Jelenleg Matthew Lewis továbbra is építgeti a karrierjét, egyre több tévés megjelenéssel. 2018-ban feleségül vette Angela Jonest, aki rendezvényszervező.

6. David Henrie

A Wizards of Waverly Place sztárja először a The Pitts című szitkomban kapott hagyományos értelemben vett szerepet, mikor 13 éves volt. Manapság filmeket rendez, és forgatókönyveket ír. 2017-ben elvette Maria Cahillt, aki korábban Miss Delaware is volt. David és Maria három gyermek szülei.

7. Alexa PenaVega

A legtöbben Alexa PenaVegára a Kémkölykökben nyújtott alakításáért emlékszünk, de a karrierje már korábban elkezdődött: az első szerepét az 1996-os Twisterben játszotta. Manapság Alexa színésznőként és énekesnőként tevékenykedik. A Big Time Rushban szereplő Carlos PenaVegával házasodott össze, aki énekes is. Három gyermekük van.

8. Bridgit Mendler

Ő szintén Disney-sztár, és 2004-ben kezdte a karrierjét, amikor 12 éves volt. Azóta láthattuk például az Alvin és a mókusok 2, a Wizards of Waverly Place és a Sok sikert, Charlie! című filmekben. 2019-ben a színésznő bejelentette, hogy hozzáment Griffin Cleverlyhez.

9. Corbin Bleu

A leginkább a High School Musicalben nyújtott alakításáért ismert Corbin Bleu nem csak éneklő baseballjátékost játszott. 2004-ben debütált a Kapd el a kölyköt! című akcióvígjátékban, ahol Kristen Stewarttal dolgozott együtt. Ma is színészkedik, és feleségül vette Sasha Clements színésznőt.

10. Nathan Kress

A színész, akit a legtöbben az iCarlyban alakított szerepéről ismernek, akkor kezdte a karrierjét, amikor még csak 4 éves volt: feltűnt reklámokban és néhány filmben. Később rendezéssel és szinkronizálási tapasztalattal egészítette ki a portfólióját. Nathan 2015-ben feleségül vette London Elise Moore-t, aki színésznő és kaszkadőr. Két lányuk van.

11. Debby Ryan

Debby Ryan színésznő és énekesnő színházakban kezdett szerepelni, amikor 7 volt. Aztán felfedezte a Disney Channel. Ő és Josh Dun 2019-ben kötöttek házasságot.

12. Britney Spears

Britney Spears először a Star Search című vetélkedőben mutatta meg a tehetségét 1992-ben, 10 évesen. A …Baby One More Time 1998-ban lett sláger, amikor a popsztár 17 éves volt. Az évek során a karrierje tele volt hullámvölgyekkel, de az utóbbi időben visszanyerte az irányítást az élete felett, és 2022 júniusában hozzáment Sam Asgharihoz, aki színész és fitneszedző.

Kinek az átalakulása lepett meg a legjobban?

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét