Hailey Bieber elárulta, szeretne gyereket, de fél a kritikáktól

0

Hailey Bieber már nagyon várja, hogy férjével, Justin Bieberrel bővítsék a családot. A modell izgatottan mesélt gyermekvállalással kapcsolatos terveiről. Ugyanakkor bátran beszélt arról is, milyen aggodalmai vannak azzal kapcsolatban, hogy a nyilvánosság előtt kellene felnevelnie a gyermekét.

Fél a negatív kommentektől.

A Rhode bőrápolási márka alapítója nem tartja magában terveit a család bővítésével kapcsolatban. Egy nagyon őszinte beszélgetés során nyíltan fedte fel aggodalmait, hogy a jövendő gyermekei ki lennének téve a nyilvánosság érdeklődésének.

“Szó szerint minden alkalommal sírok emiatt! Nagyon akarok gyerekeket, de félek. Már az is elég, hogy az emberek mindenfélét mondanak a férjemről és a barátaimról. El sem tudom képzelni, hogy konfrontálódok az emberekkel, ha egy gyerekre mondanak ilyet” – mondta.

Reflektorfényben gyereket nevelni nem egyszerű.

Hailey a közelmúltban a Selena Gomezzel való konfliktusa kapcsán kapott becsmérlő megjegyzéseket. Annak ellenére, hogy a szórakoztatóiparban nőtt fel, bevallotta, semmi sem tudta felkészíteni arra a könyörtelen kritikaáradatra, amellyel most, felnőttként szembesül.

Ez a kihívásokkal teli tapasztalat azonban nem halványította el azt az elhatározását, hogy megvalósítsa álmát a gyermekvállalással kapcsolatban. “Csak a tőlünk telhető legjobbat tehetjük a felnevelésükért. Érezzék magukat szeretve és biztonságban” – mondta.

Hailey és Justin is szeretnének gyerekeket.

A híres pár korábban már megosztotta szívbéli vágyát arra nézve, hogy a szülőség útjára lépjenek. A Love Yourself énekese elmondta, hogy az időzítés és a gyermekek száma is Hailey kezében van. “Ez az ő teste, és azt teszi, amit akar. Hailey-nek még mindig van néhány dolog, amiben nőként ki akar teljesedni” – mondta Justin.

Nem tudja, mennyi időbe fog telni.

Hailey elmesélte, hogy régen nagyon fiatalon szeretett volna anyuka lenni, de idővel megváltozott az elképzelése. Jelenleg számára fontosabb a személyes fejlődésére koncentrálni és valamivel odébb csúsztatni a gyermekvállalást.

“Azt hiszem, ideális esetben a következő néhány évben fogunk próbálkozni. De megvan annak az oka, hogy ezt próbálkozásnak nevezik, igaz? Nem tudhatod, az egész mennyi időbe fog telni” – mondta.

Az online trollok támadásai egyre gyakoribbá váltak az utóbbi időben. Egyre nő azoknak a száma, akik a közösségi médiában bántó módon viselkednek. Hailey Bieber pedig gyakori célpontja az ilyen támadásoknak, de szerencsére híres férje folyamatosan megvédi és kiáll mellette.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét