Egy nő, aki 58 évesen szülte meg első gyermekét, elmondja, miért a “legjobb döntés” a késői anyaság

0

Mikor Carolyne Ness a saját országában nem vehetett részt a lombikprogramban, mert 58 évesen túl öregnek találták ehhez, Indiába ment, hogy adoptáljon egy embriót. Így lett terhes és adott életet császármetszéssel fiának, Javednek 2017-ben. A ma 64 éves, egyedülálló anyuka hálás ezért a különleges utazásért, és elmondja, miért működött neki olyan jól az, hogy ilyen későn lett anya.

Carolyne sosem hitte, hogy ilyen idősen lesz anyuka.

Bár most már nagyon boldog, Ness bevallotta: “Babát vállalni a 60-hoz közeledve fel sem merült bennem fiatalabb koromban.”

Azt is elmondta, hogy egyedülálló anyának lenni a “legrosszabb rémálom” volt számára, de egy ponton úgy gondolta, az idő kicsúszik a kezei közül, és meg fogja bánni, ha nem próbálja meg.

Az élet nem mindig a tervek szerint alakul.

Carolyne álma, hogy édesanya legyen, már 30 évvel az embrió adoptálása előtt megszületett. De egész életén át nehézségekkel került szembe, amik megakadályozták, hogy álma valóra válhasson.

“A 30-as éveimben rájöttem, hogy termékenységi problémáim vannak” – mondta. De amint ő és párja elkezdték a lombikprogramot, a kapcsolatuk véget ért, ebben a helyzetben pedig jobbnak látták, ha nem vállalnak gyermeket. A válás után Ness nem találta meg azt a férfit, akivel gyermeket vállalhatott volna. Gondolt az örökbefogadásra is, de feladta, mikor rájött, hogy a folyamat több évet is igénybe vehet.

Az embrió adoptáció volt a tökéletes lehetőség számára.

Nem sokkal 58 éves kora előtt bukkant rá az embrió adoptálás lehetőségére, mikor egy lefagyasztott embriót fogadnak örökbe, nem egy gyermeket, aki már megszületett. A folyamat azt is lehetővé tette Carolyne számára, hogy átélje a várandósságot és a szülést, amire mindig is vágyott.

De Ausztráliában az embrió adoptálás csak 55 éves korig lehetséges, ezért Carolyne-nak Indiába kellett utaznia, ahol a korhatár 58 év.

Álma végre valósággá vált.

Carolyne így vehette igénybe a kezelést éppen az 58. születésnapja előtt. Bár nagyon bízott a pozitív eredményben, nem mert túlzottan reménykedni, és azt mondta magának: “Mindent megtettem, és ha meg kell történnie, meg fog történni.”

Mikor hazaérkezett, Carolyne repkedett a boldogságtól, mikor a vérvizsgálat megerősítette a terhességét. Hónapokkal később életet adott egy egészséges kisfiúnak, Javednek, aki császármetszéssel jött világra. Javed fogantatásához egy 21 éves indiai nő petesejtjét és egy amerikai donor spermáját használták.

Büszke, hogy Javed anyukája lehet.

A 64 éves nő büszke arra, hogy ilyen idősen lett anyuka. “Egyáltalán nincs mit szégyellnem.” Hozzátette, hogy Javed, aki most 5 éves, egészséges kisfiú, már észrevette, hogy az ő anyukája idősebb, mint a többi gyereké.

Carolyne azt is elmondta, hogy Javed gyakran mondja, hogy apukát akar. Egyedülálló anyának lenni nem könnyű számára.

Az időskori anyaság előnyei.

Bár egyesek önzőnek tartják, amiért ilyen későn vállalt gyermeket, Ness szerint ez áldás neki és a gyermeknek is, hiszen jóval türelmesebb és érettebb, mint fiatalabb korában volt.

A sugárzó anyuka azt is elmondta: “Beutaztam a világot és csodálatos dolgokat láttam, amiről egy fiatal anyukának korán le kell mondania.”

Ness emiatt nem hiszi, hogy egy 50-es éveiben járó nő túl öreg lenne az anyasághoz.

Azt is elmesélte, hogy “Javed volt a legjobb dolog, amit életemben tettem”, hiszen “el sem tudom képzelni, hogy kimaradtam volna ebből a hihetetlen életből, amit most a fiammal oszthatok meg.” Hozzátette: “Még hátravan legalább 20 jó évem.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét