Ki fogad örökbe gyerekeket? Azok az emberek, akiknek nem lehetnek saját gyerekei? Kedves és vagyonos emberek? Hírességek? Általában hétköznapi családok fogadnak örökbe gyerekeket árvaházakból. Egyszerűen megértik, hogy a gyerekeknek nem szabad magas kerítések mögött felnőniük, rádöbbennek, hogy a gyerekeknek kényelemben és szeretetben kell élniük, és legalább egy árvának esélyt akarnak adni a normális életre.
Ezek közül az emberek közül egy Daria Moguchaya. Vasziliszát akkor fogadta örökbe, amikor 2 éves volt. Daria nem gondolta, hogy hős. Nem túloz vagy kicsinyíti le az erényeit, csak a család életéről beszél miután meghozták ezt a bátor döntést. Segít hátrányos helyzetű édesanyáknak is túljutni a nehézségeken anélkül, hogy egyedül kellene hagynia a gyerekeit. Mi nem tudunk így segíteni, de megosztjuk a történetét.
A naplómban 2008-ig visszamenőleg vannak olyan bejegyzések, amelyek azt mondják, hogy örökbe akarok fogadni egy gyereket.
21 éves voltam akkor. Nem tudom, hogy honnét jött a szándék. Talán minden a nagyszüleim miatt van. Ők árvákkal dolgoztak, és én mindig a környéken voltam.
Amikor majdnem 25 éves voltam és már házas, elkezdtem önkénteskedni a helyi árvaházban. Leveleket és csomagokat küldtem egy lánynak.
Aztán olvastam különböző történeteket az örökbefogadásról az Interneten, de mind hamisnak tűnt, nem hittem nekik. Aztán találtam egy fórumot valódi anyákkal, gyerekekkel és történetekkel. Elolvastam őket, tanultam belőlük, és még találkoztam is ezekkel az emberekkel a férjemmel együtt.
Adatbázisokat néztem át, dokumentumfilmeket néztem, és még mindig önkéntes voltam egy árvaháznál. Aztán a férjem és én elvégeztük az örökbefogadási tanfolyamot. Egyébként a férjemnek nem volt kötelező.
Amikor az első fiunk, Luka megszületett, egy időre megfeledkeztem erről az ötletről.
Amikor az első fogai elkezdtek kibújni, arra gondoltam, hogy “Ki vigasztalja az árvákat, amikor fájdalmaik vannak?” Amikor Luka éjszaka felébredt, félt és elkezdett sírni, ha nem voltam mellette. Mit éreznek az árvák egy ilyen szituációban? Ők is sírnak. De Luka mindig tudta, hogy jönni fogok és ott leszek neki. És az árvák? Az ő édesanyjuk nem fog eljönni.
Aztán újra elkezdem rajta gondolkodni.
Amikor teherbe estem, találtam egy képet egy 8 éves lányról. A leírás szerint süket volt.
Kiderítettem, hogy az egyik fülében hallókészülék van, így legalább valamit hall.
Úgy döntöttem, hogy megpróbálom örökbe fogadni őt. De a kérelmemet elutasították. Olyanokat mondtak, mint “Őrült vagy? Először szüld meg a saját gyerekedet, ne butáskodj.” Akkor 7 hónapos terhes voltam.
Aztán felhívtak, és ajánlottak egy 8 hónapos fiút és a 10 éves testvérét. Találkoztunk a fiúval, de visszautasítottuk az ajánlatot: a kora nem volt megfelelő nekünk, úgy éreztük, nem tudna a családunk tagja lenni, és úgy gondoltuk, hogy nem tudunk megbirkózni a nővérével. Nem voltak pszichológusok a városunkban, akik segíteni tudtak volna nekünk a pszichológiai traumájával kapcsolatban.
A férjem azt mondta, hogy valószínűleg nem állt készen erre a lépésre. Én is lenyugodtam, bár továbbra is hívtam különböző árvaházakat.
Egyébként a férjem mindig közömbös, de támogató volt.
Azt mondta, hogy szeretne adoptálni gyerekeket, de nem most. Racionálisabb volt, mint én. Volt egy egy hálószobás lakásunk, egy kisbabánk, és nem volt munkám.
Végül is elköltöztünk, és egy 2 hálószobás lakást béreltünk (megőrültünk volna egy örökbefogadott gyerekkel egy kicsi lakásban), és elkezdtem szabadúszóként dolgozni.
Egy fórumos ismerősömtől hallottunk Vasziliszáról.
Ő adta meg a kapcsolatot, és ajánlotta, hogy nézzem meg, de azt is mondta, hogy van egy fiútestvére.
Igen, az adatbázis szerint vannak testvérei. De amikor felhívtam az árvaházat, azt mondták, hogy a testvérét már adoptálták. Általános szabály, hogy a testvéreket nem szabad elválasztani egymástól, de amikor egyikük fogyatékkal él, akkor a testvérnek így van esélye családot találni. A lány agyi bénulásban és számos más betegségben szenvedett. Megkérdeztem, hogy tud-e állni, de azt mondták, hogy nem tud…
De túl sok időt töltöttem azzal, hogy történeteket olvastam a fórumon: tapasztalt anyák azt mondták, hogy el kell mennem, és a saját szememmel kell megnéznem a gyerekeket. Megkérdeztem a férjemet, hogy lehetséges-e, és megígértem, hogy egy évre elfelejtem ezt az ötletet. Nos… 6 hónapra legalább.
Tehát ott voltunk. A férjem és Luka az előszobában várakoztak, én pedig a főorvost hallgattam, ahogy a diagnózisról beszél. Megőriztem a nyugalmamat és bólogattam.
Féltem megfordulni. De amikor megfordultam, rádöbbentem, hogy úgy néz ki, mint Luka. Bementünk a játszószobába, és Vaszilisza teljesen egyedül járt.
– Tehát tud állni és még járni is?
– Nemrég kezdett járni, ugye?
Nos, végre találkoztunk vele. A férjem egyszer látta, amikor találkoztunk vele, aztán egy videón, amit küldtem neki, aztán amikor hazavittük. Én összesen 5 alkalommal láttam őt, és semmi különös nem történt. Azt gondoltuk, hogy lehetünk a szülei. És valóban meg is tettük.
Természetesen először azért akartam megmenteni egy árvát, mert szenved. Meg kellett próbálnom legalább egyiküket boldoggá tenni egy családdal.
Elméletben tudok mindent. Azt gondoltam, hogy nem kell szembenéznem semmilyen lehetetlen feladattal – csak szeretetet kell adnom neki…
Először csak az aranyos gyerekeket néztem, és ellenőriztem, hogy a szüleiktől már elvették a szülői jogokat. Aztán sírtam, amikor egy árvát, akit kedveltem, örökbe fogadtak. Ez még azelőtt volt, hogy megkaptam volna a szükséges dokumentumokat, és még azelőtt, hogy elvégeztem volna az örökbefogadási tanfolyamot.
Nem ítélkeztem, de azt gondoltam, hogy egyszerűen nem értem azokat a nevelőanyákat, akik nem szeretik a gyerekeiket, de nevelik őket.
Azt hittem, a szeretet magától jön. Aztán elkezdtem figyelni azokat a gyerekeket is, akik nem voltak olyan aranyosak, aztán már a fogyatékkal élő gyerekek sem rémítettek meg.
Valakinek örökbe kell fogadnia a fogyatékkal élő árvákat. Miért ne adoptáljam ezeket a gyerekeket?
Azt is gondoltam, hogy örökbe fogadok egy gyereket, megtanítok neki mindent, és majd értékelni fogja.
Azt gondoltam, hogy megosztom a szeretetemet, megölelem, és hogy értékelni fogja, és viszont szeret majd.
Arra nem gondoltam, hogy ez a szeretet honnan eredne. Álmaimban úgy éreztem, hogy az én saját gyermekem. Olyan buta voltam.
Kiderült, hogy minden sokkal egyszerűbb, bármilyen romantikus vagy profetikus jel nélkül. Láttam a fotóját, felhívtam az árvaházat, 5-ször találkoztam vele, aláírtam a nyomtatványt és hazavittem. Most én fürdetem, etetem, ölelgetem, tanítom és segítek neki szocializálódni.
Így néz ki az életünk.
Vaszilisza és én csak 5-ször találkoztunk, nem volt időm megismerni őt.
A lehető legtöbb információra volt szükségem. Autizmusban szenved? Képes lesz tanulni? Képesek leszünk vele élni?
Manapság még házasságkötés előtt is mindent megtudunk egymásról, együtt élünk, ezután hozzuk meg a döntést. Egy árva olyan, mint egy férj a múltból: itt van, tessék, éljetek együtt. Tanuld meg megérteni és szeretni, és fedezd fel a jellemvonásait.
Egy férjjel kémia van köztetek, egy gyerekkel a hormonok nem játszanak szerepet a kapcsolatban. Talán egy kisbabával működhet, de nem vagyok biztos benne.
Legyél realista. Igen, a szeretet a cél. De ez kemény munkát és napi szintű erőfeszítést is igényel.
Menj és szeress.
Minél jobban viszont szeret, annál könnyebb.
Ismerjük el, hogy nagyon nehéz, amikor valaki nem reagál arra, ha szeretni próbálod.
Most általában felfut hozzám, és azt mondja, hogy “Öleljük meg egymást!”, “Adjunk puszit egymásnak!” Nem úgy ismétli, mintha robot lenne, hanem kimutatja a saját vágyát. És az arc egyik felére nem lesz elég, mindkét oldalon meg kell puszilnod Vasziliszát.
Puszit ad a fiatalabb fiunknak és a férjemnek is. Néha Lukát még meg is öleli.
Tehát a lányunk nagyon kedves és gyengéd.
Az árvák valóban különböznek azoktól a gyerekektől, akik családokban élnek.
Gyakran hallom, hogy az emberek azt mondják, hogy “Mit csinálnak velük, hogy így viselkednek?!”
Nem fogunk a szörnyű gyermekbántalmazásról beszélni, beszéljünk egy átlagos árvaházról. Tulajdonképpen ez még csak nem is egy intézményről szól.
Képzeld el, hogy elviszlek a férjedtől és a gyerekeidtől, és egy más helyzetbe helyezlek. Kapsz ételt és ruhákat, de még mindig szomorú vagy. Jogos azt mondani, hogy “Szörnyű hely! Milyen emberek dolgoznak itt…”? Nem. Nem a körülötted lévő emberekről van szó, hanem sokkal inkább azokról, akik hiányoznak az életedből. Senki nem tud helyettesíteni egy anyát. Akkor sem, ha nem egy példás anya.
4 hónapos koráig Vaszilisza normálisan fejlődött. Amikor elvitték otthonról, nyilvánvalóan “hibernálódott”. 2 éves koráig nem kezdett el járni és nem beszélt.
Sok gyerek azt gondolja, hogy “Nincs Anya, nincs ok élni.” Nincs senki, aki továbbra is igyekezne.
Vaszilisza biológiai anyja közel annyi idős, mint én. 4 gyereke van. Az alkohol miatt fosztották meg a szülői jogaitól.
Nem nehéz nem haragudni rá. Amennyire tudom, szándékosan nem okozott kárt Vasziliszának. Ami az ítélkezést illeti… A múltban azt mondtam volna, hogy “Ha nem hagyta abba az ivást, akkor nem akarja a gyerekeit.” De nem vagyok 21 vagy 25, az élet megtanított pár leckét, találtam magam olyan helyzetekben, amiről azt gondoltam, hogy elítélnek miatta. Ha valaki képes nem ítélkezni, az egy nagyon hasznos képesség, és nagyon nehéz megtanulni, hogy hogyan ne ítélkezzünk.
Könnyű kedvesnek lenni, ha van egy férjed. Megtudnám-e találni és tudnék-e segíteni neki? Igen. De nem teszem. Nem akarom, hogy elvigye Vasziliszát. Nagyon kellemetlen lenne, ha egy olyan nővel akarna lenni, aki soha nem vett részt az életében.
De ez nem az érzésekről szól. Mindez Vaszilisza döntése. Ha valamikor szeretne találkozni, kommunikálni a biológiai anyjával, és a gondját szeretné viselni, az azt jelentené, hogy jó embert neveltünk. Egy olyan embert, aki képes megbocsátani, törődni és szeretni.
Ne félj gyerekeket örökbe fogadni.
Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, amíg élünk. Ez az, amit szeretnék közvetíteni neked és magamnak.
Körülbelül 1.000.000 ember követi már Dariát az Instagramon. A támogatásának köszönhetően sokan már úgy döntöttek, hogy örökbe fogadnak egy gyereket. Gondolkodtál már valaha azon, hogy örökbe fogadsz egy árvát? Ismersz valakit, aki már meg merte tenni ezt a lépést?
