“Egy nap jegyesek leszünk” – Lionel Messi és Antonela Roccuzzo szerelmi története bizonyítja, hogy szerethetsz egy embert egész életedben

0

Néhány sztárpár kapcsolata nem bírja ki az idő és a hírnév próbáját. Szétmennek a románc kezdete után nem sokkal, vagy akár botránnyal, bírósági tárgyalással és vádemeléssel is végződhetnek a dolgok. De vannak olyan párok is, akik megtörik ezt az ördögi kört.

Valódi inspirációk abban a tekintetben, hogy milyen a színtiszta, soha véget nem érő szerelem. Ez láthatjuk a következőkben bemutatott szerelmespárnál is, a híres futballjátékosnál, Lionel Messinél és a feleségénél, Antonela Roccuzzónál, akik az örökkévalóság óta szeretik egymást, és a házasságuk egyre csak virágzik az idő múlásával.

A gyerekkorukban kezdődött.

Amikor Lionel Messi még csak kisfiú volt, az volt az álma, hogy focista legyen. De másik álmáról nem szokott ilyen sokszor szó esni az interjúiban. Egy nap leült az asztalához a szobájában, vett egy darab papírt és tollat, és elkezdte írni, “Antonela”.

A levélben, amit a kisfiú írt egy lánynak, csak egyetlen mondat állt: “Egy nap jegyesek leszünk.” Ez volt a szerelmi történet kezdete, amiből érdemes lenne filmet csinálni.

Lionel Messi 1987-ben született Rosarióban, Argentínában. Antonela Roccuzzo csupán egy évvel később, 1988-ban. A gyermekkori szerelmük Lucas Scaglia otthonában kezdődött, aki Messi barátja volt.

Amikor először találkoztak, Messi éppen videojátékozott Scagliánál. Roccuzzo is ott volt, odament hozzájuk, és megkérdezte őket, hogy szükségük van-e valamire. A fiatal Messi túl félénk volt, hogy bármit is mondjon.

Akkoriban 9 éves volt, Roccuzzo pedig 8. Attól a naptól kezdve a fiú egy pillanatra sem tudta levenni a szemét a lánytól. Gyorsan barátok lettek, de Messi már azokban az időkben is tudta, hogy örökké a lánnyal akar lenni.

A szerelmüknek le kellett győznie az akadályokat.

Amikor Messi 11 lett, a Barcelona hurrikánként lépett be az életébe. 2000-ben ment Spanyolországba, így az élet különválasztotta a két szerelmes szívet. Bár a kapcsolatuk szilárd maradt egy ideig, ez egy valódi különválás kezdete volt.

Nagyon igyekeztek kapcsolatban maradni, de akkoriban nem volt olyan sok platform és más eszköz az üzenetküldésre, szóval egyáltalán nem ment könnyen köztük a kommunikáció. Hamarosan kezdték elveszíteni egymást, mivel a kontaktusok száma egyre csak csökkent.

A szerelmük látszólag csak a múlt gyönyörű emlékeként élt a lelkükben, de egy hirtelen tragédia újra összehozta őket. 2005-ben Rocuzzo egy közeli barátja közlekedési balesetben elhunyt. A lány akkor csak 17 éves volt és teljesen összetört. Több napig nem ment iskolába, depressziós volt a veszteség miatt. Messi hallotta a szomorú hírt, és azonnal Argentínába ment, hogy Roccuzzo mellett legyen.

Ekkor a kapcsolatuk kapott egy második esélyt. Felélesztették a mély és tiszta érzéseket egymás iránt, de egy ideig nem árulták el a nyilvánosságnak, hogy egy párt alkotnak.

Az újbóli egymásra találás örökké tartóvá tette a köztük lévő kapcsolatot.

Messi először egy 2009-es interjúban beszélt a szerelmükről. Három fiuk született: Thiago, Mateo és Ciro. Hogy Roccuzzo első terhességét ünnepelje, Messi egy labdát tett a pólója alá miután gólt lőtt Argentína 4-0-ás győzelme során Ecuador ellen 2012. június 2-án.

2017. június 30-án feleségül vette élete szerelmét a Hotel City Center nevű luxushotelben Rosarióban. 2017 októberében Roccuzzo bejelentette, hogy a harmadik gyermeküket várják.

Messi és Roccuzzo szerelmi története egy gyönyörű tündérmesének tűnik. Életük nagy részében együtt voltak, és szerették egymást, és mikor fájdalommal és tragédiával kellett szembenézniük, akkor párként megerősödve jutottak túl rajta.

Most, ha Messi néz szembe nehézségekkel és kudarcokkal, biztosak vagyunk benne, hogy Roccuzzo mellette van, hogy segítő kezet és szeretetet biztosítson neki, és támogassa a nehéz időkben.

Szerinted követendő példa az ő kapcsolatuk? Melyik sztárpár kapcsolata tűnik még úgy, hogy örökké fog tartani?

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét