Egy 82 éves nő végre nyugdíjba mehetett egy idegennek köszönhetően, aki több mint 200 ezer dollárt gyűjtött neki

0

Rengetegen élnek hónapról hónapra bőven 65 éves korukon túl is, egészen életük végéig. Nola, aki a helyi Walmartban dolgozott, ugyanebben a helyzetben volt addig, míg egy idegen férfi segítő kezet nem nyújtott neki.

Mint kiderült, az apró jó cselekedetek megváltoztathatják valaki életét.

Az asszonynak már régen nyugdíjba kellett volna mennie.

Devan Bonagura egy átlagos állampolgár, aki dolgozik, hogy ki tudja fizetni a számláit. Amikor a műszakja véget ér, szabadidejét TikTok-videók nézegetésével tölti. Egyik délután munka közben azonban észrevett egy idős asszonyt a Walmart pihenőszobájában, aki láthatóan elfáradt abban, hogy egész nap talpon volt.

Devant meghatotta az idős nő, aki láthatóan túl volt már a nyugdíjkorhatáron, de még mindig dolgoznia kellett, ahelyett, hogy élvezte volna az évtizedeken át tartó munkájának megérdemelt gyümölcsét, a pihenést.

Megosztotta a közösségi médiában.

TikTokon osztotta meg a nőről készített videót a következő megjegyzéssel: “Az életnek nem szabadna ennyire nehéznek lennie… Rossz ezt látni.” A videó gyorsan terjedt, hamarosan 3 milliós nézettségre tett szert. Rengetegen kommenteltek hozzá, ami arra bátorította Devant, hogy elkezdjen gyűjtést szervezni az asszonynak. Még őt is meglepte, hogy mennyi pénzt sikerült összeszedni.

Rengetegen csatlakoztak, hogy támogassák az asszonyt.

Devan egy nap alatt 100.000 dollárt gyűjtött. Visszament a Walmartba, és elújságolta Nolának a fantasztikus hírt. Nola lányával együttműködve kitaláltak egy meglepetést, és elmondta az asszonynak, hogy a TikTok-felhasználók nyomon követték a történetét, és összefogtak, hogy támogassák őt.

Nola kifejezte a háláját Devannak, de elmondta, hogy továbbra is dolgoznia kell, mert 170.000 dolláros jelzáloghitele van, tehát a 100.000 dollár nem elég ahhoz, hogy nyugdíjba mehessen. De a dolgok itt nem álltak meg! Néhány nap alatt az adakozóktól összegyűlt összeg meghaladta a 200.000 dollárt, így a 82 éves Nola végre nyugdíjba vonulhatott.

Nola ma már boldog nyugdíjasként él.

A Nolával való találkozása óta Devan fejlesztette a tevékenységét TikTokon, jó cselekedeteken dolgozott, és a hajléktalanoknak gyűjtött pénzt. Önzetlen lépései mások életét és a sajátját is jobbá tették.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét