Channing Tatum Jenna Dewantól való szörnyű válása után inkább nem házasodna

0

A Magic Mike sztárja és exfelesége, Jenna Dewan rengeteg rajongójuk szívét törték össze, mikor 2018-ban bejelentették, hogy elválnak. Tatum hirtelen visszakerült a facér férfiak közé, és nem is vesztegette az idejét, hamarosan új barátnővel jelent meg. 2018-2020-ig Jessie J énekesnővel élt kapcsolatban, 2021 óta pedig Zoë Kravitz a párja.

Channing szíve a válást követően hamar újra nyitva állt, de nemrégiben elmondta, hogy házasságának kudarca benne is nyomot hagyott, nagyobbat, mint hinnénk.

Bevallotta, megviselte a válás.

A Vanity Fairnek adott interjúban Tatum őszintén beszélt arról, hogy mi történt közte és exfelesége között a zárt ajtók mögött. “Nagyon hosszú időn át küzdöttünk a házasságunkért, bár mindketten tudtuk, hogy eltávolodtunk egymástól.” Elmondta, hogy mindig is tudták, mennyire különböznek egymástól, de erről nem vettek tudomást. “De amikor szülővé válsz, akkor igazán megérted a kettőtök közt lévő különbségeket. Mert egész nap szembetalálkozol velük. Másként gondolkodsz a gyereknevelésről, a világról” – mesélte Tatum.

Nem folytathatták tovább a színjátékot, ezért a válás mellett döntöttek, ami nagyon mélyen érintette Tatumot. “Eleinte nagyon félelmetes és ijesztő volt.” Utólag azonban mégis tudja, hogy ez volt a helyes döntés. “Valószínűleg pontosan erre volt szükségem. Nem hiszem, hogy valaha is dolgoztam volna magamon úgy, ahogyan dolgoztam akkor, hogy kitaláljam, mihez kezdek ezután” – mondta Tatum. Így hát újra belevetette magát a randizásba.

A trauma a házasság ellen fordította.

Bár a szívét nem zárta be a szerelem előtt, az esze óvatosságra inti: “Nem tudom, hogy fogok-e valaha is újra megházasodni.” Majd ezzel folytatta: “Nehezek számomra ezek a kapcsolatok. Annak ellenére, hogy elég monogám típus vagyok. Az üzleti életben nem igazán félek attól, hogy bármi is tönkremegy, de ha a szívről van szó és olyan emberekről, akiket szeretek, akkor a dolog nehezebb. A végén azon kapom magam, hogy túlzottan erőltetem.”

A színész párja jelenleg Zoë Kravitz, és úgy tűnik, jól alakulnak köztük a dolgok. A pár megtartja magának a magánéletét, nagyon ritkán mutatkoznak együtt. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy mindketten magánéleti válságot éltek át. Kravitz is házas volt, 2021-ben vált el. Tatum elmondta, hogy nem akarja házassággal tönkretenni a kapcsolatukat. “Amikor valami jól működik és egyszerűen nem mersz hozzányúlni, nehogy elromoljon. Mint a porcelán. Úgy érzem, ha erőltetem, akkor tönkre fogom tenni. Talán le kéne állnom vele.”

Most is odaadó apuka.

Az egyik dolog, amit a válás megerősített Tatum életében, az a lányával való kapcsolata. Elmesélte, hogy ő volt az egyetlen, aki mellette állt a nehéz időkben. “A lányommal kezdtem. Félretettem minden mást, és csak rá koncentráltam. Ez volt a legjobb dolog, amit valaha tettem. Ebben az időben, amikor csak ketten voltunk, ő és én, a legjobb barátok lettünk.”

Tatum és lánya sok időt töltenek együtt, és ez mindkettőjüket boldoggá teszi. Az egyik közös fotóhoz, amin lányával látható, ezt írta: “Te, kicsikém, te vagy az egész szívem, az egész világom… Jól éreztük magunkat.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét