Brendan Fraser könnyek közt vette át élete első Oscar-díját

0

Brendan a lehető legjobb utat választotta, hogy visszatérjen a színészethez, hiszen úgy tette ezt, hogy elnyerte élete első Oscar-díját. Miután kilépett a rivaldafényből, és nehéz időszakon ment keresztül, Brendan Fraser most erősebb, mint valaha. Családja szeretetét és támogatását maga mögött tudva csak úgy ragyogott a filmvásznon. Tiszteljük őt nem csak ezért, de bátorságáért is, hogy minden sztereotípia és előítélet ellenére volt ereje a méltóságteljes visszatéréshez.

Két fiával jelent meg az Oscar-gálán.

Brendan sosem élte életét a nyilvánosság előtt, gyermekeit is ritkán mutatta meg. De miután ilyen erőteljesen visszatért a filmiparba, fiaival, a 16 éves Lelanddal és a 18 éves Holdennel mutatkozott újra a reflektorfényben. Brendan nem akart végigsétálni a vörös szőnyegen azok nélkül, akik a legtöbbet jelentik neki. Így tett A bálna című film decemberi bemutatóján is.

Az elmúlt évek nehézségei után Brendannak mindennél jobban szüksége van szeretteire. Miközben a vörös szőnyegen sétáltak, fiai édesapjukat méltatták, és kifejezték örömüket az Oscar-jelölés miatt. “Hihetetlenül büszkék vagyunk. A fellegekben járunk” – mondták a fiai.

Kéz a kézben sétált egy különleges nővel.

Egy különleges vendég, Jeanne Moore is csatlakozott a színészhez, akivel együtt mosolyogtak és ölelkeztek a kamerák kereszttüzében. Nagyjából 6 hónapja randevúznak, de Jeanne mindvégig a színész mellett volt a visszatérése során. Ezenkívül ő az első nő, aki Afton Smith-től való válása óta nyilvánosan megjelent mellette.

Először a Velencei Filmfesztiválon mutatkoztak együtt, de arról sosem beszéltek, hogyan ismerték meg egymást. Brendan egy alkalommal ezt mondta az új románcáról: “Az én Jeanne-em szerelme nélkül erre nem lettem volna képes.”

A legjobb színész a 95. Oscar-gálán.

Bár sokan megtippelték, hogy ő fog nyerni, mikor ez valóban megtörtént, mindenkit magukkal ragadtak az érzelmek. A bálna című filmben nyújtott alakítása mellett Brendan azzal is lenyűgözött mindenkit, amilyen nyíltan beszélt a visszatéréséről.

A sztár abban a kategóriában győzedelmeskedett, ahol sok más tehetséges színészt utasított maga mögé, hiszen a jelöltek között volt például Colin Farrell, Austin Butler és Bill Nighy is.

Fraser köszönőbeszéde úgy hangzott el, hogy közben a színész is könnyekig hatódott. Azzal kezdte: “Szóval, így néz ki a multiverzum.” Majd így folytatta: “30 évvel ezelőtt kezdtem ebben a szakmában, és a dolgok nem mentek könnyen. De volt valami, amit addig nem értékeltem, amíg vége nem lett. Csak szeretném megköszönni ezt az elismerést.”

Brendan szólt a többi jelölthöz is, és elmondta, milyen megtiszteltetésnek érezte, hogy velük közösen jelölték erre a díjra. Egyik színésztársát külön megemlítette: “Csak a bálnák tudnak Hong Chau tehetségének szintjén úszni.”

A többi győztessel és a családjával is osztozott az örömben.

Brendan sírástól kipirosodott szemekkel mondott köszönetet párjának és gyermekeinek. “Olyan, mintha egy búvár expedíción lettem volna az óceán mélyén. A csövön keresztül a levegő pedig néhány embertől jött, mint a fiaim, Holden és Leland, menedzserem Griffin és a legjobb társam, Jeanne.”

Fraser a díjnyertes szerepében Oscart, a kövér angol tanárt alakította, aki a Sadie Sink által játszott lányával akarja helyrehozni viszonyát. Brendan ismét bizonyította, milyen nagyszerű képességekkel rendelkezik, és hogy mennyire fontos számára ez a munka.

A átadót követően Brendan a többi győztessel együtt ünnepelt, mint Jamie Lee Curtis, Michelle Yeoh és Ke Huy Quan. Minden fotón látszik, hogy a színész mennyire elérzékenyült és hálás azért az útért, amit bejárt, és amin most is jár. “Hálás vagyok, amiért mentőövet kaptam és feljuthattam a hajó fedélzetére.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét