A Melbourne-ben élő Shaun Resnik egy egyedülálló, meleg férfi, aki a szülővé válást utazásként élte meg. Egy hosszú és bonyodalmas út volt ez, amit a saját államában még egyetlen más apának sem sikerült bejárnia. Shaunt tartják Victoria államban az első egyedülálló férfinak, aki engedélyt kapott arra, hogy béranya segítségével világra hozza a saját gyermekét. Most az ő története következik, ami sok olyan embernek reményt adhat, akik szintén a szülővé válásról álmodoznak.
Egyedülálló, meleg férfiként Shaun azt hitte, le kell mondania az apaságról, de sosem tette.
Shaun Resnik minden akadályt kitartóan leküzdött azért, hogy apa lehessen. Az újdonsült apuka a közelmúltban történelmet írt azzal, hogy Victoria államban ő lett az első egyedülálló apa, akinek béranyától született gyermeke. A baba, Eli Michael érkezése olyan esemény, ami az egész életét megváltoztatta. Ez 3,5 évvel azután történt, hogy Shaun belevágott a dologba.
Az államban évente kb. 100 baba születik béranya által. Hogy teljesítsék Victoria állam szigorú feltételeit, az embereknek előbb a kormány jóváhagyását kell megszerezniük. Ez szinte lehetetlenné teszi a folyamatot az egyedülállók számára. Shaun őszintén bízik benne, hogy az ő történetének megosztása megnyitja az ajtót az apaság felé más egyedülálló emberek számára is, akiknek minden vágyuk, hogy szülők lehessenek.
A férfi utazásáról könyvet lehetne írni.
Shaunnak az apaság felé vezető útja nem volt könnyű. A férfi 24 évesen vállalta fel, hogy meleg, és rájött, hogy számára a családalapítás jóval bonyolultabb, mint a heteroszexuálisoknak.
A 30-as éveiben járva Shaun aztán ráébredt, hogy a melegeknek is lehetnek gyerekei, de nem sietett a döntéssel, hiszen arra várt, hogy rátaláljon az igazira. De azzal szembesült, hogy potenciális partnerei számára a lehető legijesztőbb dolog volt az első randevún a gyereket szóba hozni.
Hogy egyedülálló volt, nem akadályozhatta meg abban, hogy kövesse az álmát, és egy nap szülő legyen. Még egy 4 hálószobás házat is vett pár évvel azelőtt, hogy belevágott a béranya programba.
Shaun egész életében azon ügyködött, hogy családja lehessen.
Az első komoly nehézség, amivel Shaun szembesült rögtön az elején, az a program legalitása volt. A fizetett béranyaság illegálisnak számít Ausztráliában, nemzetközi procedúrára pedig nem volt lehetősége Shaunnak. Az egész folyamat rendkívül hosszú és sok hátulütője van.
Shaun évekig részt vett a béranyasági programban, mire végül találkozott Carlával, aki aztán kihordta a kisfiát. A baba egy másik barátjától, Bree-től származó petéből fogant meg, aki már két kisfiú anyukája.
Shaun nagyon szeretné, hogy fia megismerje mindkét csodálatos nőt, akik segítségével a világra jöhetett. Fiának már most vannak féltestvérei, és ez még örömtelibb Shaun számára.
Egy napon végre érezhette, milyen is apának lenni.
Resnik szívfájdító és kihívásokkal teli utazása során 3 másik, potenciális szóba jöhető béranyával is próbálkozott, mire Carla végül kihordta a gyermekét. Álma az apává válásról valóság lett, és végre a karjaiban tarthatta a kisbabáját. Shaun még most sem tud uralkodni az érzelmein, mikor az utazásáról beszél, és arról, milyen érzés apának lenni. De ami még fontosabb számára, hogy precedenst teremtett a tapasztalataival.
Shaun boldog attól, hogy az egyedülálló, meleg férfiakat is láthatja apaként a társadalom. Ékes példája annak, hogy egy férfi mindenáron apa akart lenni, de azt sem tudta, hogyan fogjon hozzá, ám a küzdelmek végén elérte az álmát.
Shaun élete örökre megváltozott, mindennapjait most a ”boldogság” szóval lehetne leginkább jellemezni.
Eli kapcsán a boldog apuka elmesélte, hogy amíg cumisüveg van a szájában, addig nyugodt baba. De bevallotta, fiának olyan a sikolya, hogy az áthatol a lelkén. Eli éjszakánként nem hagyja aludni, és azt hiszi, ha nem lenne eleve kopasz, már kihullott volna a haja.
Sok idő telt el azóta, hogy Shaun először tarthatta a karjaiban a kisbabáját, Eli pedig villámgyorsan nő. Instagramon az apák napjáról emlékezett meg egy fotóval, amin Elit és őt nagy, szerető család veszi körül. Nem lehet nem észrevenni, hogy Shaun mennyire élvezi az apaságot, a fotói reményt sugároznak azoknak az egyedülállóknak, akik igazán szeretnének szülők lenni, de ahogyan Shaun annak idején, ők sem tudják, hogyan kezdjenek hozzá.
Csodálatos dolognak tartom, amit ez a férfi elért
Gratulálok!