Az agyhártyagyulladás az agyat és a gerincvelőt körülvevő hártyák gyulladása. Többféle baktérium is okozhatja, de tünetei általában azonosak.
A gyerekek a leginkább fogékonyak erre a betegségre. Ezért fontos, hogy a szülők ismerjék és időben felismerjék az agyhártyagyulladásra utaló tüneteket.
Hirtelen láz
Az egyik tünete a hirtelen jelentkező láz. A gyerek reszketni kezd és arról panaszkodik, hogy nagyon fázik.
A beteg testhőmérséklete nagyon gyorsan emelkedik, gyakran nehéz lehúzni. Mivel ez a tünet több betegséghez is társulhat, más tüneteket is figyelembe kell venni, amelyek változást okoznak a gyermek állapotában.
Súlyos fejfájás
Az agyhártyagyulladás okozta fejfájás nem egyszerűen erős, hanem elviselhetetlen. A fájdalom lehúzódhat a nyakra is, de a fejben érzett lüktetés miatt ezt a beteg sokszor észre sem veszi.
Újszülötteknél a kidudorodó kutacs fontos tünete lehet az agyhártyagyulladásnak.
Kettős látás
A beteg nem tudja fókuszálni a látását, ezért duplán kezdi látni a dolgokat.
Hasfájás, hányinger, hányás
A beteg étvágytalan. Ennek egyik oka a folyamatos hányinger, amit hasfájás és hányás követhet.
Fényérzékenység
Egy másik jele a betegségnek a fénytől való félelem, mivel ettől könnyezni kezd a gyerek szeme, és a hányinger, fejfájás is felerősödik tőle.
A nyakszirti izom merevsége
Az agyhártyagyulladásban szenvedő gyerek feltűnő testhelyzetet vesz fel: az oldalán fekszik, fejét hátrahajtja, lábait behajlítja. Ha megpróbálja kiegyenesíteni a nyakát, az gyakran nem sikerül.
Képtelen kiegyenesíteni a lábait
Ha a fejét sikerül is előre hajtania, a lábai folyamatosan be vannak hajlítva, és nem is tudja őket kiegyenesíteni. Ezt a tünetet Brudzinski-jelnek nevezik.
A Kernig-jel is felléphet, mikor a felemelt és derékszögben behajlított lábát a beteg nem tudja kinyújtani.
Nem halványuló kiütések
Kiütés is utalhat agyhártyagyulladásra. Egy teszttel lehet ellenőrizni, hogy a kiütés ehhez a betegséghez kapcsolódik-e.
Fogj egy átlátszó poharat, és nyomd erősen a kiütésre. Ha a nyomás hatására a kiütés elhalványul, akkor nem agyhártyagyulladás okozza. Ha nem halványul el, akkor orvoshoz kell fordulni.
Mit tegyél?
Az agyhártyagyulladás veszélyes betegség, ezért ha a fentiek közül bármelyik tünetet tapasztalod, azonnal hívd a mentőket. A betegnek pihenésre, csendre és tompa fényre van szüksége a szobában, míg az orvos megérkezik.