Az 55 éves Pamela Anderson reméli, hogy hatodszor is megházasodik, ezzel is bizonyítva, hogy soha nem szabad lemondani a szerelemről

0

Annak ellenére, hogy már több házasságon túl van, az 55 éves Pamela Anderson nem adja fel az igaz szerelem keresését. Egy interjúban nemrég elmondta, hogy szeretne újra férjhez menni.

Még mindig bízik a házasságban és a szerelemben, ez pedig minket is arra bátorít, hogy sose adjuk fel, mert az igazi társra érdemes várni.

Reménykedve tekint a jövőbe.

A Jimmy Kimmel Live!-ban azt kérdezték a Baywatch egykori sztárjáról, hogy mit gondol, újra férjhez fog-e még menni.

Anderson így válaszolt: “Micsoda bolond kérdés. Nem tudom, de remélem. Még sok van vissza az életemből.”

Egy pillantás a korábbi házasságaira.

A színésznő már 5 exférjet mondhat magáénak.

Anderson első férje Tommy Lee volt, akivel 1995-ben házasodtak össze. Két fiuk született, a házasságuk 3 évig tartott.

2006-ban Kid Rockkal kötött házasságot, 2007-ben váltak el. Még ugyanabban az évben ment hozzá Rick Salomonhoz, akivel rövid idő után szintén elváltak. Másodjára is összeházasodtak 2014-ben, majd újból elváltak.

2020-ban a filmproducer Jon Petersszel tettek esküt, de ez csak 12 napig tartott. A házasság sosem vált hivatalossá, mert nem adták le a hozzá szükséges papírokat.

2020 decemberében a testőr Dan Hayhursttel házasodott össze, de 1 évvel később különváltak.

Megelégszik az egyedülálló élettel, amíg nem találja meg a párját.

Utolsó szakítása után a színésznő őszintén beszélt a szingli életről, és arról, hogy megtanult önmagára támaszkodni.

Anderson elmondta: “Megtanultam támasz nélkül élni, anélkül, hogy bárki vigasztalna. Magamat kell megvigasztalnom. Rendben vagyok egyedül… a kutyáimmal.”

A kétgyermekes anya elmondta, hogy voltak nehézségek az életében, de sok érdekes embert ismert meg közben. “Úgy érzem, az életem romantikusabb, mint valaha.”

Hozzátette: “Vagy egyedül vacsorázom vagy a kutyáimmal. Ugyanaz az ember vagyok egy adott személy mellett és nélküle is.”

Egyetértesz Pamelával abban, hogy soha nem szabad feladni a szerelem megtalálását, bármennyit is próbálkoztunk korábban?

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét