A tehetséges gyerekek 11 tulajdonsága, amiről a szülők gyakran nem tudnak

0

Tudósok szerint a magas IQ érték még nem jelenti, hogy valaki zseni, a gyerekek intelligenciáját pedig lehetetlen egy teszttel mérni. De vannak olyan jellemvonások, melyekből sejthető, hogy a gyerek előtt fényes jövő áll. Csak észre kell venned ezeket, hogy tudd támogatni a fejlődését.

Megmutatjuk, milyenek a jövő géniuszai.

11. Vizualizálnak és rajzolnak.

A csodagyerek szivacsként szívja magába az információkat. Mindent, amit lát, elraktároz az emlékezetében. Ha részletesen lerajzolja azt a helyet, ahol az imént járt, anélkül, hogy fotókat mutatnál neki róla, valószínűleg tehetséges. A tudósok ezt a jelenséget fotografikus memóriának nevezik. A gyerekek csupán 2-10%-a rendelkezik ezzel. A felnőtteknél ez az arány még alacsonyabb.

  • Leonardo da Vinci és Galileo Galilei is így működtek. Ők is vizualizálták a gondolataikat és ez alapján készítették a rajzaikat.

10. A föld felett járnak.

Az okos gyerekek nem angyalok. Gyakran annyira el vannak merülve a saját gondolataikban, hogy meg sem hallják a szüleiket. Fantasztikus mesemondók, élénk képzeletük sokszor sokkolja a szülőket és a tanárokat. De az élénk fantázia az intelligencia jele.

  • A csodagyerekek sokszor unatkoznak az iskolában, ezért elkezdik szórakoztatni magukat. A szülőknek el kell magyarázniuk, hogy az iskola és a tanulás is fontos, hogy meg tudják fékezni ezt a viselkedést.

9. Gyorsan beszélnek.

A gyors tempójú beszéd arra utal, hogy a gyereknek a szokottnál nagyobb a szókincse, tehát intelligens. Egy átlagos gyerek 2 éves korában kezd el beszélni. De a csodagyerekek ennyi idősen már bonyolult mondatok megfogalmazására is képesek.

  • Ritkább esetekben a csodagyerekek az átlagosnál később tanulnak meg beszélni. A tudósok szerint az ilyen gyerekeknek Einstein-szindrómájuk van. Albert Einstein állítólag 7 éves koráig nem volt hajlandó beszélni senkihez. Richard Feynman fizikus, Julia Robinson matematikus és sok más tehetséges ember szintén később kezdett beszélni.

8. Nem törekszenek a tökéletességre.

A csodagyerekeket gyakran csak egyetlen terület érdeklik. Ha szeretik az adott tantárgyat, órákon át képesek tanulni. Ha viszont nem szeretik, a kis géniuszok nem igazán foglalkoznak vele. Ha a gyermeked egy leendő matematikus, lehet, hogy az idegennyelvek kicsit sem kötik le a figyelmét.

  • A csúnya kézírás szintén a csodagyerekek egyik jellemzője. Azért írnak csúnyán, mert túl gyorsan írnak, próbálják “elkapni” a gondolataikat. Az iskolai szabályokat pedig nem akarják követni.

7. Társasági emberek.

Sokan úgy tartják, hogy a csodagyerekek maguknak valók. De van egy tényező, a szociális intelligencia. Hogy valaki zseni legyen, nem kell minden matematikai függvényre emlékeznie. Ezek a zsenik képesek kapcsolatokat kiépíteni a körülöttük lévőkkel. Ha a gyermeked kedveli a barátaid és érdeklődik irántuk, feltehetően tehetséges.

  • A tudósok hangsúlyozzák az érzelmi intelligencia szerepét is. Ez az a képesség, mellyel valaki képes felismerni és kontrollálni a saját érzelmeit és más embereket. Ezek az emberek nagyon jó vezetők, politikusok és marketing szakértők lehetnek.

6. Sok időt töltenek felnőttekkel.

A jövő géniuszai szeretnek a felnőttekkel beszélgetni. Az átlagos gyerekek inkább visszafogottak a felnőttek társaságában, de a tehetséges gyerekek kedvelik ezt az atmoszférát. Gyakran vannak idősebb barátaik. De még a csodagyerekeknek is szükségük van a kortársaikkal való kommunikációra. Pszichológusok arra figyelmeztetik az ilyen gyerekek szüleit, hogy legyenek elővigyázatosak, mert a tehetséges gyerekek könnyen magányossá válhatnak.

5. Aktívak.

A leendő zsenik nagyon aktívak. Beszélni és járni is hamarabb kezdenek el, mint a többi gyerek. Sokan azt hiszik, hogy a csodagyerekek utálnak sportolni, inkább otthon maradnak és a könyveiket bújják. De ez tévedés. A tudósok szerint a csodagyerekek nyughatatlanok, mindig kell valamit csinálniuk. Így fedezik fel a világot.

4. Szeretik azokat a tevékenységeket, melyek fejlesztik a motorikus készségeiket.

Ha egy kisgyerek szeret gyöngyöket fűzni, megpróbálja kirakni a puzzle-t és hasonlókban leli örömét, akkor könnyen lehet, hogy csodagyerek. A finom motorikus képességek hozzájárulnak a magasabb intelligencia kialakulásához. A tanárok meg vannak róla győződve, hogy azok a gyerekek, akik szeretnek apróságokkal bíbelődni, jobban fognak írni és beszélni. Persze, mindig figyelj oda, mikor apró dolgok kerülnek a kezébe.

3. Jó a humoruk.

A humorérzék is árulkodik az intelligenciáról. A tréfálkozás és mások tréfáinak megértése az absztrakt gondolkodáshoz kapcsolódik. Az ilyen gyerekeknek nagyon sok barátjuk lesz. Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy ezek az emberek sokszor a humor mögé rejtik a bennük lévő stresszt.

2. Érzékenyek és érzelmesek.

Az ilyen gyerekek nagyon kreatívak. De az idegrendszerük általában túlterhelt a sok információ miatt. Az orvosok arra figyelmeztetnek, ne felejtsd el, hogy még ha a gyermeked felnőttnek is hiszi magát, attól még nem az.

1. Jó szüleik vannak.

A pszichológusok folyton próbálnak rájönni, hogy milyen családi környezet az, amiben a csodagyerekek leggyakrabban nevelkednek. Álláspontjuk szerint egy kis géniusz szülei:

  • Iskolázottak és inkább jómódúak.
  • Az apa nyugodt és nem domináló a személyisége.
  • Az anya intelligens. A tudósok szerint a csodagyerekek az anyjuktól öröklik az intelligenciájukat.
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét