A mérgező partner 7 típusa, akik teljesen tönkretehetik az életedet

0

Mikor elkezdetek randizni, még tökéletesnek látod a partneredet. De a romantikus szakasz hamarosan véget ér, és ekkor meglátod a valódi személyiségét, amit lehet, hogy nem tudsz kezelni. Általában ők maguk sincsenek kibékülve a bonyolult személyiségükkel, de egyszerűen nem tudnak mit kezdeni vele.

A következőkben a legmérgezőbb típusokat ismerheted meg. Ha a partneredben felfedezed valamelyiket, gondold meg, hogy valóban a megfelelő ember mellett kötöttél-e ki.

7. A függő

Egy függőségben szenvedő emberrel a kapcsolat mindig nehéz és kimerítő. A függő ember nemcsak a saját, de a hozzá közel állók életét is tönkreteszi. A drog-, az alkohol- és a játékfüggőség a leggyakoribbak, de az ember szinte bármitől függővé válhat, így az ételtől, a munkától, a vásárlástól, a sporttól, de még a szerelemtől is.

Hogyan ismerheted fel?

Egy függő nem mindig van tudatában a függőségének, ebből következően nem is feltétlenül akar rajta változtatni. Viszont, ha nem jut hozzá függősége tárgyához, agresszív és feszült lesz. Figyeld a partnered cselekvését és beszédét. Miről beszél a legtöbbet? Mitől lesz szomorú? Min múlik az önbecsülése? A függőség nélküli életre adott válaszaiból minden kiderül.

6. A bántalmazó

A valóságban a fizikai és pszichés bántalmazásra hajlamos emberek egyáltalán nem úgy néznek ki, mint a filmbéli negatív karakterek. Gyakran kifejezetten kedvesek, udvariasak, még sebezhetőnek is tűnnek. De amint megérzik, hogy hatalmuk van a másik felett, megmutatják romboló természetüket. Ebből pedig csak egyetlen kiút van: azonnal vess véget a kapcsolatnak.

Hogyan ismerheted fel?

Kérdezd a partneredet a korábbi kapcsolatairól. Ha az exeiről egyetlen jó szót sem tud mondani, akkor valószínűleg egy bántalmazóval randizol. Az ilyen emberek nagyon féltékenyek, mindig irányítani akarják a párjukat, elhitetik velük, hogy nélküle nem boldogulnak, és sosem ismerik be, ha hibáztak.

5. Az örökös negatív

Mindannyiunknak szükségünk van valakire, akinek a vállán néha kisírhatjuk magunkat. De vannak az olyan profi zsörtölődők, akik a negativitást életstílusukká tették. Sosem tudnak boldogok lenni és mindig találnak maguknak egy áldozatot, akinek kipanaszkodhatják magukat. Ha egy ilyen mindig negatív emberrel randizol, előbb-utóbb saját magadat is folyton rosszul fogod érezni.

Hogyan ismerheted fel?

Udvariasan kérd meg a partneredet, hogy ne panaszkodjon megállás nélkül és próbálj kellemesebb témára váltani. Ha ilyen témát ő nem tud, akkor térjen csak vissza a hobbijához, a negatívkodáshoz, és tűnjön el az életedből.

4. A felnőtt gyerek

Mindannyiunkban él egy gyerek, és ez fantasztikus. De egyesekben ez a belső gyermeki én nem hagyja kifejlődni a felnőtt személyiséget. Nem számít, hogy mi az oka annak, hogy még nem volt képes felnőni, egy ilyen ember mellett a partner vagy szintén gyermekké válik vagy felveszi a szülő szerepét.

Hogyan ismerheted fel?

A gyerekes felnőttek félnek az olyan felnőtt dolgoktól, mint a munka, a párkapcsolat, a felelősség vagy akár a felnőtt módon való öltözködés. Szüleikkel zavaros a kapcsolatuk, vagy nem tudnak nélkülük élni vagy folyton vitáznak velük.

3. Az érzelmileg elérhetetlen

Vannak, akik az érzelmeiket a gyengeség jelének tekintik. Nekik is szükségük van a szeretetre, de azt – ha egyáltalán megkapják – nem tudják viszonozni. Az érzelmi elérhetetlenség lehet a személyiség része, de lehet jele a közömbösségnek is. Mutathatja azt, hogy a partneredet egyáltalán nem érdekli a veled való kapcsolata. Egy ilyen kapcsolat pedig senkit sem tesz boldoggá.

Hogyan ismerheted fel?

Az ilyen embereknek mindig komplikált a párkapcsolatuk. Hiszen nem is tesznek semmit azért, hogy javítsanak rajta. Az elérhetetlenségük mindenben megmutatkozik: nehéz velük megszervezni a találkozást, lehetetlen őket elérni telefonon, az üzenetekre sem válaszolnak, legfeljebb órák múlva.

2. A nárcisztikus

Elég nyilvánvaló, hogy a nárcisztikus emberek nem jönnek ki túl jól a partnerükkel. Az természetes, hogy szeretjük és tiszteljük önmagunkat, de a nárcizmus és az egoizmus mindent lerombolnak.

Hogyan ismerheted fel?

Egy nárcisztikus személyiséget nagyon könnyű felismerni. Csak meg kell számolnod, hányszor kezd úgy mondatot, hogy “Én…”. Ha valakit semmi más nem érdekel, csak saját maga, te csupán az árnyéka lehetsz, semmi több.

1. A perfekcionista

Sokak szemében a perfekcionizmus pozitív jellemvonás. A törekvés, hogy valamiben jobban legyünk vagy valamit jobban csináljunk, a céljaink elérésére sarkall minket úgy a munkában, mint a sportban vagy az élet egyéb területein. De a magánéletben nem létezik tökéletesség, ezért az az ember, aki csakis a tökéletessel elégszik meg, nem fog benne sok örömet találni.

Hogyan ismerheted fel?

A perfekcionista sokszor kritizálja a partnerét és igyekszik őt megváltoztatni. A kedvenc mondata, hogy “Minden rendben, de…” vagy “Kedves ez a hely, de legközelebb inkább menjünk étterembe.” vagy “Jól nézel ki, de azt hiszem, el kellene kezdened edzőterembe járni.” vagy “Jó ez a póló, de talán jobb lenne, ha zakót viselnél.” A perfekcionisták csak azt a képet képesek szeretni, amit önmaguk alkotnak meg.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét