“A légitársaságoknak nagyobb üléseket kellene biztosítaniuk” – mondta a nő, akinek a feneke nem fért bele az ülésbe

0

A formás idomokkal rendelkező influenszer dühös lett a légitársaságokra, és azt kéri tőlük, biztosítsanak nagyobb méretű üléseket, mert az ő feneke nem fér el bennük kényelmesen. Posztolt egy videót, amiben megmutatja, milyen problémával kerül szembe a repülőn. A videó villámgyorsan bejárta a közösségi médiát.

A 26 éves panamai Gracie Bon Instagramon mutatta meg egy videóban, hogy plus size méretű nőként milyen nehézségekkel küzd repüléskor.

A videóban látható, amint duzzogva küzd a biztonsági övvel, majd a reptéri mozgójárdán mosolyogva mutatja meg alakját. A panamai influenszer elmondta: “A repülőgépeken nagyobb ülésekre volna szükség.”

Bon ezt a magyarázatot fűzte hozzá: “Ma első osztályon repültem, és még ha első osztályon repülnék is, nem fértem volna fel a repülőgépre – szóval ez most egy petíció a repülőgép társaságokhoz, hogy az olyan nagy méretű lányok is tudjanak repülni, mint én.”

A modell szerint nem az ő hibája, hogy ekkora feneke van, és arra kérte a légitársaságokat, hogy gondolják át az ülések méretét. “Légyszi, csináljátok őket nagyobbra” – tette hozzá.

Bár Gracie Instagram-videója óriási figyelmet kapott, több mint 97.000 lájkot gyűjtött, sokan nem értettek vele egyet, és hangot is adtak véleményüknek.

Valaki azt írta: “Válts jegyet egy ülés helyett kettőre. Őszintén, van elég pénzed, hogy ezt megengedhesd magadnak.” Másvalaki ezt kommentelte: “Hát kinek a hibája? Senki sem kényszerített, hogy megműttesd magad.”

Sokan azonban az influenszer védelmére keltek: “Egyetértek veled. Nekem is nagyobb ülésre lenne szükségem, és olyan biztonsági övre, aminek nem ilyen kemény a csatja.” Egy másik rajongó is megvédte Gracie-t: “Kizárólag hasplasztikája volt. A csípője természetesen ilyen nagy.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét