A királyi csemeték nevelésének 12 alapelve, amit a szülőknek tudomásul kell venniük

0

A mesékből úgy tudjuk, hogy a királyi családokban a gyerekek selyempárnán hajtják álomra a fejüket, arany tányérból esznek és egész nap csak játszanak.

De nézzünk csak utána, vajon igaz-e ez napjaink kis hercegeire és hercegnőire, egészen pontosan Györgyre és Saroltára, a cambridge-i herceg és hercegné gyermekeire.

12. A rang nem ok a tétlenségre.

A cambridge-i hercegi családban csak egyetlen bébiszitter segédkezik a gyerekek körül. Minden etetéssel, fürdetéssel, gyerekkel való sétálással kapcsolatos dolog a szülők feladata. Vilmos herceg ráadásul helikopterpilótaként dolgozik a sürgősségi mentőszolgálatnál, a gyerekei pedig tisztában vannak ezzel.

11. Tisztelni kell mások munkáját.

Erzsébet királynő dédunokái már a kezdetektől azt tanulták, hogy minden ember munkáját értékelni kell, nem számít, hogy egy anyáról van szó, aki vacsorát készít vagy egy szobalányról, aki kitakarítja a házat. György és Sarolta ezért tudják, hogy nem szabad visszautasítaniuk az ételt, és a szétszórt holmijaikat maguknak kell összeszedniük.

10. A család a legfontosabb az életben.

György gyakran foglalkozik húgával, a hercegné szerint a testvérek egyenesen a legjobb barátok. Bár még nagyon kicsik, a gyerekek már ismerik a családjuk történetét, és gyakran meglátogatják nagymamájuk, Diana hercegné sírját is. Katalin és Vilmos is próbál a lehető legtöbb időt a gyerekekkel tölteni. György imád mindenféléről csevegni az apukájával, Sarolta pedig szeret az anyukájával főzőcskézni.

Esténként – a hagyományok ellenére – felnőttek és gyerekek együtt ülnek asztalhoz.

9. Mindenkinek joga van szabadon kifejezni a gondolatait és az érzéseit.

Annak ellenére, hogy a királyi családban hagyományosan visszafogottságra nevelik a gyerekeket, Katalin és Vilmos igyekeznek a gyerekeik érzelmi intelligenciáját is fejleszteni.

“Látva, hogy a gyerekek hogyan beszélgetnek egymással az iskolában, rájövök, hogy teljesen más időket élünk. Minket már új generációk váltottak fel, akik nem félnek tisztázni azokat a dolgokat, amik aggasztják őket” – mondta Vilmos herceg.

8. Az első az oktatás.

Az olvasás György és Sarolta kedvenc elfoglaltsága. Katalin gyakran viszi gyermekeit múzeumokba és kiállításokra is. Kedvenc múzeumuk a londoni Természettudományi Múzeum. “A gyerekek imádnak ide jönni. És higgyék el, nem csak a dinoszauruszok miatt” – mondta Katalin.

7. Muszáj szeretni a sportot.

A herceg és a hercegné közismerten nagy sportrajongók. Katalin imádja a gyeplabdát, Vilmos a focit, a kosárlabdát és a lovaspólót. György és Sarolta egyelőre nem mutatnak kiemelkedő érdeklődést egyetlen sportág iránt sem, de a szüleik biztosak benne, hogy nagyobb korukban majd az ő nyomdokaikba lépnek.

6. Kortól függetlenül követni kell az etikett és a jó modor szabályait nyilvános helyeken.

A gyerekek tisztában vannak azzal, hogy rossz viselkedés esetén kiutasítják őket a nyilvános helyekről és eseményekről. A viselkedésnek szigorú szabályai vannak, ezek alól a királyi csemeték sem kivételek. Ha a herceg vagy a hercegnő túl sokat rosszalkodik, otthon hagyják őket, és nem jelenhetnek meg a hivatalos eseményeken.

5. Otthon lehet lazítani.

“Még nem törték össze magukat, de folyamatosan próbálkoznak vele. György mindig rohangál és ugrál otthon. Légyszi, valaki mondja, hogy idővel ez könnyebb lesz” – mondta Vilmos.

4. A fizikai büntetés teljesen kizárt.

Mindegy, hogy mennyire viselkedtek rosszul a gyerekek, a cambridge-i herceg és hercegné sosem alkalmaz fizikai büntetést. A szülők a saját módszereiket használva próbálnak hatni a gyerekekre. Ha György hisztizni kezd, az anyukája rögtön talál valamit, amivel eltereli a figyelmét, például elkezd hangosan énekelni. De néha a földre veti magát és kiabálni kezd. Ez általában működik, a gyerekek megnyugszanak.

3. A tablet és a számítógép a felnőttek eszközei.

György és Sarolta sok időt töltenek kint, bicikliznek, pocsolyákba ugrálnak. A különböző elektronikus eszközök használata esetén nagyon szigorú szabályok vonatkoznak rájuk. Katalin és Vilmos szerint ezek inkább a nagyobbaknak valók, viszont az ugrókötelezés, a labdázás, a szabadban való játék fejleszti a gyerekek képzelőerejét.

2. A rajzfilmek jöhetnek.

Tévét nézni szabad. Bár erre is megvan a kijelölt időpont. A gyerekeknek vannak kedvenc rajzfilmjei, Sarolta Peppa malacot szereti nézni, György pedig imádja a Sam, a tűzoltót.

1. Az ésszerű fogyasztás a követendő életmód.

Katalin és Vilmos az ésszerű fogyasztás elve alapján élnek. Ez elsősorban azt jelenti, hogy elutasítják az új divatcikkek vásárlását. Nagyon gyakran látni Györgyöt és Saroltát szüleik és nagybátyjuk, Harry herceg gyerekkori ruháiban.

Ha mégis valami új holmit szeretne venni, Katalin gyakran az elérhető márkák kínálatából választ a luxus termékek helyett.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét