A 79 éves Robert De Nirónak megszületett a 7. gyermeke

0

“Született egy kisbabám” – jelentette be váratlanul Robert De Niro egy interjú során. Bár a rajongókat meglepetésként érte a hír, a 79 éves színész elárulta, hogy valójában tervezték a babát, ezért barátnőjével most mindennél boldogabbak. Bár legidősebb gyermeke 51 éves, a színész most bizonyította, hogy az apaságnak nincs korhatára.

Meglepő válasz.

Miközben az Ürömapám című filmet promotálta, egy interjúban arról kérdezték, milyen érzés 6 gyermekes apának lenni. A színész kijavította a riportert, hogy neki 7 gyermeke van, ám ekkor még nem osztotta meg sem a baba nemét, sem a nevét.

Hivatalosan is bejelentették.

Robert De Niro hivatalosan is beszámolt az örömteli hírről, hogy párjával, Tiffany Channel lányuk született. A pár a baba nevét is elárulta: Gia Virginia Chen-De Niro. Gia április 6-án jött világra 3,8 kg-mal. A Gayle Kinggel folytatott interjú közben még egy fotót is mutatott imádni való lányáról.

Az anya Tiffany Chan, aki harcművészetekkel foglalkozik. 2022 júliusában kapták lencsevégre a párt kézen fogva, idén márciusban pedig Chan már láthatóan várandós volt. A babával New Yorkban mutatkozott először nyilvánosan, ahogy tolta a babakocsit. A rózsaszín rugdalózót viselő, fehér takaróba bugyolált babát Tiffany óvatosan vette ki a babakocsiból.

Amikor arról kérdezték, mennyire izgatott, a színész így válaszolt: “Rendben vagyok vele. Jól megy.” Arra, hogy a szülőség valaha is könnyebb lesz-e, De Niro viccesen azt felelte: “Soha nem lesz könnyebb.”

Megismerkedésük egymással.

Tiffany és Robert feltehetően 2015-ben ismerkedtek meg A kezdő című film forgatásán. Tiffanynak volt egy kisebb szerepe a filmben Tai Chi oktatóként Robert De Niro mellett. 2021 augusztusában Dél-Franciaországban látták őket együtt egy romantikus vakáción. A köztük lévő kötődés tagadhatatlan volt, amint fogták egymás kezét séta közben, majd később csókolóztak egy jachton.

Akkoriban a színész éppen egy nehéz válás közepén volt. 2022 áprilisában a bíróság úgy döntött, hogy exfelesége, Grace Hightower évi 1 millió dollárt kap, a közös otthonuk eladásából származó bevételen pedig osztoznak.

Színésztársai gondolatai az új baba érkezéséről, és hogy mit gondolnak párjáról, Tiffanyról.

Sebastian Maniscalco és Kim Cattrall, akik De Niroval együtt játszanak az Ürömapám című filmben, nagyon örültek a hírnek. Sebastian, aki nem tudott a baba közelgő érkezéséről, a vörös szőnyegen fejezte ki jókívánságait: “Ma értesültem arról, hogy megszületett a babája. Nem tudtam róla, hogy gyermeke lesz, de hát igen, Isten áldja – mondta. – Ő nagyon szűkszavú ember, aki szereti a családjával tölteni az időt, én pedig örülök, neki” – tette hozzá.

Kim pedig nem győzte dicsérni Tiffanyt: “Isten áldja őt és a párját. Tiffany egy gyönyörű nő. Egyszer bejött a forgatásra a családjával, káprázatos és aranyos volt. Mindkettőjüknek örülök.”

De Niro régi cimborája, Billy Crystal is elmondta véleményét.

Egy vörös szőnyegen adott interjú során De Niro jó barátja, Billy Crystal is kifejezte, mit gondol arról, hogy De Nironak megszületett a 7. gyermeke. “Vele voltam két héttel a baba születése előtt. Tudod, ez lenyűgöző.” Billy azt is elárulta, hogy Tiffany és Robert De Niro “nagyon szeretik egymást, és együtt akarják ezt csinálni. Szerintem ez gyönyörű dolog. Csodálatos.”

Amit De Niro gondol az apaságról.

Egy interjúban, mikor az apaságról kérdezték, azt felelte, hisz abban, hogy a gyermekekkel szeretetben kell élni, ugyanakkor megjegyezte, hogy “bizonyos dolgokkal kapcsolatban szigorúnak kell lenni”.

“Nincs más módja a gyereknevelésnek. Nem szeretem, ha le kell fektetnem a szabályokat és hasonlókat, de néha egyszerűen nincs más választásod.” Hozzátette: “Mindig a legjobbat akarod a gyerekeidnek, és megadni nekik azt az előnyt, hogy kétségbe vonjanak, de néha nem teheted.”

A színésznek van 6 másik gyermeke is. Exfelesége, Diahnne Abbott az édesanyja az 51 éves Drenának és a 46 éves Raphaelnek. Grace Hightowertől született a 25 éves Elliot és a 11 éves Helen. Korábbi barátnőjétől, Toukie Smithtől pedig az ikrek, a 27 éves Aaron és Julian.

Az apasággal kapcsolatban De Niro még azt is elárulta, szerinte gyakran hiányzik a megértés azzal kapcsolatban, hogy mit jelent jó apának lenni. A felelősségérzet és a titokzatosság között egyensúlyozva az apaság izgalmat és félelmet egyaránt magában foglal. A kihívások ellenére azonban szerinte nagyon fontos, hogy mindent beleadjunk.

7. gyermeke születésével kapcsolatban elmesélte, Tiffanyval tudatosan tervezték a babát, így számított arra, hogy újra apa lesz. “Hogyan lehetne, hogy egy ilyen jelentős eseményt nem tervezünk meg?”

Robert De Niro az apaság mellett már nagyapa is. Szerinte a legjobb, amit az ember szülőként és nagyszülőként tehet, hogy ösztönzi gyermekeit az ambíciói és a törekvései megvalósítására.

“Én azt mondom a gyerekeimnek, ha színész akarsz lenni vagy ezt akarod csinálni vagy azt, az rendben van, amíg boldog vagy. Csak ne becsüld le magad” – mondta, és hozzátette: “Fontos, hogy megtalálják a saját útjukat.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét