9 trükk, amivel a hírességek gyorsan formába lendülnek és úgy is maradnak

0

A híres nők nagyon odafigyelnek a külsejükre, és sokat aggódnak az alakjuk miatt is. Vannak saját trükkjeik, amiket időről időre elővesznek és alkalmaznak, hogy fogyjanak és jó formában maradjanak.

A következőkben a sztárok legféltetettebb szépségtitkait ismerheted meg, de figyelmeztetünk az ezekkel járó veszélyekre is.

1. Madonna: vérfarkas diéta

A vérfarkas diéta lényege, hogy a holdnaptár szerint kell táplálkozni. A legfontosabb, hogy csak folyadékot szabad inni teliholdkor és a következő 36 órában, az újhold alatt.

A szakértők szerint az egyes holdfázisok valóban hatással vannak az ember anyagcseréjére, és segítik a méreganyagok távozását a szervezetből. Ezt a hatást tovább lehet fokozni sok folyadék fogyasztásával. Akik kipróbálták ezt a diétát, állítják, hogy akár napi 2 kilogrammot is le lehet adni vele.

2. Renée Zellweger: jégkockák

Az egyik trükk, amit a színésznő alkalmaz, hogy formába lendüljön az az, hogy jégkockákat eszik. Ugyanezt a hatást érheted el, ha hideg vizet iszol. Ennek az a magyarázata, hogy a testnek plusz erőfeszítést kell tennie, hogy testhőmérsékletűre melegítse az elfogyasztott ételt vagy italt, ami fokozza az anyagcserét. A jégkocka nem tartalmaz kalóriát, és arra készteti a testet, hogy energiát használjon fel, ennek eredménye lesz a fogyás.

Azzal viszont tisztában kell lenni, hogy ennek a diétának minimális hatása van a fogyásra. A színésznő leginkább arra használja, hogy az éhségét csillapítsa vele, ha éppen valami egészségtelenre vágyna. Az ételt tudod a szádban ízlelgetni, de a víz csak átfolyik rajta egyenesen a gyomorba, így nem tudja olyan hatékonyan megtéveszteni az agyat.

3. Lady Gaga: whisky

A provokatív énekesnőtől ezen a téren sem számíthatunk szokványos dolgokra. Azonkívül, hogy rendszeresen edz, folyamatosan iszik whiskyt is. Az egyik interjújában azt mondta: “Szeretek whiskyt inni munka közben. De a lényeg, hogy mindennap edzek, sokszor másnaposan.”

Bízunk benne, hogy tudja mit csinál, és megéri neki.

4. Miranda Kerr: kókuszolaj

Foglalkozását tekintve biztosak lehetünk benne, hogy pontosan tudja, hogyan legyen jó formában. 2011-ben, miután megszülte első gyermekét, lenyűgözte rajongóit a Victoria’s Secretnek készített friss fotóival, melyeken nyoma sem volt annak, hogy nemrégiben még várandós volt, pedig a fotók csak néhány hónappal szülés után készültek.

Kerr egyik fogyókúrás módszere a kókuszolaj, aminek varázserőt tulajdonít. Régen bebizonyították már, hogy a kókuszolajnak jó hatása van a hajra és a bőrre. De Miranda főzéshez is használja, mert szerinte felpörgeti az anyagcserét.

5. Sarah Michelle Gellar: káposztaleves

A káposztaleves diéta egy komplett étrend, melyben nagyon nagy szerepet kap a káposztaleves, hiszen az korlátlan mennyiségben fogyasztható. De ez nem egy közönséges leves. Sokféle variációja létezik. Szinte valamennyi íztelen, csak hagyma, sárgarépa, káposzta és még pár egyszerű hozzávaló van benne.

Sarah ezt a diétát veti be a nyilvános megjelenések előtt. Állítja, hogy 7-11 nap alatt akár 5 kilogrammot is tud vele fogyni. Az ilyen gyors diéták után, melyekkel rövid idő alatt sokat lehet fogyni, óvatosnak kell lenni a normál étrendre való átállással, mert könnyen visszaszaladnak a kilók.

6. Heidi Klum: keserűsó

A modell keserűsót tesz a fürdővízbe, mielőtt megjelenne a nyilvánosság előtt. A sóban lévő magnézium csökkenti a stresszt, a szulfátok pedig segítenek a testnek megszabadulni a méreganyagoktól, és növelik a szerotoninszintet. Állítólag a keserűsós fürdő segít a migrén ellen, javítja az alvás minőségét, és csökkenti a szorongást.

Heidi Klum szerint a keserűsós fürdő segít megszabadulni a puffadást okozó, felesleges víztől a szervezetben. Ettől pedig jóval karcsúbbnak tűnik.

7. Jennifer Lopez: illóolajok

Az aromaterápiát évezredek óta alkalmazzák. Az illóolajokat a világ számos pontján használják természetes orvosságként a bőrre kenve, belsőleg vagy inhalálva. Jennifer is az utóbbi lehetőség rajongói közé tartozik, meg van róla győződve, hogy a grapefruit-illóolaj csökkenti az éhséget, ezért kevesebbszer nassol az ember.

Nem új keletű a gondolat, hogy a grapefruit-illóolaj segít a fogyásban. Az 1930-as években vált népszerűvé az alkalmazása. Azóta számos tanulmány bizonyította, hogy valóban csökkenti az éhségérzetet.

8. Megan Fox: almaecet

Ennek a módszernek van kockázata is, ezért ha máj- vagy gyomorproblémával küzdesz, ne próbáld ki.

Ha Megan Fox szexi alakjára nézel, nehezen hiszed el, hogy 3 gyermekes anyuka. Még a várandósságai alatt is alig hízott. Az egyik titka annak, hogy meg tudta őrizni 50 kg körüli testsúlyát, hogy minden reggel megiszik egy pohár vizet 2 teáskanál almaecettel. A színésznő szerint ez segíti az emésztést, javítja az anyagcserét és méregteleníti is. Az orvosok is megerősítik ezt, viszont vannak mellékhatásai is, ezért a fogyasztása előtt konzultálni kell egy szakemberrel.

9. Kim Kardashian: Atkins-diéta

Kim szerint a második terhessége nem volt könnyű, 30 kilogrammot hízott. 3,5 hónappal később viszont Kim rejtélyes módon leadott 20 kilogrammot.

Táplálkozási tanácsadója szerint Kimnek egy speciális diéta segített a fogyásban. Ez a híres Atkins-diéta, melynek lényege a szénhidrát csökkentése és a fehérjefogyasztás növelése.

A diétának természetesen része az is, hogy nem szabad cukrot és cukrot tartalmazó süteményeket, üdítőket fogyasztani. Ennek tudatában Kim átalakulása már nem is annyira rejtélyes, hiszen a lemondások miatt nagyon is megérdemelte az eredményt. Táplálkozási szakértője azt is hozzátette, hogy az étkezések ütemezése is nagyon fontos. Annak érdekében, hogy ne egyél olyasmit, amit nem szabad, sosem lehetsz éhes. Ezért kell kis adagokban, de gyakran étkezni.

Te melyik trükköt próbálnád ki? Mondd el nekünk egy hozzászólásban!

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét