9 fiatalkori szokás, ami csak idősebb korban okoz gondot

0

Amikor 20 évesek vagyunk, nem sokat törődünk a jövővel. De a 20-as éveinkben alakulnak ki a főbb viselkedési minták, és ezek nagyban meghatározzák, hogy milyen lesz az életünk 10 vagy 20 év múlva. Néhány közülük káros lehet, és az is előfordulhat, hogy bár észre is vesszük őket, de nem könnyű leszoknunk róluk.

Összeállítottunk egy listát azokról a káros szokásokról, amik sok 30 éves életét tönkreteszik, és találtunk egészséges alternatívákat, amelyek könnyedén helyettesíthetik őket.

1. Az összes pénzedet elköltöd.

30 éves korukra sokan jól keresnek, és szeretnék ezt a pénzt elkölteni azokra a dolgokra, amikre régóta vágynak, de eddig nem engedhették meg maguknak. Ennek az lesz az eredménye, hogy rengeteg felesleges kacat lesz az otthonukban, elegáns éttermekbe járnak vacsorázni, ahelyett, hogy valami hasznosabbra tennének félre. Tehát a hónap végére ugyanúgy le lesznek égve, és lehet, hogy néha kölcsön is kell kérniük.

Alternatíva: Állíts fel fontossági sorrendet, és próbálj meg rájönni, hogy mit szeretnél a legjobban. Egy utazás vagy egy tanfolyam több örömet fog okozni és hasznosabb, mint a kozmetikai termékek vagy egy vacsora a McDonald’s-ban. Tudj meg többet a pénzmegtakarítás hatékony módjairól, és válaszd ki azt, ami a legjobb számodra.

2. Követed a trendeket.

Amikor 20 évesek vagyunk, imádjuk magunkra vonzani a figyelmet és követni a trendeket. Ezért egy vagyont költünk ruhákra, és gyakran találunk valami cuki apróságot vagy kiegészítőt. Ha még mindig a bevételeid jelentős részét költöd ruhákra, itt az ideje ezen változtatni.

Alternatíva: Találd meg a stílusod. Ahelyett hogy mindenféle dolgot megvásárolnál, határozd meg, hogy milyen a te testalkatod, keresd meg azokat a színeket és fazonokat, amik jól állnak és amikben a legkényelmesebben érzed magad. A saját stílus létrehozása sokkal érdekesebb feladat, mint a trendi dolgok megvásárlása. Ráadásul tudni fogod, hogy az új kollekciókból melyik darabok fognak jól állni rajtad és melyikek nem.

3. Ragaszkodsz a régi barátokhoz.

Huszonévesen sok ember vesz körül minket. Még mindig tartjuk a kapcsolatot a középiskolai osztálytársakkal, folyamatosan az egyetemi barátainkkal és a kollégiumi szobatársakkal lógunk. De a diplomaosztó után az emberek különböző dolgok iránt kezdenek érdeklődni. Így azok, akik azt szokták meg, hogy mindig sok ember veszi körül őket, magányosnak és elszigeteltnek érezhetik magukat, mert kevesebb barátjuk van, akivel beszélgethetnek.

Alternatíva: Fogadd el, hogy korábban azért tartottad a kapcsolatot olyan sok emberrel, mert együtt tanultatok vagy éltetek. De találhatsz új barátokat, akiknek az érdeklődési köre közelebb áll a tiédhez. És ne aggódj, néhány régi barát is melletted lesz.

4. Nem figyelsz a napi rutinra.

Könnyű hajnali 2-kor aludni menni és 10-kor felkelni, amikor 20 éves vagy. De később a napok zsúfoltabbá válnak, mégis sokan nem akarják a napjukat ehhez az új ritmushoz igazítani. És ennek az lesz az eredménye, hogy a reggeli felkelés lehetetlen feladatnak tűnik, folyamatosan késésben vannak és fáradtak.

Alternatíva: Határozd meg azokat a szokásokat, amik tönkreteszik a rutinodat, mint a sorozatnézés vagy a közösségi média böngészése egész este. Helyettesítsd őket valami egészséges és kellemes szokással. Például olvass, ahelyett, hogy posztolnál valamit, vagy hétvégén tévézz, ne hétköznap. Ez majd segít megállapítani, hogy számodra melyik időpont a legkényelmesebb a lefekvésre és felkelésre.

5. Túl sokat vársz el az emésztőrendszeredtől.

Sok embernek nem kell keményen próbálkoznia, hogy fitt maradjon a húszas éveiben. De az emésztőrendszer lelassul a kor előrehaladtával. Ha folyamatosan túlságosan sokat eszel, gyorséttermekben ebédelsz, ülő életmódot folytatsz, a jó gének nem fognak megmenteni a felesleges zsírtól a jövőben.

Alternatíva: Dolgozz az étkezési szokásaidon. Nem kell szigorú diétához ragaszkodnod, csak keress olyan egészséges ételeket, amiket szeretsz. Az is jó, ha megtanulod elkészíteni a kedvenc kevésbé egészséges ételeidet. Az otthon készített hamburgerek sokkal jobbak, mint azok, amiket a McDonald’s-ban veszel. Próbálj egy új, érdekes hobbit találni, vagy legalább menj el sétálni minden este.

6. Nem tanulsz meg főzni.

Amikor egyedül élsz, kényelmes megoldás beugrani a közeli étterembe vagy az egyetem menzájára. De ez sok pénzbe kerül, és az egészség szempontjából is káros lehet. Ezenkívül az, aki nem tud főzni 30 éves korára, éretlennek és gyerekesnek tűnhet. A párod biztosan nem örülne ennek.

Alternatíva: Tanuld meg, hogy hogyan kell elkészíteni néhány egyszerű, de mégis nagyon ízletes ételt, ami miatt nem kell sok időt a konyhában töltened. Találd ki, hogy mi a te specialitásod. Lehet, hogy sok évvel később még az unokáid is elkérik majd a receptjét.

7. Figyelmen kívül hagyod az éves egészségügyi ellenőrzéseket.

Nem mindenki szokta meg a rendszeres orvosi ellenőrzéseket gyerekkorában. Ők úgy hiszik, hogy amíg nincs valami panaszuk, nincs miért aggódni. Tehát hónapokig vagy akár évekig halogatják az orvoshoz látogatást, míg a probléma túlságosan súlyossá nem válik. Azt gondolod, hogy neked nincs semmilyen egészségügyi problémád? Akkor valószínűleg hosszú ideje nem voltál ellenőrzésen.

Alternatíva: Gondoskodj az egészségedről rendszeresen! Ahhoz már hosszászoktál, hogy naponta kétszer megmosod a fogad, most szokd meg azt is, hogy évente kétszer elmész fogorvoshoz, és elmész néhány tesztre, hogy megbizonyosodj róla, hogy minden rendben. Egyszer meg fogod köszönni ezt.

8. Túl sok időt töltesz randioldalakon.

30 éves korában sok ember komolyan elgondolkodik a családalapításon. És néhányan még pánikolni is elkezdenek, ha ebben a korban még nincs párjuk. Tehát órákat töltenek a randioldalakon, chatelnek, fotókat küldenek egy csomó embernek, és számos randin vesznek részt. Egy ponton ez a folyamat rutinná válik, de a szerelem még mindig nincs sehol.

Alternatíva: Könnyebb párt találni informális környezetben egy kis beszélgetés után, mint egy vacsorán. Próbálj meg többször kimozdulni, ismerj meg új embereket, és tartsd a kapcsolatot azokkal, akik szimpatikusak. Ha sok hobbid és több érdeklődési köröd is van, több esélyed van párt találni, mint annak, aki csak a randioldalakon keresztül próbálkozik.

9. A pillanatnak élsz.

Teljesen normális, ha olyan részmunkaidős állásod van 20 évesen, amihez nem kell diploma. De 30 éves korra ez akár még veszélyes is lehet. Álmaid munkahelyén a főnök valószínűleg nem lesz lenyűgözve a ténytől, hogy nem próbáltad ki magad komoly területen. Tehát ideje gondolni a jövőre!

Alternatíva: Határozd meg az erősségeidet és a szenvedélyedet. Miután megtaláltad a dolgokat, amik érdekelnek, tarts ebbe az irányba. Kereshetsz ezekhez kapcsolódó tanfolyamokat, szakmai gyakorlatokat vagy más lehetőségeket. Aztán egy pár év múlva máris jól kereső szakember leszel, aki igazán élvezi a munkáját.

Minden ember egyedi, de vannak olyan káros szokások, amik sokaknál jelen vannak 30 körül. Te melyik fiatalkori szokásodtól szeretnél megszabadulni?

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét