Millió oka lehet annak, hogy egy ember magányos. De észrevetted már azokat az okos, szép nőket, akik “várakozó üzemmódban” ragadtak? Néhányuk évekig keresi az igaz szerelmet, de mindhiába.
Sokan azt gondoljuk, hogy az ilyen nőknek nem kellene hogy ilyen problémáik legyenek, de mégis vannak. Találtunk néhány jó okot arra, hogy a tökéletes nők miért magányosak még mindig.
Teljesen önállóak.
Nézz meg egy modern nőt. Erős és magabiztos, nincs szüksége semmiféle “védelemre” egy férfitől. Ez a történet kiválóan leírja, hogyan választanak az ilyen nők párt:
A barátnőm 25 éves. Nagyon szép, okos, képzett, csinos, és jó munkája van. Szereti a szabadidejét a barátaival tölteni bárokban és koncerteken. A srácok szimpatikusnak találják, de mindezek ellenére még mindig egyedül van. Miért? Mert józan gondolkodású, és pontosan tudja, hogy milyen embert szeretne maga mellé. Soha nem vágott bele új kapcsolatba amiatt, mert magányos volt vagy mert “ad neki egy esélyt”. Ezért a legtöbb férfit elutasítja első látásra vagy az első randi után.
Nem engedhetik meg maguknak, hogy pazarolják az időt.
Az okos és kifinomult nők nagyon gyorsan hoznak döntést: ha egy férfi nem bizonyul megfelelő “házastárs alapanyagnak”, akkor búcsút is intenek neki. A randizásnak kell hogy legyen célja, és ha nem vezet sehová, akkor csak időpazarlás. Ennek a kérdéskörnek a különböző szemlélete miatt van az, hogy néhány 30-as nő már volt házas, elvált, újra házasodott, szült, aztán elkezdett egy újabb esküvőt tervezgetni, míg mások egy randiba sem mennek bele.
Komplexusoktól szenvednek.
Sajnos az alaptalan komplexusok elég gyakoriak. Egy teltkarcsú lány könnyedén visel leopárd mintás leggingset, és jól érzi benn magát, míg egy másik magas, karcsú lábú nő meg sem fontolja, hogy miniszoknyát vegyen fel. Miért? Az önbecsülés miatt, tehát a nőknek meg kell tanulniuk fejleszteni ezt.
Talán az, hogy feleségek legyenek, egyszerűen nem nekik való?
“Én személy szerint egy olyan nőt keresek, aki a gondomat viseli, és ellátja a ház körüli teendőket. Nem szeretnék olyasvalakit, aki keresi a figyelmet minden alkalommal, amikor elmegyünk valahova” – írja egy férfi az interneten. És igazából sokan egyetértenek vele.
Lehet, hogy túlságosan el vannak foglalva azzal, hogy egyedül vannak.
Ha az első randin a nő megmutatja a menyasszonyi ruhát, amit viselni szeretne az esküvőjén, és fejben már a nászutat tervezi, vagy éppenséggel a petefészekciszta műtétjéről való túlzott őszinteségével szeretné lenyűgözni a pasit, akkor valószínűleg az első randi lesz az utolsó is. Az ilyen nők túl keményen próbálkoznak, és ennek az az eredménye, hogy kétségbeesettnek tűnnek. Úgy tűnik, hogy túlságosan fókuszálnak a házasságra, de tulajdonképpen a saját magányukat állítják a középpontba. Nyilvánvaló, hogy ez elijeszti a férfiakat.
A szépségük a nem megfelelő férfiakat vonzza.
A gyönyörű nők gyakran szinglik. A szépségük csak az idegesítő fajankókat vonzza, míg a kedves, szerény srácok az ilyen nőket félelmetesnek találják. Íme egy sztori, ami érzékelteti ezt:
6 évvel a diplomaosztóm után bemutattak egy házas férfinak. Barátok lettünk, de én mindig különleges kapcsolatot éreztem kettőnk között. Egy nap bevallotta, hogy ugyanazon az egyetem tanultunk, és akkor nagyon kedvelt engem. Amikor megkérdeztem, hogy miért nem tett semmit, azt mondta: “Olyan elérhetetlennek tűntél, a legszebb lány voltál az egyetemen. Tudtam, hogy visszautasítottad még a legnépszerűbb pasasokat is, hogyan tudtam volna én versenyezni velük? Úgy gondoltam, rám sem néznél.”
Ez csak egy félelem.
Ha ezek a nők az egyik lehetőséget hagyják figyelmen kívül a másik után, elmulaszthatják a “megfelelő” partnert. Azt hiszik, hogy rögtön tudni fogják, hogy ő az, de ez nem így működik. A kapcsolatok a próba-hiba módszeren alapulnak, és nem kell félniük ettől.
És egy újabb szemléltető történet.
Ez a történet azt mutatja, hogy a férfiak nem biztos, hogy egy tökéletest nőt választanának:
A férjem exe “Miss Tökéletes” volt. Okos, csinos, az életkedve pedig inspiráló. A férjem egyszer azt mondta, hogy az a kapcsolat nemcsak egy fellángolás volt, megőrült érte. Ez teljesen kikészített. Egyetlen kérdéssel kínoztam magam: “Mit lát bennem?”
Közvetlenül az esküvőnk előtt úgy döntöttem, megkérdezem. Egy vállrándítással azt mondta: “Bonyolult volt, mert túlságosan tökéletes volt. Vegyünk például minket, oké? Korán kelünk, de ha azt szeretnénk, estig az ágyban maradhatnánk, és otthagyhatnánk a koszos tányérokat és poharakat az ágy mellett, ha akarnánk. Egyszerűen tudjuk, hogy semmi szörnyű nem fog történni, ha így teszünk. De ő ragaszkodott hozzá, hogy minden tökéletesen meg legyen csinálva. Tudod, maximalizmus. Tehát azt mondtam, köszi, nem kell.”
