7 mindennapos szokás, ami felfedheti személyiséged rejtett vonásait

0

Mindenkinek van saját napi rutinja. Ritkán gondolkodunk azon, hogy miért így alakult ki ez nálunk, átlagos dolognak tekintjük. Pedig a tudósok szerint nem véletlen, hogy éppen ezeket a szokásokat gyakoroljuk. Sokat elárulhatnak olyan jellemvonásainkról is, melyeket szívesebben tartanánk titokban.

1. Bioélelmiszerek

Azok, akik nem esznek egészségtelen ételeket, és kerülik a tartósítószereket az élelmiszerekben, hajlamosabbak a mások feletti ítélkezésre. Általában kevésbé önzetlenek, és nagyon szubjektívek másokkal szemben.

Egy kutatás vezetője ezt azzal magyarázza, hogy ezek az emberek úgy vélik, a bioélelmiszerek fogyasztásával tettek valami jót, ezért joguk van igazságtalanul viselkedni a jövőben. Ez nagyjából olyan, mint mikor elmegyünk edzeni, utána pedig azt gondoljuk, megérdemlünk egy tábla csokit. Ezekben az emberekben ugyanez játszódik le. Mivel szereztek maguknak néhány plusz pontot, úgy érzik, emiatt többet megengedhetnek maguknak.

2. Szolárium

A legtöbb ember tisztában van a szoláriumozás negatív hatásaival, ez pedig a szolgáltatás népszerűségének csökkenéséhez vezetett. De sokan még rendszeresen látogatják őket. Róluk a tudósok azt állapították meg, hogy a mesterséges fénytől való lebarnulás iránti vágyuk egyéb függőségekre is következtetni enged. Például ezeknél az embereknél 6-szor nagyobb az esélye az alkoholizmus kialakulásának, és 3-szor nagyobb a valószínűsége a szezonális affektív zavarnak.

3. Hideg zuhany

Egy tanulmány szerint az emberek gyakran pótolják az érzelmi melegség hiányát a víz hőmérsékletének megváltoztatásával. Például minél több időt tölt az ember a meleg víz alatt, annál magányosabbnak érzi magát. De mi van azokkal, akik a hideg vizet szeretik? A kutatások szerint ők makacs, egocentrikus emberek, akik nem fordítanak túl nagy figyelmet mások véleményére. Meghallgatják az eltérő nézőpontot, de sosem fognak egyetérteni vele.

4. Újrahasználható bevásárlótáskák

Néhány évvel ezelőtt váltak trendivé a textil bevásárlótáskák, melyekkel sokan boldogan helyettesítették az eldobható nejlon szatyrokat. Ebben az esetben ugyanaz érvényes, mint a bioélelmiszert fogyasztóknál: mivel úgy hiszik, a textil táskával tettek valami jót, ezért megengedhetnek maguknak kevésbé jó dolgokat, elsősorban egészségtelen ételeket.

Egy tanulmány szerint úgy gondolják, mivel ők tettek valamit a környezetért, most megérdemlik a kényeztetést, például egy finom, de egészségtelen étel formájában.

5. E-mailezés

A postafiók sokat elárul a személyiségről:

  • Akik az új leveleket mindig különválogatják, törlik vagy azonnal válaszolnak rájuk, az életben is szeretnek mindent kontroll alatt tartani.
  • Ha olvasás után szinte soha nem törli ki az emailt, az a perfekcionizmus jele. Az ilyen embernek biztonságérzetre van szüksége. Szeret minden eshetőségre felkészülni.
  • Akik meg sem nyitják az e-maileket, de ki sem törlik őket, sokkal intelligensebbek, mert tudják, hogy az elolvasásuk semmilyen hasznos információval nem szolgálna, ezért inkább nem pazarolják rá az idejüket.

6. Lájkok

Kutatások során a tudósok rájöttek, a Facebookon a lájkokat fel lehet használni arra, hogy kiderítsd egy ember nemét, politikai nézetét, szexuális beállítottságát, vallását vagy akár intelligencia szintjét. A kutatást eredetileg különböző termékek értékesítési módszerének javítására végezték, de közben fény derült arra is, hogy a lájkokkal való reagálás a lustaság és a lazaság egyik mutatója is lehet. Az emberek így egyetlen kattintással véleményt nyilváníthatnak.

7. Keserű íz

Mindenki ismer legalább egy olyan embert, aki cukor és tej nélkül issza a kávét. Egy tanulmány szerint az ilyen embereknél gyakran áll fenn valamilyen pszichés zavar, hasonló, mint a sorozatgyilkosoknál.

A tanulmány szerint a keserű íz kedvelése annak a jele is lehet, hogy az illető pszichopata. Azok az emberek, akik szeretik a tonikot, a sört és más cukrozatlan italokat, nagyobb valószínűséggel mutatják a nárcizmus és a szadizmus jeleit, lehetnek álszentek, hiúak és önzőek. Élvezetet lelhetnek más emberek szenvedésében.

BÓNUSZ: Hogyan különböztesd meg a hamis és az igaz embert.

Mindenki sikeres szeretne lenni, ezt kár is volna tagadni. De az az ember, aki szeretne másokat megvezetni, azonnal világgá kürtöli a sikereit, hiszen a lehető legjobb színben akarja feltüntetni magát. Az igaz ember senkinek semmit nem akar bizonyítani. Teljességet és boldogságot nyilvánosság nélkül is képes érezni, és tud örülni mások sikerének.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét