7 apró dolog, ami mindent elárul rólunk

0

Észre sem vesszük, hogy az apró dolgok mennyi mindent elárulnak a valódi jellemünkről.

Összegyűjtöttük, hogy egyes hétköznapi szokások mi mindent fednek fel rólunk.

7. Vásárlás

A vásárlókat általában 2 csoportra lehet osztani. Az egyik csoportba tartozók alaposan áttanulmányozzák a címkéket, és minden lehetséges szempontot figyelembe vesznek, mielőtt megvennének valamit. Ők kíváncsi típusok, akik mindenről mindent tudni akarnak.

A másik csoportba tartozók azonban nem pazarolják az idejüket, és csak a felszínes információkra hagyatkoznak. Őket könnyelműnek nevezhetik.

Az egyes csoportok tagjai nemcsak a vásárlásnál, hanem az élet egyéb területein is így viselkednek. Biztos lehetsz benne, hogy a kíváncsi ember már azelőtt mindent tud az életedről, hogy közelebb kerülnétek egymáshoz. A könnyelmű személyiség viszont gyakran a fontos részletekre sem figyel oda.

6. Óraviselés

Azok, akik legalább egy éven át viselnek karórát, pontosabbak és tudatosabbak, mint azok, akik inkább kerülik ezt a kiegészítőt.

A karórát viselők befelé fordulók, de érzelmileg stabilak, ez utóbbi a karórát nem viselőkre ritkábban jellemző.

5. Táplálkozási szokások

A táplálkozási szokások is sokat elárulnak valaki jelleméről. Az impulzív, kevésbé nyitott és kevésbé tudatos emberek jobban szeretik az édes bort, és nagyon ritkán esznek gyümölcsöt.

A nyitott, higgadtabb és tudatosabb emberek jobban szeretik a száraz bort, és előszeretettel fogyasztanak gyümölcsöt.

4. Szóhasználat

A mindennapi életben használt szavaink jellemzik a személyiségünket. És ez független attól, hogy szóban vagy írásban használjuk őket.

A szorongó, érzelmileg instabil emberek általában negatív érzelmekhez kapcsolódó szavakat használnak. Az extrovertáltak előnyben részesítik azokat, amelyek pozitív érzelmekhez kapcsolódnak. A kötelességtudó, lelkiismeretes emberek beszédében gyakran fellelhetőek a teljesítményhez fűződő szavak, a nyitott emberek pedig általában kifinomult szavakat és mondatokat használnak, amelyek lehetnének tömörebbek is.

3. Zenei ízlés

Hogy milyen fajta zenét szeretsz, az sokat elmond másoknak a jellemvonásaidról és a lelkedről is, hiszen a zenének hosszú távú hatásai vannak az agyra.

A szomorú vagy agresszív zenét kedvelők általában nyugtalanok és idegesek.

Akik a vidám vagy megnyugtató zenét kedvelik, azok boldogabbak. Ennek oka, hogy az ilyen fajta zene javítja a hangulatot, és hosszú távon is hatást gyakorol a közérzetre.

2. Házimunka

Azokkal, akik örömmel vasalnak, mosogatnak vagy játszanak a gyerekekkel, könnyebb kommunikálni, mint azokkal, akik utálják a házimunkát. Az első típusba tartozók számára fontos mások boldogsága. Ezért szívesebben végzik el a ház körüli teendőket, nem pedig kínlódásként élik meg a házimunkát. Nevezhetjük őket introvertáltabbaknak is.

Az extrovertáltak általában nem szeretik a házimunkát, helyette inkább pihennek vagy a barátaikkal töltik az időt.

1. Művészet

A művészetekhez való viszonyulás szintén árulkodhat a jellemről.

Azok, akik szeretik a költészetet, operába járnak és rajonganak a művészetekért, sokkal társaságkedvelőbbek és nyitottabbak az új dolgokra, mint azok, akiket egyáltalán nem érdekel a művészet.

BÓNUSZ

Megállapították, hogy azt, hogy valaki mennyire tehetős, úgy lehet megállapítani, hogy ránézünk az arcára, mikor éppen semmilyen érzelmet nem fejez ki. Ezt gyakran alkalmazzák állásinterjúk során is. Akik gazdagnak néznek ki, azokat ritkábban utasítják el. Az apró jelek tehát megakadályozhatják, hogy feljebb lépj a ranglétrán és több fizetéshez juss.

Azt azonban fontos megjegyezni, hogy a tudósok még nincsenek tisztában azzal, pontosan mik a gazdagság és a szegénység jelei az arcon.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét