6 egyedülálló tény Leonardo DiCaprióról, ami bizonyítja, hogy ő tényleg más világból való

0

Hollywood régóta sikeres szívtiprója a filmbeli szerepein túl másról is ismert. Jelentős mértékben hozzájárul nemcsak az emberek, hanem a bolygónk jólétéhez is.

Bár 101 díjat nyert, a filmezés során nem ez az elsődleges szempont számára, jobban élvezi a folyamat lépéseit. “Minden egyes alkalommal, mikor mész, megpróbálsz ezerrel nekifutni, megpróbálsz mindent beleadni” – mondta. Azonkívül, hogy szenvedélyes színész, szenvedélyes aktivista is, amivel bizonyítja, hogy a leghíresebb emberek is járhatnak két lábbal a földön.

Összegyűjtöttünk néhány lenyűgöző tényt Leóról. Van köztük olyan, amitől teljesen elérzékenyültünk, és olyan is, amitől kikerekedett a szemünk.

1. Jobban szeret olyan nőkkel randizni, akik 25-nél fiatalabbak.

Az elmúlt években Leonardo számos gyönyörű nővel randizott, akik mind a 20-as éveik elején jártak. Az egyetlen nő, aki korban közelebb állt hozzá, az Gisele volt. Ők ketten 2005-ig voltak együtt. Utána Bar Refaelivel élt kapcsolatban, mikor a nő 20 volt, majd Blake Livelyval, aki 23 volt akkoriban.

Bár Leo sosem nyilatkozott a kapcsolatokat érintő preferenciáiról, úgy hiszi, hogy nehéz előre jelezni a házasságot. “Az az idő jön, amikor jön. Az igazság az, hogy nem tudod megjósolni a házasságot. Nem tudod megtervezni ezt. Csak megtörténik, amikor megtörténik.”

2. Beugrott egy befagyott tóba, hogy megmentse a kutyáit.

Leonardónak 2 huskyja van, Jack és Jill, akiket megmentett a vízbe fulladástól. Miközben a Ne nézz fel! című Netflixes filmet forgatta, a kutyái meglátogatták. Egy interjúban elmesélte, hogy látta, ahogy az egyik kutyája beugrik a befagyott tóba, és ő azonnal követte, hogy megmentse. Amint megmentette az egyik kutyát, a másik elkezdte nyalogatni a társát, végül mindannyian a tóban kötöttek ki.

3. Leo megmentett egy embert, aki a tengerbe esett egy hajóút során.

Leonardo egy hajón volt a barátaival a Karib-tengeren, amikor egy ember kiesett a hajóról. A túlélési esélyei nem voltak magasak, de Leónak és a legénység tagjainak köszönhetően megmenekült. Miután megmentették, kapott ételt, vizet és ruhákat, mielőtt átadták az életmentőknek.

4. Átélte a “Leo-mániát”.

A Titanic megjelenésének korszakát sok rajongó úgy jellemezné mint “Leo-mánia”, amikor Leonardót lehetett látni mindenhol – a magazinokban, az iskolai szekrényekben, a mozikban, és valószínűleg sok ember álmában is őt látta. “Nagyon szürreális időszak volt. Bizarr volt. Néhány évig szünetet tartottam, mert annyira intenzív volt. Fel kellett töltődnöm, és újra fókuszálnom kellett.”

Olyan híres fotósok készítettek róla képeket, mint Lawrence Schwartzwald. A legutolsó képén Leo biciklizik.

5. Környezetvédő, és szívesen adományoz jó célra.

1998-ban létrehozott egy alapítványt, hogy olyan szervezeteket és kezdeményezéseket támogasson, amelyeknek célja a fenntartható jövő biztosítása a bolygónkon. Törődik a klímaváltozással és a környezettel, és még egy dokumentumfilmet is készített Az utolsó óra címmel. A célja az volt, hogy növelje a társadalmi tudatosságot, és 50 környezetvédelmi szakértővel összefogva olyan megoldásokkal álljanak elő, amik megmentik a Földet.

6. Érzelmileg elköteleződik a filmeket érintően.

Leonardo nem hisz abban, hogy valamit csak azért kéne megcsinálni, mert egy bizonyos műfajban készül, bizonyos témát dolgoz fel vagy mert történelmileg jelentős dologról van szó. Elolvassa a forgatókönyvet, és ha azt gondolja, “Váó, ez érzelmileg megérintett”, akkor ennek megfelelően cselekszik. Úgy véli, a népszerű témák idővel elhalványodnak, tehát annak érdekében, hogy egy film jó legyen, a szívének kell kötődnie a forgatókönyvhöz.

Mit gondolsz, mi más teszi még Leonardo DiCapriót egyedülállóvá?

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét