5 ok, amiért fürdetés közben kellene fegyelmezned a gyerekedet a szakértők szerint

0

Számos hibát véthetnek a szülők a gyerekeik dorgálása során, és ezek közül az egyik a rossz időzítés. A szakértők szerint van tökéletes idő és környezet a komoly beszélgetésekre, mégpedig a fürdetés.

Összefoglaltuk a legfontosabb pontokat azzal kapcsolatban, hogy hogyan használhatod ki ezt az időt, és bónusz tippeket is adunk, amikkel még varázslatosabbá teheted a fürdetést.

1. Ha akkor dorgálod meg a gyereket, amikor az érzései még a tetőfokon vannak, annak negatív következményei lehetnek.

Egy anya leírta a tapasztalatait arról az esetről, amikor a 4 éves gyereke megpróbált meglógni a játszótérről. Azonnal elkapta, de aztán megállt egy pillanatra, és átgondolta, hogy vajon ez-e a megfelelő idő arra, hogy szóvá tegye a dolgot, amikor a feszültség még jelentős, és amikor még mindig “üss vagy fuss” üzemmódban van.

A szakértők azt mondanák, hogy dühös lélekállapotban a gyerek fegyelmezése határozottan nem ajánlott, mert ilyenkor a szülők hajlamosabbak kiabálni, vagy olyasmit mondani, amit nem gondolnak komolyan. A legjobb opció az, ha azonnal véget vetsz a rossz viselkedésnek azzal, hogy elmondod, helytelen, amit tett, és a hosszabb beszélgetést egy olyan időpontra halasztod, amikor a fejek tisztábbak, a körülmények pedig nyugodtabbak, például a fürdetés idejére.

2. A fürdetés tökéletes lehetőséget biztosít a gyermeked nevelésére, mert kevés a zavaró tényező.

A fürdetés csak egyetlen tevékenységet foglal magában, és nincs a közelben tévé vagy iPad, ami elvonná a gyerek figyelmét. Ha a célod az, hogy lényegre törő beszélgetést folytass vele, ez az ideális atmoszféra a 3 éves és annál idősebb gyerekek esetében. Csak ne teljen el sok idő az incidens és a beszélgetés között.

A vízcsobogás, buborékok és játékok környezetében a szülők úgy tudnak visszatérni az esethez, ha megkérdezik a gyereket, hogy emlékszik-e, mi történt. Aztán azzal folytatják, “Szeretnék erről még egy kicsit beszélni”, és kibontakozik a párbeszéd.

3. A fürdetés kognitív és érzelmi előnyöket is kínál a gyermekednek.

Pancsoláskor egy olyan támogató környezet jön létre, ami lehetővé teszi a gyereknek, hogy elmerüljön az érintésben, a beszédben és a játékban. A víz érzete a bőrön és a nyugtató illatok segítenek a stressz elűzésében. A szüleik érintése lassíthatja a pulzusukat, csökkenti a vérnyomásukat, amitől ellazulnak. Ez a nyugalom lehetővé teszi számukra, hogy jobban figyeljenek arra, amit a szüleik mondanak.

4. Használd ki a fürdetés nyugtató hatását arra, hogy megkérd a gyermekedet, beszéljen az érzéseiről.

A biztonságos környezet megteremtésének része, hogy megadod a lehetőséget a gyermeknek, hogy elmagyarázza és megossza a gondolatait. Fontos megkérdezni, hogy mit próbált csinálni, vagy mit érzett az adott pillanatban.

A szülők zárhatják azzal a beszélgetést, hogy elfogadják a gyerek érzéseit, és emlékeztetik, hogy ez a fajta viselkedés nem ismétlődhet meg. Például mondhatják azt, hogy “Most már értem, miért futottál el, de nem szabad elfelejtened, hogy ezt nem csinálhatod.”

5. Fontos, hogy a szülők csak mértékkel használják ezt a módszert.

A szakértők arra is figyelmeztetnek, hogy túlzásba is lehet esni ezzel. Hogy elkerüld, hogy a gyerekben félelem alakuljon ki amiatt, hogy folyton szidást kap fürdetés során, okos ötlet váltogatni. Jó alternatíva egy padon ülve, nassolás közben beszélgetni.

A szükségletek gyermekenként eltérők, tehát a szülőknek fel kell mérni, hogy a fürdőszoba valóban a legjobb hely-e a gyermekük fegyelmezésére. Például azok a gyerekek, akik utálnak fürdeni, valószínűleg nem lesznek nyugodtak, míg azok, akik szeretik, ha egyszerre több dolog hat az érzékszerveikre, jobban figyelnek, miközben piszmognak valamivel. A szülőknek mindig meg kell keresniük azt a környezetet, ami a legjobban működik az ő gyermekük esetében.

BÓNUSZ: Néhány tipp, hogy hogyan lehet tökéletes a hangulat fürdetés közben.

  • A fürdésre akkor kerüljön sor, amikor a gyerek nyugodt, nem fáradt és nem éhes.
  • Kísérletezz kicsit a hőmérséklettel, hogy lásd, melyiket élvezi a gyermeked a legjobban. Ha a fürdőszoba túl hideg, próbáld meg kellemesebbé tenni.
  • Kapcsolj be zenét a háttérben, hogy lásd, ez segít-e nyugtatóbbá tenni a fürdést.
  • Legyenek olyan dolgok, amik szórakoztatják a gyermekedet, például buborékok és játékok, és hagyd, hogy játsszon a vízben.

Szerinted nyugtató a fürdetés a gyermeked számára? Egyetértesz ezzel a nevelési módszerrel? Kipróbálod?

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét