26 túlélési tipp, ami segíthet átvészelni a legrosszabbat

0

Alexander Oboimov sarkkutató sosem fogja elfelejteni, hogy az egyik tanítványa hogyan mentette meg az egész csapatot egy éhes jegesmedvétől azzal, hogy levetkőzött. Először levette a kesztyűjét és a szőrmés sapkáját, és látta, hogy a jegesmedve ekkor egy pillanatra megállt. Mivel a dolog működött, levette a kabátját is. Míg a jegesmedve megállt, hogy megszaglássza, közben az egész csapat elérte a csónakot, és el tudott menekülni.

Most olyan túlélési tippek következnek, melyeket Reddit felhasználók osztottak meg, és veszélyes helyzetekben segíthetnek megmenekülni.

  • Ha egy jegesmedve üldöz, vess le magadról néhány ruhadarabot, például a kesztyűt és a sapkát. Mivel a jegesmedvék figyelemhiányos hiperaktivitás zavarban szenvednek, meg fognak állni, hogy megszaglásszák őket. Így elég időt nyersz, hogy biztonságos helyet keress.
  • Ha utazol, mindig oszd meg valakivel az útitervedet. Ha veszélyes emberekkel kerülsz szembe, megmondhatod nekik, hogy valaki tudja, éppen hol és mikor vagy. Ettől máris nem leszel annyira könnyű áldozat.
  • Ha vészhelyzetben egy bezárt ajtón kellene átmenned, erősen rúgd meg közvetlenül a kilincs mellett, a zár közelében. A hátadat és a vállaidat ne használd! A zár így könnyen el fog törni.

  • Ha buszon utazol és közben rablás történik, tégy úgy, mintha aludnál. Nagy valószínűséggel nem fognak háborgatni, hiszen a többi utasra kell figyelniük.
  • Ha hívod a segélyhívót, először mindig a tartózkodási helyedet add meg, csak utána mondd el, hogy mi a baj. Ha a vonal megszakad, mire a mondandód végére érnél, a rendőrség legalább azt tudni fogja, hol tartózkodsz éppen, és ki tudnak küldeni egy járőrt, hogy körbenézzen.
  • Az elektromos tüzeknek általában hal és vizelet szaguk van. Ha ilyesmit érzel a házban, tudd, hogy veszélyben vagy.

  • Ha valakit újra kell élesztened, ne hagyd abba, míg a mentősök meg nem érkeznek és át nem veszik tőled. Ezzel megelőzheted, hogy a betegnek agykárosodása legyen, mivel segítesz az agyba vért juttatni. Keress valakit, aki közben levált, mert valószínűleg el fogsz fáradni.
  • Ha zsír vagy olaj gyullad meg, ne próbáld vízzel eloltani, mert csak még nagyobbak lesznek a lángok. Egy ruhával fedd le, úgy oltsd el.
  • Ha egy lángoló épületben vagy és nagy a füst, próbálj meg úgy haladni a kijárat felé, hogy a lábaid előbbre legyenek a fejednél. Így nem fogsz leesni, ha egy lépcsőhöz érsz.

  • Ha kajakozás közben a kajakod fejjel lefelé fordul, kösd ki magad és ússz mélyebbre, hogy ki tudj szabadulni a kajakból. Ha vissza akarod fordítani, az valószínűleg nem fog sikerülni.
  • Fehérítőt és ammónia tartalmú szert soha ne használj egyszerre. A kettőnek a keverékéből mérgező gőz keletkezik, ami belélegezve életveszélyes lehet.
  • Szívroham esetén vegyél be egy aszpirint. Előbb rágd szét a tablettát, majd nyeld le egy pohár vízzel ahelyett, hogy egyben nyelnéd le. Így gyorsabban tud felszívódni.

  • Ha az utcán valaki megkérdezi tőled, hogy hány óra van, ne nézz le az órádra. A karodat emeld fel a fejedhez, hogy továbbra is tudd tartani a szemkontaktust az illetővel. Ha hátsó szándéka volt, ezzel meg tudod zavarni.
  • Ha át akarsz menni az úton és látod, hogy a napfény visszatükröződik a közeledő autó szélvédőjén, nem menj át, mert a sofőr valószínűleg nem lát téged az őt elvakító napfény miatt.
  • Kicsi rá az esélyed, de ha mégis megtámadna egy jávorszarvas, próbálj elbújni egy fa mögé. A jávorszarvasoknak van egy vakfolt a perifériás látásukban, ezért szem elől fognak téveszteni.

  • Ha hideg vízbe esel, először próbálj meg lebegni, hogy a szervezeted megnyugodjon, és állj ellen a késztetésnek, hogy úsznod kell. Ha a légzésed és a tested kontroll alatt tudod tartani, biztonságosabban tudsz kiúszni a partra.
  • Ha valakit leszúrnak, ne húzd ki a kést a sebből! A kés vagy bármely más eszköz ilyenkor eltömíti a sebet és megakadályozza az elvérzést. Egy ruhával nyomkodd körbe erősen a sebet, és hívd a mentőket.
  • Ha egy farkasfalka vesz üldözőbe, feküdj a földre! Talán nem tűnik ésszerűnek, de a farkasok üldözni akarják a zsákmányt. Ha téged nem lehet üldözőbe venni, ott fognak hagyni.

  • Ha észreveszed, hogy valaki követ, öleld meg az első szembejövő embert és suttogd a fülébe, hogy miről van szó. Nagy eséllyel ezután úgy fog tenni, mintha tényleg ismernétek egymást, és békésen elsétál veled.
  • Ha elkezdesz fulladni, miközben senki nincs körülötted, hajtsd végre magadon a Heimlich-fogást. Használj hozzá szilárd támasztékot, például egy szék háttámláját vagy egy asztalt. Az egyik kezeddel fogd meg a másik öklödet és erősen nyomd a gyomrodba, miközben egy szilárd felületre hajolsz.
  • Ha élve akarsz kijutni egy mozgó autóból, ahelyett, hogy kiugranál belőle, tedd le az egyik lábadat és lépj egyet kifelé. Ezzel csökkentheted a sebességedet.

  • Tévhit, hogy nem jelentheted be, ha valaki kevesebb mint 24 órája tűnt el. Minél hamarabb értesíted róla a rendőrséget, annál nagyobb az esély, hogy épségben kerül elő.
  • Ha autót vezetsz és észreveszed, hogy egy másik autó követ, tedd ki az indexet balra, majd az utolsó pillanatban kanyarodj jobbra.

  • Ha búvárkodás közben azt veszed észre, hogy a körülötted lévő halak hirtelen eltűnnek vagy kifelé ugrálnak a vízből, az nem jó jel. Arra utal, hogy cápák járnak a közelben. Ugyanez történik az erdőben a kisállatokkal, amikor ragadozók közelednek. A hirtelen támadt csend mindig vészjósló.
  • Éjszakára felkapcsolva hagyni a lámpákat a házban nem biztonságos, mert a tolvajok azt hiszik, hogy az emberek többsége akkor hagyja égve a lámpákat, amikor nincsenek otthon, hogy elriassza a betolakodókat. Az ellentétes hatást elérve éppen hogy be fogod őket csalogatni, ha fényárban úszik az otthonod éjjel.
  • Ha közellátó vagy, de elveszted a szemüvegedet, viszont hirtelen nagy szükséged lenne meglátni valamit, képezz egy kis rést a mutatóujjad és a hüvelykujjad között. Ha ezen keresztül nézel valamit, élesebben fogod látni.
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét