20 nő, akiket a hétköznapi emberek minden idők legszebb nőjének választottak

6

Azt mondják, a szépség belülről fakad és sok tényezőtől függ, és nem is minden vonzó embert tekintettek szépnek a múltban. Az emberek szavaztak arról, hogy kit tartanak a közelmúlt legszebb híres nőjének.

Szeretnénk megmutatni, kik végeztek a rangsorban az első 20 helyen, és néhány érdekességet megosztunk róluk.

20. Diane Lane

Diane a 20. a rangsorban. 1979-ben fiatal hollywoodi tehetségként tűnt fel egy divatmagazin borítóján. Azon túl, hogy több díjat és elismerést is elnyert a karrierje során, 2005-ben, 2006-ban és 2007-ben szerepelt a “99 legkívánatosabb nő” elnevezésű listán.

19. Natalie Wood

Natalie Wood gyerekként kezdte a színészi karrierjét. Többször Oscar-díjra jelölték, amikor tizenéves volt, és az 1970-es években az egyik legérdekesebb színésznőnek tartották. Minden idők egyik legnagyobb sztárjának is tekintik.

18. Jane Seymour

Jane Seymour a 18. helyet szerezte meg, azon szerepeiről ismert, amelyekben erős, lázadó, szenvedélyes nőt alakít. Az 1980-as, 1990-es években több sorozatban szerepelt, például a Quinn doktornőben, amiért 1996-ban megnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Golden Globe-díjat filmdráma kategóriában.

17. Halle Berry

Halle Berry több szépségversenyen is részt vett, és ott volt az 1986-os Miss World döntősei között. Bár az 1980-as évektől tevékenykedett színésznőként, de csak a 2000-es években szerzett világhírnevet, miután eljátszotta Ciklont az X-Menben, és megnyerte a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat a Szörnyek keringője című filmben nyújtott alakításával.

16. Kate Beckinsale

Kate a 16. a rangsorban. A színészkedésen kívül modellkedett is. Gyakran feltűnik divattal kapcsolatos reklámokban. Azonkívül, hogy tehetséges, több divatmagazin nevezte az egyik legszebb és legvonzóbb sztárnak.

15. Elizabeth Taylor

Elizabeth Taylor még mindig a rajongók szívében él, ezért lett az övé a 15. hely. A klasszikus filmművészet egyik legnépszerűbb csillaga, az 1990-es években pedig igazi legendának nevezték Hollywoodban. Egyike volt azon hírességeknek, akinek a magánélete az általános érdeklődés tárgyává vált.

14. Natalie Portman

Natalie Portman több divatmagazin listáján feltűnt. Amellett, hogy sokoldalú színésznő, táncolni is tud, és más területeket is felfedez a színészeten kívül. Kétséget kizáróan megérdemli a 14. helyet.

13. Jaclyn Smith

Jaclyn Smith arról vált ismertté, hogy a Charlie angyalainak egyik szereplője volt az 1970-es években. Azonban a show-bizniszbe a modellkedéssel tört be. Néhány televíziós reklámban is szerepelt. Akárcsak ebben a listában az emberek, a korában is az egyik legszebb hírességnek tartotta több divatmagazin.

12. Michelle Pfeiffer

Michelle Pfeiffer 41 évesen szerepelt egy divatmagazin borítóján, és ma is a világ leggyönyörűbb hírességei között tartják számon. Az 1990-es években az elmondások szerint ő volt Hollywood legjobban fizetett és legvonzóbb színésznője. A megjelenésén túl a kritikusok elismerték, hogy sikerült bizonyítania a színészi tehetségét.

11. Elizabeth Hurley

Elizabeth Hurley táncos akart lenni, ezért táncolni és színészkedni tanult, mielőtt szerencsét próbált a filmek és a televízió világában. Amellett, hogy gyönyörűnek tekintik, érdekesnek és vonzónak mutatták be a magazinokban. Több alkalommal szerepelt a világ legvonzóbb emberei között különböző helyezéseket elérve.

10. Jessica Alba

A 10. hely Jessica Albáé. És ez egyáltalán nem meglepő, hiszen ő az egyik legvonzóbb híresség a világon. Azonban ő azt szeretné, ha a színészi tehetségéért ismernék el, ezért nagyon óvatos, amikor egy új projektbe egyezik bele.

9. Salma Hayek

A karrierje kezdetén Salma Hayek főleg olyan szerepek eljátszásáról volt ismert, amik kiemelték a természetes szépségét. A sajtóban, főleg divatmagazinokban, több alkalommal is Hollywood legszebb hírességének nevezték.

8. Catherine Zeta-Jones

A 8. helyen Catherine Zeta-Jones szerepel, akit nagyszerű színésznőnek tartanak, és aki már számos díjat átvehetett a karrierje során. 1998-ban azon hírességek közé tartozott, akikre a legtöbbször kerestek rá az interneten, 2005-ben pedig az egyik legnépszerűbb sztárnak nevezték.

7. Sophia Loren

Sophia Loren Hollywood aranykorának egyik színésznője, és a klasszikus filmművészet egyik legnagyszerűbb női sztárjának tartják. Számos díjat nyert a karrierje során, például Golden Globe-, BAFTA- és Oscar-díjakat.

6. Charlize Theron

Charlize Theron is szerepel a leggyönyörűbb nők között ezen a listán, ráadásul 2016-ban az egyik legbefolyásosabb hírességnek is tartották. És bár tizenévesként azt gondolta, hogy táncos lesz, 16 évesen úgy döntött, kipróbálja a modellkedést. Csak 1995-ben merészkedett a filmek világába.

5. Scarlett Johansson

Scarlett szerezte meg az 5. helyet a leggyönyörűbb nők ezen rangsorában. 2021-ben a világ egyik legbefolyásosabb hírességének tartották, 2018 és 2019 között pedig ő volt a legjobban fizetett sztár a filmszakmában.

4. Marilyn Monroe

A 4. helyen Marilyn Monroe áll, aki a szépség és az érzékiség ikonja volt az 1950-es években. Akkora hatást ért el, hogy a ’60-as években az arca a popkultúra szimbólumává vált, 1999-ben pedig Hollywood aranykorának egyik legnagyobb legendájának számított.

3. Grace Kelly

Monaco hercegnéje a 3. legszebb a rangsorban. És nem is csoda! Abban az időben, amikor színészkedéssel foglalkozott, több filmben szerepet kapott. Oscar-díjat nyert az 1950-es években, és ma is a klasszikus hollywoodi mozi legnagyobb női sztárjai közé sorolják.

2. Raquel Welch

A színésznőt a ’60-as években szexszimbólumnak tekintették, 1974-ben pedig Golden Globe-ot nyert. Azonkívül, hogy filmekben szerepelt, reklámmodellként és televíziós műsorvezetőként is dolgozott.

1. Audrey Hepburn

Az első helyen ebben a listában Audrey Hepburn szerepel, a hollywoodi színésznő, aki divatikon is volt. Legendává vált az egyedülálló szépsége és tehetsége miatt. A legjobban öltözött hírességek között tartják számon a Hall of Fame-ben. Az öröksége ma is él, az életét könyvekben és dokumentumfilmekben mutatják be.

Szerinted ki minden idők legszebb nője? Kivel egészítenéd ki a listát?

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

6 hozzászólás

  1. Ingrid Bergman, Katherine Hepburn, Claudia Cardinale, Andie McDowell, Julia Ormond, Juliette Binoche

  2. Nálam Salma hayek az 1 Catherina zeta jones 2 Demi MOore 3 ik de izlések és pofonok különbözöek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét