20 látszólag hétköznapi dolog, ami valakinek az egész világot jelenti

0

Mindannyiunknak vannak olyan tárgyai, melyek örömet okoznak, szép emlékeket idéznek fel, boldoggá tesznek. Legyen az egy gyermekkori plüssjáték vagy egy mély jelentéssel bíró tetoválás, semmi sem lehet jelentéktelen, ami valaki számára fontos.

1. “Megőriztem a leendő gyermekem számára ezt a Micimackót, amit 1992-ben kaptam. Most az 5 hónapos lányom pont úgy imádja, ahogyan az apukája annak idején.”

2. “Most költöztem be a legelső saját otthonomba, ahol 100%-ig önállóan fogok élni.”

3. “Apám emlékére.”

4. “Ma megkaptam az állandó protézisemet! Bicegés és fájdalom nélkül tudok vele járni, először 8 év óta!”

5. “Miután 1 évig nem foglalkoztam magammal, végre levágattam a hajam és elkezdtem a terápiát. Itt az ideje egy új kezdetnek!”

6. “50 éves vagyok és végre megvan a diplomám. Elképesztően izgatott vagyok!”

7. “A fiam Star Wars fala. (Fogalmam sincs, mennyi időbe telt, míg megfestettem.)”

8. “A feleségem hajnali 3-ig fent volt, hogy fagyi formájú sütiket és tortát készítsen a lányomnak szülinapjára.”

9. “A fiam 18 éves és most diplomázott a főiskolán. Azt mondták, autista lakóotthonban fogja végezni.”

10. “Készítettem a falra egy ágyat Buckynak, a macskámnak. Imádja.”

11. “A lányom megmutatta, hogy sorban az összes számot leírja, mikor unatkozik. Ezután előástam az én régi jegyzetfüzetemet…”

12. “Egy idős szomszédunk szülinapi bulit rendez a kutyusának.”

“Szülinapi buli – Samantha 11 éves lesz június 5-én, szombaton. Kérjük, gyertek el, lesz jutalomfalat és süti is!”

13. “Olyan szörnyű depresszióm volt, hogy hónapokon át az edényeket sem mosogattam el. Március óta először most tiszta a mosogatóm.”

14. “Az élet jobb, a munka jól megy, a szorongásom meg mehet a fenébe. A tesómtól kaptam egy neon zebra mintás overált.”

15. “2020-ban megsérültem, de találtam magamnak egy új hobbit, és ma elkészítettem annak a kútnak az apró mását, ami előtt mindennap el szoktam futni.”

16. “Megleptem az apámat azzal, hogy átrepülhetett az ország felett az utolsó felszállása napján.”

17. “Ma alszom először rendesen megvetett ágyban már nem is emlékszem, hogy mióta. Ráadásul magam építettem.”

18. “Balesetem volt és utána féltem a vezetéstől. Ma elővettem újra az autómat, és mentem vele pár kört (a plüssállatommal biztonságban éreztem magam).”

19. “7 bokaműtét után a rokkantkocsim megadta magát, de most kaptam egy újat!”

20. “Oxigénhiányos agyi bénulásom van, ezért mindig nehezen tudtam kocogni vagy futni. De ma kocogtam 3 km-t!”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét