20 kisgyerek, aki megfűszerezte a szülei életét

2

A szülőség felhőtlennek tűnik, míg valóban szülővé nem váltok. Akkortól kezdődnek az izgalmak, amikortól a gyerekek körvonalazzák, hogy szerintük hogyan kellene történniük a dolgoknak. Íme egy lista azokról a leckékről, amik meghatározóak lesznek az életedben.

Találtunk néhány sokatmondó példát arra, hogy hogyan befolyásolja a gyerekek napirendje a szülők életét. Mosolyogj rajtuk velünk együtt!

1. Minél több időt töltesz azzal, hogy lefektesd a gyerekeket, annál energikusabbak lesznek, amikor feladod.

2. Ha a fél napot azzal töltöd, hogy mindenkinek mindent összeszedj, hogy elmehessetek a vidámparkba, el fognak aludni, amint odaértek.

3. Ha 2 órát töltöttél azzal, hogy valami finomat készíts, vissza fogják utasítani, és alig várják, hogy egy kis WC-papírt rágcsálhassanak.

4. A másik szobából jövő hangok mennyisége fordítottan arányos azzal, hogy mekkora bajba keveredtek a gyerekek.

5. Amikor elkezded a bilire szoktatást, vagy a legkeményebb kihívásnak vagy szórakozásnak fogják értékelni, és csak ritkán úgy, mint higiéniai szükségletet.

6. Ha 1000 filcük van, és azok közül csak 1 alkoholos, megtalálják és kihozzák belőle a legtöbbet.

7. Lehet, hogy az egész napodat azzal töltötted, hogy szórakoztasd őket, de amint szükséged van egy kis személyes térre, azonnal megsértik.

8. Ha van valami, ami beleragadhat a hajukba, akkor az biztos így végzi.

9. Nem hallják meg, amit kérsz tőlük, de ha használod a mosdót, az nem marad észrevétlen.

10. Amikor nagyon aludniuk kellene, kidobják a játékaikat az ablakon.

11. Ha csak egyetlen pocsolya van az univerzumban, az biztos a ti utatokba kerül, és a gyerekek máris a kellős közepén vannak.

12. Ha elmondod nekik, hogy hogyan kell valamit jól csinálni, ragaszkodni fognak a saját módszerükhöz, akkor is, ha ez sok gondot okoz nekik.

13. Ha van egy gyereked és egy kutyád, akkor nem a kutya lesz az, akinek szüksége lesz pórázra a séta során.

14. Ha adsz nekik egy csomó papírt, akkor is mindig átlépnek a határon.

15. Ha úgy gondolod, hogy jól elrejtetted a sminkkészleted, megmutatják a detektív képességeiket.

16. Minél több ember van körülöttük, annál rosszabbak.

17. Megtanítják, hogy nem mindig van szükséged villára ahhoz, hogy tortát egyél.

18. A hiszti intenzitása egyenesen arányos azzal, hogy mennyi ember van ott, hogy tanúsítsa.

19. Amint végeztél a porszívózással, a gyerekek kiborítanak egy egész doboz valamit, ami miatt ismét egy órát takarítanod kell.

20. Ha csak egyetlen guriga WC-papír van otthon, biztos lehetsz benne, hogy megtalálják és egyszerre elhasználják az összeset.

Melyik kép hívott elő régi emlékeket és juttatta eszedbe a saját gyermekeidet?

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

2 hozzászólás

  1. A 11 es kép az teljesen igaz a legnagyobb fiam körülbelül két éves lehetett felmentünk a normafához november volt de csont száraz volt minden ő megtalálta az egyetlen 10 négyzetcentiméter es pocsolyát mindene szétázott tetőtől talpig a kezeslábas a és bőrig tiszta víz volt a gyerek Még jó hogy vittem váltás ruhát csak váltás csizmát nem mert még a csizmája is átázott így az apja Kénytelen volt kézben hazavinni egy gyereket mert nem volt váltást cipője

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét