20 ember, aki nagy dolgot ért el az életben, és most a “Boldogság” a középső neve

0

Ha bajnokságot rendeznének azok között, akik valami nagy dolgot vittek véghez az életben, a következő emberek biztosan nyertesek lennének. Csodás gyógyulás, teherbeesés minden valószínűség ellenére, vagy a világ legmagasabb hegyének megmászása – hihetetlen bravúrok, amelyekhez csak gratulálni lehet.

Ilyen történetek következnek beszédes képekkel.

1. “Szinte alig volt rá esély, hogy teherbe essek. De sikerült.”

2. “Apukám végre kijött a kórházból.”

3. “A majdnem lebénult apukám boldogan fotózkodott velem 1 évvel a felépülése után.”

4. “7 órát másztam fagyos szélben és esőben. Feljutottam a Kilimandzsáró csúcsára.”

5. “7 hónap, 20 nap és 23 óra után megtettem az első lépésemet.”

6. “Miután hónapokon át edzett, a barátnőm lefutotta a maratont a szülinapján.”

7. “Elhatároztam, hogy elfogadom a személyiségemnek azt a részét, amitől olyan sokáig féltem. Sosem voltam boldogabb magammal és az életemmel.”

8. “Változtatni sosem késő. 1 éve kezdtem az ejtőernyőzést.”

9. “A lányom ma fejezte be a kemoterápiát.”

10. “Apám elhatározta, hogy többet fog foglalkozni saját magával. Idén 35 kilót fogyott. Sosem voltam rá büszkébb.”

11. “Anyukám mindig is szeretett volna főiskolára járni. Tegnap, 65 évesen volt az első napja.”

12. “A feleségem, miután a negyedik gyerekünk is elkezdte az ovit. Végre visszafoglalhatta a házat 16 év után.”

13. “Apám játékfejlesztő. Sok évnyi kemény munka után végre az egyik játékát árulják az üzletekben.”

14. “Mindegy, hogy mit hoz az élet, mindig találhatunk okot mosolyogni. Büszke vagyok, hogy végre a feleségemnek nevezhetlek.”

15. “Az apukám a városi ünnepségen, ahol átvette a legjobb sült krumpliért járó díjat. Ez az, apa!”

16. “Miután több éven át bántottak, mert túl sovány voltam, végre meg tudom mutatni az izmaimat.”

17. “A fáradhatatlan pizzaszakácsunk végre megkapta a megérdemelt elismerést.”

18. “A fiam megnyerte a 2 évesek főnyereményét.”

19. “A nagymamám 107 éves lett, és kapott egy levelet a királynőtől.”

20. “A feleségem epilepsziás, de megszületett a kislányunk.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét