19 ember, akinek a gondoskodó kezeitől még egy kóró is virágba borul

3

Ennek az összeállításnak a főhősei jól tudják, hogy a növényeknek éppen olyan törődésre van szükségük, mint az állatoknak. Ők azok, akik még egy száraz kóróból is képesek virágzó, buja növényeket varázsolni.

Nézd meg, hogy a teljesen reménytelennek tűnő növényekkel hogyan tesz csodát a gondoskodás.

1. “Egy szupermarketben vettem ezt a növényt néhány héttel ezelőtt. A lekókadt, elszáradt levelei ma már nem szomjasak és szép fényesek.”

2. “A szemétből mentettem meg ezt a növényt 2,5 évvel ezelőtt. Már majdnem kinőtte a lakásomat.”

3. “Egy munkatársam adta oda ezt a pozsgafát. Nézd meg most! Kevesebb mint 6 hónap telt el azóta.”

4. “Apa házából mentettem meg.”

5. “Egyik barátom lemondott erről a jukka pálmáról, és nekem adta. Annyira nagy és szúrós lett, hogy ki kellett költöztetnem a nappaliból.”

6. “Megmentettem, és most csak úgy ragyog.”

7. “A leárazott termékek között találtam. A pénztáros meg is kérdezte, miért veszek egy halott növényt. Így néz ki 15 órával később.”

8. “A tönk széléről hoztam vissza.”

9. “Mielőtt rájöttem, hogy ez egy pozsgafa, azt hittem, elpusztult. Most már ez a kedvenc növényem.”

10. “Az egyik szomszédom dobta ki ezt a karácsonyi kaktuszt, én meg megmentettem. A két fotó között kevesebb mint 6 hónap telt el.”

11. “Ez a szomorú varjúháj, amit postán kaptam, 3 hónap alatt ilyen szépen fejlődött.”

12. “Fejlődés 1 év alatt.”

13. “Megmentettem ezt a rákvirágot, amit az egyik barátom adott oda nekem. Így nézett ki előtte és 2 évvel később.”

14. “1 éve mentettem meg ezt a lantlevelű fikuszt az út széléről.”

15. “70%-kal voltak leárazva az üzletben. Még szép, hogy megmentettem a pusztulástól! 12 óra alatt így megváltozott.”

16. “1 év különbséggel. Szemét és törmelék között találtam rá.”

17. “A lakóparkban, a kukák mellett találtam. Átültettem, de a növény egy része megint barnulni kezdett. Volt olyan pont, amikor egyetlen levele maradt, de aztán újra elkezdett egészségesen növekedni.”

18. “Feltámadás! Levágtam róla az összes halott levelet és ágat. Néhány héttel később lenyűgözően néz ki!”

19. “Egy nagyon szomorú aloe 5 hónapos fejlődése. Túlélte, hogy anyukám elhanyagolta. Én most elkényeztetem.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

3 hozzászólás

  1. ERE EN IS KIVANCSI VAGYOK , HOGY HOGYAN LEHET MEGMENTENI EGY ELPUSZTULT VIRAGOT , MERT ELKESERITO , HOGY MINDET KIKELLET DOBNI , CSUPA KIDOBOTT PENZ ??

  2. Vedd meg, vidd haza, dobd el a cserepet amiben hazavitted. Mosd tisztára, a régi földmaradványokat szedd le róla. Ne sajnáld, ha életképes, úgyis újra növeszti. Tedd egy új, tiszta cserépbe, / nehogy valami a régiből, tovább fertőzze / és jó minőségű virágföldbe. Öntözd meg kevés tápszeres vízzel. nehogy sokkot kapjon. Utána már lehet , a víz igényéhez való öntözést alkalmazni. Remélem így sikerül életet lehelni belé. Én sokszor csináltam így, és bevált. Ártani biztos nem fogsz vele. Meghálálják a gondoskodást. Jó munkát!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét