19 ember, aki hirtelen olyan meglepetéssel találta szemben magát, amire a legkevésbé sem számított

0

Valószínűleg mindenki ismeri azt az érzést, amikor semmi jó dologra nem számítunk, aztán egyszer csak nagy meglepetés ér minket, és az egész napunkat fenekestül felforgatja. Cikkünk hősei hétköznapi emberek, akik el voltak foglalva a mindennapi dolgaikkal, mikor valami olyat fedeztek fel, amitől érzelmek széles skáláját élték át. Némelyik esemény lenyűgöz, másikak pedig esetleg egy kisebb grimaszra késztetnek, de az biztos, hogy nem maradsz közömbös.

Sok jó dolog teljesen véletlenül történik, erre találtunk 19 bizonyítékot. Merüljünk is bele a váratlan csavarok világába együtt!

1. “Azon gondolkodom, hova fejlődhetett volna még ez a hagyma.”

2. “Tegnap éjjel erre értem haza. A tökéletes nőt vettem el.”

3. “Én horgoltam a ruhámat, egy jó barát pedig a csokromat.”

4. “A testvérem magáért beszélő frizurája körülbelül 1994-ből.”

5. “Bemutatom nektek: a gigantikus, opálos ammoniteszfosszíliát.”

6. “A svéd próbababák között vannak különböző alkatúak.”

7. “A barátom belevágott a tortába, és azt mondta, ‘Ó, te jó ég, ez a torta egy mém!’”

8. “Egy több mint 4 méter magas próbababa a Moschino üzletből a SoHóban, New Yorkban.”

9. “Egy répa mérete – egy magas ember alkarja a viszonyításnak.”

10. “Ez az én lábam. 22 éve látni akartam röntgenfelvételen. Gondoltam talán ti is látni szeretnétek.”

11. “Az unokahúgom azt gondolta, hogy az anyukámnak szüksége van erre a matricára, miközben alszik.”

12. “Először találkozott kutyával.”

13. “31 év után lány született a családunkban, őt tartom.”

14. “Szemkontaktus, amit csak a legbátrabbak tudnak tartani.”

15. “Kiderült, hogy a barátnőm kutyája szerelmes belém.”

16. “Az unokatestvérem (balra) és a nagymamánk az esküvője napján.”

17. “Nem gondoltam volna, hogy van, aki ennyire szereti a popcornt.”

18. “A 90 éves nagymamám most végzett.”

19. “Gondolkodtál már azon, mire ébrednek fel reggelente a siket emberek? Ez az én rezgő ébresztőórám. Siket vagyok és mélyen szoktam aludni.”

Melyik fotó váltotta ki belőled a legtöbb érzelmet?

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét