18 színész a régi kedvenc filmjeinkből akkor és most

0

A Pókember, a Tökös csaj, a Rockhajó mintha csak néhány éve kerültek volna a moziba, pedig már több mint egy évtizede készítették őket. A bennük játszó színészek felett is eljárt az időt.

Megmutatjuk, hogyan néznek ki ma azok a színészek, akik nem olyan rég még népszerűségük csúcsán voltak.

1. Thomas Wilson Brown – Drágám, a kölykök összementek!

Thomas Wilson Brown 11 évesen kezdte karrierjét a Silverado című filmmel 1985-ben. Hírnevet azonban a Talpig zűrben hozott neki 1990-ben. Napjainkban is aktív. A Flophouse (2002), The Mooring (2012), Last Three Days (2020) című filmekben is láthattuk.

2. Amy O’Neill – Drágám, a kölykök összementek!

Szintén a Talpig zűrben hozta meg neki az ismertséget. Előtte is szerepelt már sorozatokban. 1994-ben egy időre abbahagyta a színjátszást, és egy cirkuszban kezdett dolgozni. 2008-ban aztán újra szerepelt egy rövidfilmben, majd 2016-ban a Baskets című sorozat egyik epizódjában is feltűnt.

3. Tom Sturridge – Rockhajó

Ő játszotta az egyik főszerepet a 2009-es Rockhajó című filmben, eddigi karrierjének ez volt a legnagyobb sikere. Később olyan filmekben is feltűnt, mint a Távol a világ zajától (2015), a Mary Shelley – Frankenstein születése (2017) és a Bársony körfűrész (2019).

4. Nick Frost – Rockhajó

Mielőtt megkapta volna ezt a szerepet, már játszott a Haláli hullák hajnala (2004) és a Vaskabátok (2007) című filmekben is. Még ma is vállal szerepeket, feltűnt a The Festival (2018), a Mészárszék rulez (2018) és a Családi bunyó című filmekben is.

5. Michael Oliver – Talpig zűrben

A ‘90-es évek egyik kultfilmje nagy hírnevet szerzett a színésznek. Az egyik legkeresettebb gyerekszínész lett, de 14 évesen felhagyott a színjátszással. Utolsó filmje 1995-ben készült Dillinger és Capone címmel.

6. Ivyann Schwan – Talpig zűrben 2.

Junior barátját, Trixie-t alakította a filmben. Ezenkívül összesen két filmben játszott: az 1989-es Vásott szülőkben és az ugyanilyen cím alatt futó sorozatban (1990-1991). Ezután színházakban játszott, kipróbálta magát a modellkedésben és az éneklésben is. Szólóalbuma is megjelent Daisies címmel. 2012-ben édesanya lett.

7. Krystle és Tiffany Mataras – Talpig zűrben

A Mataras ikrek voltak Junior szomszédjai, akik minden mozdítható dolgot eladtak. Filmben utoljára 2012-ben láthattuk őket, a 100.000 Zombie Headsben játszottak.

8. Mary Elizabeth Winstead – Scott Pilgrim a világ ellen

Ramona szerepe volt az egyik legfőbb alakítása, de még ma is szerepel filmekben, sorozatokban. Több díjat is nyert, például a Bobby (2006), a Szárazon (2012) és a Cloverfield Lane 10. című filmekkel.

9. Georgie Henley, Anna Popplewell, Skandar Keynes, William Moseley – Narnia Krónikái: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény

Mikor a film első részét bemutatták, valószínűleg ők voltak a legnépszerűbb gyerekek Hollywoodban.

Georgie Henley számára ez volt a debütálás, és ő volt a legfiatalabb a csapatban. Később színdarabokban játszott, 2015-ben rendezője volt a Tide című rövidfilmnek.

Anna Popplewell színészi karrierje szintén sikeresen folytatódott. Övé volt az egyik főszerep Az uralkodónő című sorozatban, amiben 2013-2016-ig láthattuk.

Skandar Keynes számára a Narnia Krónikái utolsó része jelentette a színészi karrier végét. Azóta sem játszott filmben, civil foglalkozása van.

William Moseley azonban ma is aktívan színészkedik. Legutóbbi munkái A kis hableány (2018), A futár (2019) és az Artemis Fowl (2020).

10. Maia Brewton – Egy bébiszitter kalandjai

A ’80-’90-es évek kedvelt színésznője volt. 1987-ben az Egy bébiszitter kalandjai nem a legelső szerepe, hiszen korábban már játszott a Vissza a jövőbe című filmben is. Legutoljára 2015-ben, az Odd Mom Out című sitcomban láthattuk. Napjainkban ügyvédként dolgozik.

11. Ross Bagley – A függetlenség napja

A ‘90-es évek közepének egyik legnépszerűbb gyerekszínésze volt. Mostanában ritkán látható filmben, utolsó munkája a 2015-ös Legenda és a Dead Ringer volt. Ma egy tanácsadó céget vezet.

12. Vanessa Hudgens – High School Musical

A 2006-os High School Musical tette ismertté. A filmben Zac Efronnal játszott, akivel éveken át randiztak is. A 32 éves színésznő továbbra is a pályán maradt, de énekesként is kipróbálta magát, eddig 2 szólóalbuma jelent meg.

13. Ashley Tisdale – High School Musical

Ez a film segítette hozzá a népszerűséghez, de összesen már 104 projektben vett részt. Ezek között vannak egész estés és rövidfilmek, sorozatok, de rajzfilmeket is szinkronizált. A High School Musical után szerződést írt alá a Warner Bros. Recordsszal és 3 szólóalbumot adott ki.

14. Maria Valverde – A felhők fölött 3 méterrel

A spanyol színésznő 2010-ben, ezzel a filmmel tett szert ismertségre. Együtt játszott Mario Casasszal, akivel 2009-2014-ig alkotott egy párt. 2017-ben férjhez ment a venezuelai karmester és hegedűművész Gustavo Dudamelhez. Jelenleg is színészettel foglalkozik, legutóbbi munkái a Plunger (2017), Galveston (2018) és az Arana (2020).

15. Lea Thompson – Vissza a jövőbe

A ‘80-’90-es években rengeteg filmben játszott, közülük az 1985-ös Vissza a jövőbe volt az első. Azóta több mint 100 projektben szerepelt, köztük olyan népszerű sorozatokban, mint az Elcserélt lányok (2011-2017), az Amerikai fater (2016), valamint filmekben, mint a Who We Are Now (2017) és a Kisasszonyok (2018). Thompson házas, férje a rendező Howard Deutch. Két lányuk van, közülük az egyik anyja nyomdokaiba lépve a színészi pályát választotta.

16. Christopher Lloyd – Vissza a jövőbe

Az egyik legtermékenyebb hollywoodi színész, aki több mint 200 filmben szerepelt. Jelentősebb munkái közé tartozik a Száll a kakukk fészkére (1975), a Roger nyúl a pácban (1988) és az Úttalan út (2002). A színész ötször volt házas, jelenlegi párja ingatlanügynökként dolgozik.

17. Rob Schneider – Tökös csaj

Híres komikus, akit olyan filmekben láthattunk, mint a Tűz a víz alá! (1996), a Tök alsó (1999), a Tök állat (2001) és persze a Tökös csaj (2002). Rendezőként is bemutatkozott a Kegyenc fegyenc (2007), A kiválasztott (2010) című filmekben. 2020-ban két filmet is készített: Huibe, a halloween hőse és The Wrong Missy címmel.

18. Tobey Maguire – Pókember

Kétségkívül a Pókember-trilógiát tarthatjuk a leghíresebb munkáinak. Legutóbbi filmjében, a 2014-es Áldozatban briliánsan alakította a híres sakkjátékost, Bobby Fischert. A következő munkáját pedig 2022-ben fogják bemutatni Babylon címmel.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét