17 ember, aki büszkén viseli a tetoválását a mögötte lévő személyes történetnek köszönhetően

0

“Mutass egy tetovált embert, és én mutatok neked egy érdekes múltú embert” – írta Jack London. Egyesek kritizálják a tetoválásokat, mondván, nem érdemes olyasmit csinálni a testünkkel, ami egy életen át ott marad. Mások azonban éppen emlékezni szeretnének a tetoválással egy fontos emberre, eseményre, vagy így szeretnék kifejezni önmagukat.

Mutatunk néhány érdekes tetoválást és a mögöttük lévő történetet.

1. Két nővér összeillő tetoválást csináltatott, és a bátyjuk sem maradhatott ki ebből.

2. “Egy lány sebhelyét fedtük el ezzel a ragtapasszal. Hogy kedvesebb hatást keltsen, virágokkal díszítettük.”

3. “A babáinknak szól ez a tetoválás és rajta a dátum, amikor először hallottuk a szívhangjukat és amikor megtudtuk, hogy ikrek lesznek.”

4. “Néhány héttel ezelőtt másodszor is adtam vért. Ezért ma frissítettem a tetoválásomat.”

5. “Ez az első tetoválásom, amit a kutyám emlékére csináltattam, akit néhány hónapja vesztettem el. Az ötletet a Pink Floyd Wish You Were Here című albumának borítója adta.”

6. Magára tetováltatta az összes pecsétet az útleveléből.

7. “Miután majdnem 3 évig együtt voltunk, a barátommal úgy döntöttünk, hogy véget vetünk a kapcsolatunknak. De előtte még csináltattunk összeillő tetoválásokat a közös múltunk emlékére.”

“Egész életemben A Gyűrűk Ura rajongója voltam. A tetoválás azt az ösvényt szimbolizálja, amin Frodó és Aragorn együtt végigmentek. A barátommal nagyon szerettük egymást, támogatott, és többet kaptam tőle, mint amit el tudtam képzelni. De ahogyan Frodó és Aragorn esetében, nálunk is elérkezett az idő, hogy külön utakon folytassuk tovább. Nem azért, mert már nem szeretjük egymást, hanem mert különböző utakat kell járnunk. Boldog vagyok, hogy megtapasztalhattam egy ilyen mély szerelmet, még akkor is, ha a vége fájdalmas. Irány a következő fejezet.”

8. “Most védtem meg a doktorimat az antitestek tanulmányozásáról. Ezt pedig egy kis antitest-tetoválással ünnepeltem meg.”

9. “Tisztelegni akartam azok előtt, akik életet adtak nekem.”

10. “A 77 éves nagymamám életében először tetováltatott. Azt mondta, egyáltalán nem fájt.”

11. “Valaki megkeresett, hogy magára tetováltathatja-e azt a rókát, amit én fotóztam. Ilyen lett.”

12. “A régi cseresznyés tetoválásom átalakítása nagyon jól sikerült. A néhai legjobb barátom úgy szokott hívni, hogy ‘Feather’ (azaz toll), ezért sokat jelent nekem.”

13. “Az apukám emlékére csináltattam.”

14. “Egy idegennel egymás arcát tetováltattuk magunkra.”

“Kísérleteztem, hogy akad-e valaki, aki hajlandó erre velem, és hogy ebből lehet-e barátság.”

15. “A feleségem egyszerű, de annál többet jelentő tetoválása. A fiam volt ekkora, mikor megszületett.”

16. Ha szeretnéd, sosincs késő hozzá.

17. “Közös tetoválás a testvéreimmel.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét