16 tény Malajziáról, a gazdag kultúrájú trópusi országról, ahova meglepően kevés turista utazik

0

Egykor Malajzia a 9. leglátogatottabb ország volt a világon. Bizton állíthatjuk, hogy ez az autentikus, multikulturális ország bőven kínál látnivalókat, hiszen olyan különlegességekre bukkanhatunk itt, amiket sehol másutt nem találunk meg.

Malajziáról és lakóiról tudhatsz meg érdekességeket.

1. Kuala Lumpur repterén igazi esőerdő van.

Malajzia már akkor elvarázsol, mikor leszállsz a repülőről. A Kuala Lumpur nemzetközi repülőtéren valódi esőerdőben sétálhatsz. A reptér építése során úgy döntöttek, megőriznek egy darabot a természetből, így az utasok sétálhatnak a dzsungelben, miközben várnak a járatukra, és akár el is ázhatnak úgy, hogy el sem hagyják a repteret.

2. A motorosok fordítva viselik a dzsekijüket.

Malajziában évente átlagosan 210 napon van zivatar. A napfényes időből percek alatt eső kerekedhet. A városok levegője eléggé szennyezett, ezért az utcán az emberek ruhája nagyon hamar piszkos lesz.

Részben ez ad magyarázatot arra, hogy az itteni motorosok miért fordítva veszik fel a kabátjukat. Még jó időben is így tesznek, hiszen a kabátjuk megvédi őket a széltől és a piszoktól, közben pedig biztosítja a szellőzést is, hiszen hátul nyitott.

3. Itt található a világ legnagyobb körforgalma.

A körforgalom Putrajayában van, átmérője 3,5 kilométer.

4. Naponta több mint 450.000 ember lépi át Malajzia és Szingapúr határát.

Sokan járnak át naponta dolgozni Malajziából a szomszédos Szingapúrba, ezért ez a határ az egyik legforgalmasabb a világon. Csak egy hídon kell átmenni. A 4 sávos utat naponta közel félmillió ember használja az átkeléshez.

5. Malajzia korábbi királya, V. Muhammad egy orosz szépségkirálynőt vett feleségül, és lemondott a trónról.

Oksana Voevodina 2015-ben nyerte meg a Miss Moszkva szépségversenyt. Néhány évvel később ismerkedett meg Muhammaddal, aki akkoriban Kelantan szultánja volt, aztán pedig király lett. 2018-ban Oksana áttért az iszlámra, és feleségül ment a királyhoz. A következő évben azonban nagy botrányok közepette el is váltak. Oksana neveli közös gyermeküket.

6. Odáig vannak a horrorfilmekért.

A két legtöbb bevételt hozó film Malajziában két horrorfilm volt, amelyek zombikról és szellemekről szóltak. Az ország rekordszámú horrorfilmet készít.

7. A moziban a nézőtéren világos van.

Nem azért, mert félnek horrorfilmet nézni sötétben. Malajzia egy muszlim ország, ahol elég szigorúak az erkölcsi szabályok. Ezért hagyják felkapcsolva a világítást az előadások alatt, valamint nem házas férfiak és nők nem ülhetnek egymás mellett.

8. A tévében nem szabad a hónaljat mutatni.

A női test intim részeit tilos mutatni a médiában. Ezek közé pedig a hónaljat is besorolják. Akkor hogyan reklámozzák a dezodorokat? Oldalról mutatják a nőket, így a hónaljuk takarásban marad.

Malajziában ezenkívül tilos reklámozni orvosok és ügyvédek szolgáltatásait, valamint fogamzásgátlási eszközöket.

9. Megbüntethetnek, ha a Despacito című dalt énekled.

A dal szövegét túlzottan kihívónak találják, ami egyértelmű utalásokat tartalmaz a nemek közti kapcsolatra, ez pedig elfogadhatatlan egy muszlim országban.

A cenzúra kiterjed Madonna, Lady Gaga és sok más előadó dalaira is. Az erőszakos jeleneteket tartalmazó és felnőtteknek szóló filmek és rajzfilmek szintén tiltólistán vannak.

10. Teakészítő versenyeket rendeznek.

A malájok kedvenc itala a Teh Tarik. Ez egy tejes tea, amit ügyesen kell egyik kannából a másikba önteni, hogy szép hab képződjön a tetején. A tea készítése annyira látványos, hogy versenyeket is rendeznek belőle.

Néha nejlonzacskóba öntik az italt és szívószállal isszák.

11. Itt él a világ legkisebb medvéje.

A maláj medve csupán 25-65 kiló súlyú és 140 centi magas. Bundája rövid, tömör és sima. Bogarakkal és gyümölcsökkel táplálkozik, de néha elejt madarakat és hüllőket is.

Itt él a binturong is, ami régen nyestmedve néven a mosómedvefélékhez tartozott. A binturongok gyakran beosonnak a házakba, és ételt keresnek. Nem agresszív állatok, könnyű megszelídíteni őket. Mégsem valók háziállatnak, mert nem nevelhetők szobatisztaságra, a vizeletüket nem tudják visszatartani.

12. Az újszülöttek nevét a kakas választja ki.

Van egy hagyomány Malajziában, amely szerint elhunyt családtagokról nevezik el az újszülött gyerekeket. A szülők kiválasztanak több nevet, majd rizsgolyókat gyúrnak, melyek közül mindegyik egy-egy névnek felel meg. Amelyik golyót a kakas elsőként kiválasztja, az lesz a gyermek neve.

Sarawak államban “ulat”-nak, azaz kukacnak hívják azokat a gyerekeket, akiknek a nevét még nem választották ki. Ezt nagyon kedves becenévnek tartják. A törvények szerint a 2006 után született gyermekeket már nem lehet gyümölcsök, zöldségek, színek, állatok, rovarok, démonok, számok és japán autók után elnevezni. Ezt a kormány betiltotta.

13. A fontos dolgokat két másik nyelven is kiírják.

Malajzia népességének nagy része malájokból, kínaiakból és indiaiakból áll. Ők gyakran csak a saját anyanyelvüket beszélik, ezért a kormánynak minden fontos feliratot le kell fordítania tamilra és mandarinra is. Az angol az országban félhivatalos nyelv, turisták és kisebb etnikai csoportok használják, valamint az egyetemeken és iskolákban is használatos.

14. Az újdonsült házasok az esküvő után 3 napig nem használhatják a fürdőszobát.

A Tidong-közösségben a menyasszony és a vőlegény az esküvő után 3 napig nem használhatja a fürdőszobát. A párt megfigyelés alatt tartják, és csak nagyon kevés étel és ital megengedett. Ha nem követik a hagyományt, az rossz szerencsét hoz a házasságba.

15. Szülés után több mint 1 hónapig otthon kell maradnia az anyának.

A maláj nők hagyományosan 30-45 napig nem hagyhatják el az otthonukat a szülést követően. Csak a családtagok jöhetnek hozzájuk látogatóba ez idő alatt. Nem moshatják meg a hajukat sem, de a gyógynövényes fürdő engedélyezett.

16. Van egy barlang, ahonnan összegyűjtik a madárfészkeket.

A Gomantong-barlangok a leghíresebb lelőhelyei az ehető madárfészkeknek. Ezekből gyakran készítenek levest. A szalangána nyálból készít fészket. A főzés során a fészek feloldódik, és zselés állagot ad a levesnek. A fészek lehet fekete (ha szennyeződések vannak benne) és fehér (ha tiszta).

Az 1990-es években a fészkek gyártása külön iparággá fejlődött, elkezdtek több szintes fészekrakó helyeket készíteni a madaraknak. De a Gomantong-barlangban ezt a csemegét még mindig a hagyományos módon gyűjtik be. Évente kétszer, miután a fiatal madarak kirepültek a fészekből, az engedéllyel rendelkező gyűjtők létrákkal és bambuszrudakkal érkeznek a barlangba betakarításra.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét