15 tipp a szem alatti bőr ápolására, amit jobb, ha már most elkezdesz alkalmazni

0

Számos dolog befolyásolja a bőrünk állapotát, például a kevés alvás, a fáradtság, a viták, a cigaretta és így tovább. A szem körüli bőr kifejezetten érzékeny ezekre a stresszhatásokra. Nagyon hamar elveszti a rugalmasságát. És ez az egyik legaktívabb terület, ha a mozgásokról van szó, hiszen folyamatosan pislogunk, grimaszolunk, hunyorgunk.

Összegyűjtöttük azokat a főbb szabályokat, amelyeket számításba kell venni, ha szeretnéd a bőrápolást a lehető leghatékonyabbá tenni.

1. Tégy megelőző intézkedéseket.

A szabály, hogy jobb megelőzni, mint helyrehozni, a bőrápolásra is ugyanúgy vonatkozik. Tudnod kell, hogy minél később kezded el ápolni a bőröd, annál több időbe fog telni, mire látod az eredményeket, és ha középkorúként kezded el mindezt, akkor lehetséges, hogy kozmetikus segítségére lesz szükséged.

A legjobb kor, hogy elkezdj törődni a szem körüli bőrrel, a 20 éves kor körüli időszak. Ez az az életkor, amikor a lányok sok kozmetikumot használnak, és a bőr terhelése megnövekszik.

2. A rendszeresség fontos.

Teljesen értelmetlen, ha csak néha-néha törődsz a bőröddel. Nincs olyan termék, ami azonnali eredményeket vált ki. Ezért kell a gondoskodásnak folyamatosnak lennie. Legalább annyit megtehetsz, hogy minden reggel és este bekrémezed.

3. Ne csak egy terméket használj.

Ha több problémával küzdesz, például szem alatti karikákkal és pigmentfoltokkal, akkor tudsz vásárolni olyan termékeket, amelyek egy-egy adott problémára nyújtanak megoldást. Olyan nincs, hogy egyetlen kozmetikum több problémát meg tud oldani. Tehát fontos, hogy ne hidratálót használj, hogy megszabadulj a sötét karikáktól. Ha szeretnéd megfelelően ápolni a szemkörnyéki bőrt, szerezd be a szükséges termékeket.

4. Viselj szemüveget vagy kontaktlencsét, ha szükséges.

Amikor hunyorogsz, mert rossz a látásod vagy mert vakít a nap, és próbálsz valamit elolvasni, akkor terheled a szemeidet és a szemed környékét is. Így könnyen ráncos lehetsz. Tehát ne felejts el napszemüveget hordani nyáron, és viselj szemüveget vagy kontaktlencsét, ha nem látsz jól.

5. Az UV-fény káros a bőrnek.

Ha nem használsz naptejet, az bőrproblémákat eredményezhet. Használj naptejet és viselj napszemüveget, amikor szükséges.

6. Figyelj, hogy milyen terméket választasz.

Ritkán gondolunk arra, hogy mit kenünk a bőrünkre. Bármely kozmetikum kihívás lehet a bőrünknek, ezért minél biztonságosabbak az összetevők, annál kisebb a komoly következmények kockázata a jövőben.

Egy tanács: amikor kozmetikai terméket választasz, ne felejtsd el elolvasni, hogy miből készült. És ha akár egyetlen összetevő is gyanúsnak tűnik, jobb, ha valami mást keresel vagy konzultálsz egy szakértővel.

7. Fontos, hogy helyesen vidd fel a krémet.

Amikor felviszed a krémet, követned kell néhány egyszerű szabályt:

  • Mielőtt használnád a krémet, tisztítsd meg a bőröd, még akkor is, ha egyáltalán nincs rajta kozmetikum. Szentelj kiemelt figyelmet a szem körüli bőrre, de ne dörzsöld szivaccsal. Ha kész, használhatod a krémet.
  • Óvatosan vidd fel a krémet, követve a masszázs irányokat, és ne nyomd meg túlságosan a bőrt, mert az károsítja.
  • Amikor használod a krémet, kerüld el a felső szemhéjadat, valamint ne vigyél fel krémet a szempillák környékére, mert véletlenül a szemedbe kerülhet a kozmetikumból.

8. A hidratáló maszkok jobbak, mint a radírok vagy a hámlasztók.

Jobb, ha nem használsz bőrradírt vagy hámlasztót ezen a területen. Ezek a termékek remek bőrtisztítók, de a szem környékén lévő bőr nagyon vékony, és gyorsan elveszítheti a rugalmasságát. Ha szeretnéd leradírozni ezt a területet, keress fel egy tapasztalt szakembert.

9. Ne használj túl sok krémet.

Ebben az esetben nem jó ötlet túl sok krémet használni. Ha túl sok krémet viszel fel, a szemedbe kerülhet és duzzadást okozhat. Ne felejtsd el, hogy csak rizsszemnyi mennyiséget kenhetsz a krémből erre a területre.

10. Igyál sok vizet, legyen napirended, és pihenj.

A víz sok mindenre hatással van a testben, és ez alól a bőr sem kivétel. Tehát a megfelelő mennyiségű víz elfogyasztása éppen olyan fontos, mint az elegendő alvás és pihenés. A rossz szokásokkal való felhagyás szintén egy olyan dolog, amit meg kell tenned azért, hogy fiatalos maradj.

11. Ne felejtsd el a tonikokat.

A tonikok remekül hidratálják a bőrt. Egy vattapamacs segítségével töröld át vele a bőrödet.

Ha nincs otthon tonikod, helyettesítheted jéggel. Minden reggel és minden este tégy a bőrödre.

12. A kozmetikai olajak nem károsak.

Rendben van, ha speciális kozmetikai olajakat használsz. A legtöbb gyorsan felszívódik és használható a szem körüli terület masszírozása során. Egy ilyen eljárás megelőzi a bőr megnyúlását.

13. Mondj nemet a szappanra.

Napjainkban számos termék áll rendelkezésre a bőr tisztítására, amelyek jobb választások lehetnek a szappannál. A szappan szárítja a bőrt, ami nagyon káros.

De ha mégis szappant szeretnél használni, ne felejts el utána hidratálókrémet vagy szőlőmagolajat használni.

14. Fontos tudni és figyelembe venni a bőrtípust.

A kozmetikai termékeket okkal sorolják csoportokba, hiszen minden bőrtípus számára vannak megfelelő termékek. Ha nem a bőrtípusodnak megfelelő terméket választasz, akkor a legjobb esetben maximum nem fog hatni. De nagyon sok kárt is okozhatsz vele.

Ne felejtsd el, hogy mennyire érzékeny terület a szem környéke. A bőrtípusodtól függő, speciális kezelésre van szüksége.

15. Ha megjelennek az első ráncok, az nem olyan nagy probléma.

Ha észreveszed az első ráncokat, az csak annyit jelent, hogy a bőrödnek több figyelemre van szüksége. Ne rohanj ránctalanító krémet venni. A ráncok megjelenhetnek a fáradtság, a száraz levegő vagy az UV-fény miatt, ezekkel a problémákkal pedig megbirkózhatsz más termékek segítségével is.

BÓNUSZ: Ezt kell tudnod a miliáról.

A milia apró, fehér dudorokat jelent, melyek megjelenhetnek az arcon. Akkor bukkannak fel, amikor a keratin csapdába szorul a bőr felszíne alá. Az emberek gyakran összekeverik őket a mitesszerekkel vagy a pattanásokkal, és megpróbálják kinyomni őket, azonban ez nagy hiba. A miliát nem lehet otthon biztonságosan eltávolítani, ezért ha észreveszed az arcodon és szeretnél megszabadulni tőle, akkor mindenképpen szakemberhez kell fordulnod.

Tanultál valami újat ebből a cikkből? Megvannak a saját, bevált módszereid a szem körüli bőr ápolására? Oszd meg velünk!

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét