15 szülő, akik csak úgy dagadnak a büszkeségtől a gyerekeik miatt

0

A szülők bármire hajlandóak a gyerekeikért. Azonban néha a gyerekeknek nincs lehetőségük ezt az odaadást igazán megköszönni. Ami sokszor nem jut eszükbe az az, hogy a gondoskodásért, a törődésért és a szeretetért leginkább úgy mondhatnak hálát, ha tisztességes és jó emberekké válnak.

A következő történetek főszereplői olyan szülők, akik büszkén mondhatják: “Ő az én gyerekem!”

15. Iskolai ebéd

Egy fiú elmesélte az anyukájának, hogy az iskolában néhány gyerek nem ebédel. “Hogyhogy?” – kérdezte az anyukája. “Mert nincs ebédjük. Anya, vihetek nekik ennivalót?” – kérdezte a kisfiú. Az ő ötlete volt, és még a csomag összeállításában is segített.

14. Főiskola

Egy szegény parasztember egyedül nevelte fel a fiát, és segített neki, hogy főiskolára járhasson. Mindenét eladta ezért. Mikor a fiú lediplomázott, azt mondta, az édesapja az életének a büszkesége.

13. Hal

Ez a kisfiú teljesen egyedül fogta ki élete első halát, és azt mondta, ez az apukájának lesz apák napjára.

12. Kerék

Egy apuka kereket cserélni tanította a fiát. Mikor a fiúnak sikerült, az apukája azt mondta neki: “Szép munka, kishaver.” És mindketten mosolyogtak.

11. Haj

“A fiam a héten lesz 13 éves. Ez a harmadik alkalom, hogy felajánlja a haját egy olyan cégnek, ami beteg gyerekeknek gyárt parókákat. Már 6 éve csinálja ezt.” A fiú mindig 2 évig növeszti a haját.

10. Virágok

Egy apa adott a fiának 40 dollárt, hogy vegyen magának a boltban bármit, amit szeretne. Szabadon elkölthette a pénzt. A fiú 34 dollárért bevásárolt magának, a maradék pénzen pedig virágot vett az anyukájának.

9. Ajándékok

“Tegnap volt a lányom 6. születésnapja. Az volt a kívánsága, hogy éhező embereknek segíthessen ételhez jutni. Ezt mind ő gyűjtött össze, hogy felajánlhassa a helyi ellátóközpontnak. Nagyon büszke apuka vagyok.”

8. Diploma

Egy amerikai gondnok fia megszerezte a doktoriját. A fotón a családjával látható, középen a büszke apukával. Az apa nagyon büszke volt, hogy a fiának konkrét célja és ekkora kitartása volt.

7. Vacsora

Egy férfi depressziós lett, miután elvált a feleségétől. Egy este, mikor hazaért, a konyhában találta a 9 éves lányát, aki akkor már 2 órája várt rá. Azt mondta neki: “Apa, mostantól én fogok gondoskodni rólad.”

6. Eső

“A fiam megkérdezte, hogy ma lemehet-e egy kicsivel előbb a buszmegállóba, mert ott áll egy másik kisfiú csuromvizesen.”

5. Költözés

“Költözünk. Ő volt az első, amit a 6 éves fiam becsomagolt. Számára a barátai a legfontosabbak.”

4. Zöld szín

“Egyedülálló apuka vagyok. A zöld a kedvenc színem. A lányom emlékezett erre, mikor egy nehéz munkanap után hazaértem.”

3. Szendvicsek

Karácsony előtt a fiú arra kérte az apukáját, hogy segítsen neki. Félretett némi pénzt, és ebből akart élelmiszert venni, hogy sok-sok szendvicset készíthessen, amit aztán odaadhat szenteste a hajléktalanoknak.

2. Diplomaosztó

Az édesanya nagyon beteg volt, ezért nem tudott elmenni a lánya diplomaosztójára. Ezért a lány úgy döntött, ő is kihagyja, és inkább az anyukájával osztozik a pillanaton. Mondani sem kell, hogy az anya mennyire büszke volt a lányára.

1. Mennydörgés

“A 2 éves fiunk rájött, hogy a kutya mennyire fél a mennydörgéstől, ezért odaadta neki a saját takaróját, és még vizet is hozott neki, hogy jobban érezze magát. Ezen a fotón éppen beszélget a kutyával, azt mondja neki, hogy ne féljen, minden rendben lesz. A fiunk törődik másokkal.”

BÓNUSZ

“A 2 éves öcsém ezt az arcot sírta a kanapéra.”

Van olyan történeted, amikor nagyon büszke voltál a gyerekedre? Oszd meg velünk!

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét