15 hiba 30 évesen, ami tönkreteheti az életed 40 felett

0

20 évesen teljesen biztosak vagyunk benne, hogy a felnőtt kor csak akkor kezdődik, amikor elérjük a 30-at. A 30. születésnapján pedig a legtöbb ember győzködi magát, hogy nem is volt olyan régen, amikor még csak 20 éves volt.

Az teljesen igaz, hogy a harmincas éveikben az emberek még fiatalok, tele vannak energiával, mindenük megvan, hogy a világot szebb hellyé tegyék, de esélyes, hogy követtek el olyan hibákat korábban, melyek hatással vannak a jelenükre.

Felidéztünk néhány tapasztalatot és összeállítottunk egy 15 pontos listát azokról a döntésekről, amelyeket az emberek a harmincas éveikben hoztak, de néhány év múlva valószínűleg megbánták.

1. Hirtelen változtatsz az életeden.

Néhány embernek pontos terve van arról, hogy mit akar elérni 30 éves koráig. Addigra szeretne házasságban élni, gyereket, karriert, saját házat. Például egy nő úgy dönt, hogy hozzámegy egy férfihoz, akit alig ismer, csupán azért, mert már 30 éves. Csak évekkel később érti meg, mekkora hibát követett el, pedig már gyerekei is vannak.

  • Ezek a tervek csak a fejünkben léteznek. Senkinek nem kell semmit bizonyítanod! Nem ketyeg az óra, és nem kell olyannak lenned, mint a többiek. Kim Kardashian őszintén beismerte, hogy azért ment hozzá a kosaras Kris Humphrieshez, mert eldöntötte, hogy 30 éves korára mindenképpen szeretne férjhez menni. 72 nap után váltak el.

2. A hétvégéket a kanapén töltöd, tévét nézel és gyorskaját eszel.

Nincs semmi baj azzal, ha a kanapén pihensz, függetlenül attól, hogy egy gyárban dolgozol vagy irodai munkát végzel. De ha minden hétvégéd így telik, ideje gondolnod az egészségedre.

  • Laura Vanderkam időmenedzsment specialista (a Mit csinálnak a legsikeresebb emberek hétvégén c. könyv szerzője) azt ajánlja, hogy a hétvégéket egy héttel előre tervezzük meg. Jobb, ha már hét közepén elvégzed a házimunkát, hogy hétvégén maradjon időd sportolásra és a barátaidra.

3. Hirtelen ötlettől vezérelve csináltatsz egy nevetséges tetoválást.

A tetoválás művészet. Biztos vagy benne, hogy szeretnél a bőrödre egy buta mémet az internetről vagy az aktuális szerelmed nevét? Mi lesz ha szakítotok? Persze az “Alex” név után tudod íratni hogy “egy szemét”, de tényleg szükséged van erre?

  • Néhány éve divat volt kicsi pillangót tetováltatni a hátra. Aztán ezt túl egyszerűnek tartották, így divatba jöttek a csípőn lévő nagy tetoválások. Ki tudja, hogy holnap mi lesz népszerű? Ha szeretnél tetoválást, azt alaposan gondold át. A testeden lévő rajznak passzolnia kell a személyiségedhez, hiszen egy életen át a társad lesz.

4. Kozmetikai beavatkozásokat csináltatsz az öregedéstől való félelem miatt.

Előfordulhat, hogy megijedsz, ha látsz egy új ráncot a homlokodon és szeretnéd azonnal eltüntetni. Mindegy, hogy a megereszkedett szövet megemeléséről van-e szó vagy hámlasztásról, hialuronsavról, vagy botox injekcióról, készen állsz mindenre – akár plasztikai műtétre is – azért, hogy újra úgy nézz ki, mint 20 évesen.

  • Természetesen a testápolás szükséges. Fontos, hogy használj naptejet, hidratáld a bőröd és egészségesen étkezz. De az, hogy próbálod magad mindenáron fiatalon tartani, egészségtelen lehet és évek múlva nevetséges megjelenést eredményezhet.

5. Próbálsz örökre tinédzser maradni.

Nem tudsz alkoholt venni személyi nélkül, imádod a rajzfilmet, a fantasyt és a számítógépes játékokat, Deadpoolos pólót viselsz és megrémülsz a “felelősség” és “család” szavaktól? Akkor te egy olyan felnőtt vagy, aki nem is igazán akar felnőni.

  • Van egy igen éleslátó film Keira Knightley-val, amely ehhez a témához kapcsolódik, a Későnérők. A főszereplő élvezi a tizenévesek társaságát, melynek segítségével elfuthat a problémái elől. Akkor talál rá önmagára és a boldogságra, amikor mer felelősséget vállalni a döntéseiért.

6. Abbahagyod a tanulást.

Amikor fiatalok voltunk, azt gondoltuk, hogy miután leérettségizünk és elvégezzük az egyetemet, csak pihenni fogunk és élvezzük majd a munkánk gyümölcsét. Sokan követik is ezt az elvet. Ugyanazt a munkát végzik évek óta és elkerülik az újításokat. Egy napon ők lemaradnak.

  • Az információs robbanás időszakában élünk. Mindennap valami újat tudunk meg. Ha nem tanulsz és nem szélesíted a látókörödet, lemaradsz.

7. Minden fiatalos darabot kidobsz a szekrényedből.

Úgy dönthetsz, hogy 30 évesen már nem kísérletezel, a merész miniszoknyádat, a motoros dzsekiket és a kék hajlakkot odaadod a húgodnak. Az eredmény pedig egy 13 alap darabból álló szekrény, amelyből 10 fekete-fehér, és csak azokat hordod.

  • Előfordult már, hogy valaki azt mondta neked, hogy nem vagy elég csinos, vékony vagy fiatal egy adott ruhához, és te elhitted? A harmincas éveid pont a megfelelő időszak arra, hogy merész, élénk darabokat viselj. Csak ne mindet egyszerre!

8. Olyan munkát végzel, amit utálsz.

Annak ellenére, hogy nem vagy Lannister, meg kell fizetned az adósságodat. Bár ez nem indok arra, hogy olyan helyen dolgozz heti 40 órát, amit utálsz.

  • Ha minden alkalommal megborzongsz, amikor a munkádra gondolsz, sürgősen változtatnod kell. Jobb akkor változtatni, amikor még fiatal vagy és tele vagy energiával.

9. Tárgyakra költöd a pénzed, nem élményekre.

A telhetetlen bevásárlóközpontok alig várják, hogy lássanak téged és a pénztárcádat mindennap. Azért veszünk dolgokat, hogy jobban érezzük magunkat. Az igaz, hogy egy bizonyos ideig ez megelégedettséggel tölt el, de ez rövidesen elmúlik, és valami újat kell vásárolnunk. Ez egy ördögi kör.

  • Thomas Gilovish a Cornell Egyetem professzora azt mondja, a szokások a boldogság legnagyobb ellenfelei. Egy új iPhone vásárlása helyett azt javasolja, hogy a pénzt inkább élményekre költsük, például látogassunk el egy érdekes programra vagy ejtőernyővel ugorjunk le valahonnét.

10. Órákat – vagy akár napokat – töltesz el a közösségi hálón.

Azzal töltöd a napjaidat, hogy történeteket posztolsz vagy annak a 456 ismerősödnek a posztját nézegeted, akiket nem is igazán ismersz, valóságshow-t nézel a TV-ben és bejegyzéseket like-olsz?

  • El kell döntened, hogy ez a viselkedés hasznos-e neked, jobbá teszi-e az életedet. Ha nem, akkor korlátoznod kell ezt. A közösségi háló elveszi az energiánkat. Használd inkább konstruktívan, például valódi baráti összejövetelek szervezésére.

11. Fontos a presztízs és másnak tetteted magad.

Azt gondolod, hogy a társadalom szemében sikeresnek kell tűnnöd, és mindent megtennél, hogy megfelelj ennek a képnek: új telefonod és erős autód van, és csak egzotikus országokba utazol, de a szíved mélyén azt érzed, hogy leginkább vidéken nyaralnál.

  • Lazíts! Ne engedj a hamis kísértésnek és ne vegyél azért dolgokat, hogy mást lenyűgözz. Teljesen eladósodni nem a legjobb megoldás.

12. Engedsz a rossz szokásoknak.

“Miért vigyek magammal ételt a munkába? Útközben tudok venni egy hamburgert.” ”Miért menjek el sétálni a parkba vagy úszni? Nehéz napom volt. Inkább iszok pár sört és tévézek.” “Miért menjek aludni időben? Egy tripla espresso és egy cigi reggel majd segít.”

  • 30 éves korodban erős vagy, tele vagy energiával, és nem veszed észre, hogy rossz szokásaid károsak az egészségedre. Ha nem akarsz egészségügyi problémákat 40 éves korodra, próbálj meg életmódot váltani, hogy egészségesebben élhess.

13. Nincs félretett pénzed.

Fiatal vagy és egészséges, rendszeres jövedelemmel, és azzal a képpel élsz, hogy a holnap nem okozhat nagyobb problémát. Az optimizmus egy remek tulajdonság. De mi történne, ha holnaptól néhány hónapig nem tudnál dolgozni? Fenn tudnád tartani a jelenlegi életszínvonaladat?

  • Nem az a célunk, hogy félj és gyanakvóvá válj az ismeretlen jövővel szemben, de egy kis egészséges realitás azért nem árt. A passzív jövedelem, az egészség- és életbiztosítás, a nyugdíj előtakarékosság talán unalmasan hangzik, amikor 30 éves vagy, de megmenthet a pénzügyi problémáktól később.

14. Semmiségek miatt aggódsz.

A világod látszólag tele van problémákkal: a zsúfolt vonaton valaki rálépett az új fehér tornacipődre, hirtelen elzárták a vizet az otthonodban, nem tudod elfelejteni, amikor gyerek voltál és megkérted a szüleidet, hogy vegyenek neked görkorcsolyát, de nem vettek. Talán úgy gondolod, hogy nehéz az életed és tele van problémákkal.

  • Az életünk sok különböző dologból áll. Ha csak a rossz tapasztalatokra koncentrálsz, beleőrülsz. Ha valami kellemetlen történik veled, próbálj meg valami pozitívat is felidézni. A gyerekkorod nehézségei és sérelmei nem fognak segíteni neked felnőttként, csak boldogtalanná tesznek.

15. Félsz bátornak és néha őrültnek lenni.

Gyerekként még zöld sárgabarackot csentél a szomszéd kertjéből és bemásztál egy ablakon, hogy randira hívd a kiszemelted. Annyi őrült és vakmerő dolgot csináltál a múltban, de már felnőtt vagy, és nincs időd ilyen buta dolgokra.

  • Újra fiatalnak érezhetjük magunkat, ha ismét tudjuk élvezni az új dolgokat az életünkben. Néha próbálj meg valami vakmerőt: menj el egy távoli kirándulásra, mássz fel egy hegy csúcsára vagy legyél te az első, aki azt mondja “Szeretlek”. Kit érdekel, hogy 30 vagy? Ez éppen a megfelelő idő!

Szerinted melyik hiba a leggyakoribb? Valamivel kiegészítenéd a listát?

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét