15 helyzet, ami olyan fordulatot vett, amire senki nem számított

0

Az élet tele van váratlan fordulatokkal, melyek olyankor lepnek meg minket, mikor a legkevésbé számítunk rá. Ezek a csavarok izgalmassá teszik az életet, ám néha komolyabb következményekkel is járnak. A következő történetek olyan felismerést tartogattak, melyek megváltoztatták az emberek életét.

  • Tetszett egy nő, akivel együtt dolgoztam. Ő benne volt a játékban, flörtöltünk egymással. Gyakran bámult engem, és nagyon csábítóan szemezett velem. Teljesen meg voltam őrülve érte egészen addig, míg be nem vallotta, hogy házasságban él. Mégpedig egy nővel. © cb33 / Reddit
  • 12 éves voltam, mikor apukám meghalt, anyám új párja pedig néhány hónap múlva beköltözött hozzánk. Nagyon nehezteltem rá. Kicsivel később rájöttem, hogy ez az új pasi valójában a biológiai apám, aki házas volt, mikor én megfogantam. © fivemessymonsters / Reddit
  • Kisebb koromban arról álmodoztam, hogy annak a cuki fiúnak a felesége leszek, aki az utcában lakott. Két hét múlva hozzámegyek ahhoz a stréber fiúhoz, aki az utcában lakott, azzal a sráccal szemben. © Anniejane14 / Reddit
  • A kisvárosban, ahol felnőttem, két autókereskedés volt a város két ellentétes oldalán, egy Chevy és egy Ford. Nagy riválisok voltak, a hirdetéseikben is egymást támadták, az eladóik borzalmasan beszéltek egymással, plakátokon versenyeztek egymással stb. Mikor a Chevy kereskedés tulaja meghalt, rájöttünk, hogy ő volt a Ford kereskedés tulajdonosa is. Erre senki nem számított, főleg nem azok, akik ezeken a helyeken dolgoztak. © ronearc / Reddit
  • A főnököm behívatott az irodájába, ideges volt, mert egy 10.000 dolláros hibát vétettem. Mondta, hogy zárjam be az ajtót, majd elkezdett kiabálni velem, hogy elege van már abból, hogy ez folyton megismétlődik. 15 másodperc után azt mondta, csak szórakozott velem, valójában fizetésemelést ad. © nmatt / Reddit
  • Egy adományboltban nézelődtem a könyvek között, mindegyiknek 50 penny volt az ára. Az egyik könyvön rajta volt egy 20 fontos, régi árcédula. Ezt a pénzt végül több könyvre költöttem. © Trumanshow21 / Reddit
  • Egész életemben azt hittem, hogy a szüleim boldog házasságban élnek és szeretik egymást. Néhány héttel ezelőtt, mikor beültem apám mellé az autójába, majdnem ráültem a válási papírjaikra. © BillyBobJenkins222 / Reddit
  • 17 éven át azt hittem, hogy 2 anyajegy van a mellkasomon. Egészen addig, míg a barátnőm közelről meg akarta nézni őket. Kiderült, hogy az egyik egy extra mellbimbó. Apró, de teljesen kialakult mellbimbó. © ThisWormWillTurn / Reddit
  • A párommal 2 éve voltunk együtt, ő volt a kereső, ő fizette a hitelt stb. Születésnapomra befizetett egy zenei fesztiválra a szülővárosomba. Nagyon jól éreztem ott magam, és mikor fel akartam hívni, hogy meséljek neki, közölte, hogy már nem kell hazamennem. Mivel már amúgy is a szülővárosomban voltam, azt mondta, maradhatok a szüleimnél, utánam küldi a holmimat. 2 héttel előtte jöttünk vissza egy európai útról, én azt hittem, minden rendben van köztünk. És még egy csavar: mikor egy jó fizetéssel járó állást találtam, újra elkezdett érdeklődni irántam. © SeamusMichael / Reddit
  • 6-7 éves lehettem, mikor elcsentem a boltból egy zacskó cukrot, de hazafelé félúton annyira elszégyelltem magam, hogy visszamentem az üzletbe, és mondtam az eladónak, hogy hívja a rendőrséget. Kacsintott egyet, és mondta, hogy tartsam meg a cukrot. © Defavlt / Reddit
  • A cég, ahol dolgoztam, lassan kezdett becsődölni, így elkezdtem új állást keresni. Kaptam is egy állást, és közöltem a főnökömmel, hogy felmondok és másik céghez megyek. Erre ő azt mondta, sajnálja, hogy elveszít engem, és megkérdezte, melyik céghez megyek. Mondtam, hogy melyikhez, erre azt felelte, ő is megpályázta azt a pozíciót. Mondtam neki, sajnálom, hogy tőlem kell megtudnia, hogy nem kapta meg. © Contorto103 / Reddit
  • A főiskola elvégzése után kaptam egy állást. Két héttel a kezdés előtt kaptam egy üzenetet a főnöktől, hogy mégsem tud alkalmazni. Három héttel később kaptam egy sokkal jobb állást egy üzleti negyedben, marketinges lettem. A legjobb elbocsátás volt. © HolyScheidt / Reddit
  • 10 évvel ezelőtt kaptam egy levelet a vállalattól, ahol dolgoztam, hogy el fognak bocsátani. Most ugyanannál a vállaltnál azt a pozíciót töltöm be, mint az, aki korábban ezt a levelet írta nekem. © Hopczar*** / Reddit
  • Mindig is pszichiáter akartam lenni. A barátnőm pedig filmrendező. Most a barátnőm egy mentális egészségügyi intézmény vezetője, ahol én korábban önkénteskedtem, én pedig színészként dolgozom. © DaLastPainguin / Reddit
  • Néhány évvel ezelőtt meghívást kaptam egy barátnőm eljegyzési bulijára. Hatalmas felhajtást csaptak, mert kicsi esküvőt terveztek. Aznap este a barátnőm vőlegénye magához ragadta a mikrofont, és mindenkinek megköszönte a jelenlétet.
    “Jen is csatlakozik hozzám egy perc múlva, hogy köszönetet mondjon nektek, csak van egy kis gond a ruhájával” – mondta. Aztán elmesélte a találkozásuk meg az eljegyzésük történetét, majd azzal fejezte be: “Bárcsak mindannyian ott lehetnétek, és bárcsak most rögtön összeházasodhatnánk.”
    Aztán Jen kisétált a menyasszonyi ruhájában. © RockG / Reddit
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét