14 őszinte illusztráció, ami megmutatja a különbséget az első és a második gyerek nevelése között

0

Minden szülő tudja, mennyire más, mikor az első és mikor a második gyerek érkezik a családba. Ennek az az oka, hogy a szülők tapasztaltabbak, több tudással rendelkeznek a második gyereknél, és a humorérzékük is soha nem látott magaslatokban szárnyal.

A következő illusztrációk nagyon jól szemléltetik a különbséget az első és a második gyerek nevelése között.

1. Az első gyermeknél a szülőkben még munkál az ismeretlentől való félelem, a másodiknál viszont már belenyugszanak az elkerülhetetlenbe.

2. Az első gyermek felbecsülhetetlen értékű tudást ad, ami jóval könnyebbé teszi a második gyermek felnevelését.

3. Az első gyermek minden lépését megörökítik, de a mások gyereknél ez már nem feltétlenül van így.

4. Az első gyermek sikerei is jóval nagyobb figyelmet kapnak.

5. Az első gyermek öltöztetése egyfajta rituálé a szülők számára.

6. Úgy tűnik, bacik csak az első gyereknél léteznek.

7. A biztonság is mást jelent a két gyereknél.

8. A veszélyt is másként értékelik a szülők.

9. Az első szilárd ételnél is nagyobb figyelmet kap az első gyerek.

10. Hogy mi a nem tiszta, az is teljesen más az első és a második gyereknél.

11. Amint a második baba megérkezik, az első gyereknek meg kell tanulnia osztozkodni.

12. Ahogyan nő a gyerekek száma, úgy nő a szülőkben a “Kit érdekel?” hozzáállás.

13. Mindig jó társaságuk van.

14. A szülők nyúzottságát, önfeláldozását, az álmatlan éjszakákat többszörösen ellensúlyozza a boldogság, amit a gyerekek hoznak az életükbe.

Hozzá tudnál tenni még valamit az első és a második gyermek születése közötti különbségek listájához? Mondd el nekünk!

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét