13 közismert “tény”, amiről kiderült, hogy valójában nem igaz

0

Vannak olyan tévhitek, amik beleragadnak az emberek fejébe, valódiságukat pedig csak ritkán kérdőjelezzük meg.

Következzen 13 ilyen mítosz, amiről ideje mindenkinek megtudni, hogy nem igaz.

1. A futóhomok lehúzza és megöli az embert.

Sok filmben is ezt láthatjuk: futóhomokra tévedsz, az lehúz, és ha nincs ott valaki, aki kihúzzon, meghalsz.

Valójában a futóhomok homok és víz keveréke. Mivel ennek a keveréknek a sűrűsége nagyobb, mint a vízé, aki mellig süllyed a futóhomokba, az lebegni fog ebben a testhelyzetben. Ha futóhomokba ragadsz, a legjobb, ha megpróbálsz hátrafelé dőlni és egyenletesen eloszlatni a testsúlyodat. Aztán várd meg, hogy a víz kifelé toljon belőle.

2. Ha tankolás közben használod a mobilod, abból tűz keletkezhet.

A tankolás közbeni mobilozásból nem kerekedhet tűz, sem robbanás. Még akkor sem, ha nagyon magas a benzingőz koncentrációja.

A benzinkutakon kitett figyelmeztetések inkább a mobiltelefon által sugárzott elektromágneses hullámokra vonatkoznak, melyek zavart kelthetnek a benzinpumpa elektromos rendszerének működésében.

3. Ha valamivel bedugod vagy lezárod az autó kipufogóját, a motor tönkremegy.

A filmekben gyakran látjuk, hogy bedugják a kipufogó nyílást, hogy az autó azonnal leálljon és ne is induljon újra, mert tönkremegy benne a motor. Az Állítólag… című népszerű tv-show-ban végeztek azonban egy kísérletet, amiből kiderült, hogy beledugni valamit a kipufogóba valóban veszélyes, mert mikor elindítják az autót, óriási sebességgel lő majd ki belőle.

4. A kávé babból készül.

A közhiedelemmel ellentétben a kávé a kávécserje magjaiból és nem a “babjából” készül. Egyfajta örökzöld erdei fajtákat használnak a kávé előállításához, melyeknek piros a magjuk. Csak feldolgozás után kapják meg azt a kávébabot, amit ismerünk. Valójában a babfélék és a kávébab között semmilyen összefüggés nincs.

5. C-vitaminnal meg lehet előzni a megfázást.

Orvosi kutatások során megállapították, hogy azok, akik rendszeresen szednek C-vitamint, kevésbé hajlamosak a megfázásra. Ám arra ezidáig semmilyen bizonyíték nincs, hogy a C-vitamin képes-e harcolni a vírusok és a fertőzések ellen.

A megfázás vírusos megbetegedés, melytől leginkább a védőoltás véd. A C-vitamin szedésével esetleg a tüneteket enyhítheted. Az ajánlott kezelés a pihenés és a sok folyadék fogyasztása.

6. A pingvinek monogámok, egész életükre választanak társat.

Valójában csak bizonyos ideig monogámok. Párzási szezon alatt ugyanazzal a párral töltik a nappalokat és az éjszakákat, ez 20-30 napig tart. 2 hónapon át pedig az utódaikat nevelik. Ezt követően azonban teljesen megfeledkeznek a párjukról, még az is előfordul, hogy másik területre vándorolnak el.

Szomorú, de sok pingvin teljesen egyedül éli le az életét.

7. Borotválás után vastagabb és erősebb szőrszálak nőnek vissza.

A borotválás nem befolyásolja a szőrszálak vastagságát és növekedését. Ezt testünk egyedi biológiai tényezői határozzák meg, köztük a gének és a hormonok. De honnan ered ez a tévhit? Mikor szőrtelenítés után az új szőrszál elkezd kinőni, a vége tompa, ezért tűnik vastagabbnak, mint amilyen valójában. Csupán optikai csalódás.

8. A férfiak minden 7. másodpercben a szexre gondolnak.

Csak mítosz, hogy a férfiaknak napközben szinte állandóan ilyen gondolatok járnak a fejükben. Kutatások szerint nincs a nemek között különbség abban a tekintetben, hogy mennyit gondolnak a szexre. Sem a nők, sem a férfiak nem teszik ezt minden 7. másodpercben.

9. Az alvajárót nem szabad felébreszteni.

Az életben ritkán találkozunk alvajáróval, de azt tudjuk, hogy nem szabad őket felébreszteni. Ha felébreszted, zavart lesz ugyan, de semmi katasztrofális nem fog történni. Sokkal nagyobb az esélye, hogy megsérül, ha nem ébreszted fel és hagyod járkálni.

10. A Mars vörös.

A Marsot gyakran nevezik vörös bolygónak. A légköre magas koncentrációban tartalmaz vörös színű vas-oxidot, ez az oka annak, hogy a bolygó felszínének színe a rózsaszíntől a barnáig váltakozik. Valójában a Marsnak inkább karamell színe van.

11. A legtöbb hőt a fejünkön keresztül veszítjük.

Gyerekkorunkban sokszor mondták a szüleink, hogy ne menjünk ki sapka nélkül a hidegbe. Az emberek 50%-a azt hiszi, hogy a testhő 50%-át a csupasz fejen keresztül lehet elveszteni. Valójában a legtöbb hőt nem a fejünkön keresztül adjuk le, egyenletesen veszítjük el a teljes testünkön keresztül. Ez azt jelenti, hogy ha odakint hideg van, ugyanannyira fogsz fázni egy vékony kabátban és sapkában, mint sapka nélkül egy meleg kabátban.

12. A duda Skóciából származik.

Sokaknak meggyőződésük, hogy a duda skót hangszer. Igazából sok más hangszerhez hasonlóan keletről került át Európába. Egyes nézetek szerint a vikingek honosították meg a dudát Skóciában.

13. Az SOS jelzés azt jelenti: Save Our Souls, azaz mentsd meg a lelkünket.

Széles körben elterjedt ez a tévhit. Azonban a lelkünknek semmi köze ehhez a vészjelzéshez. Azért éppen ebből a három betűből áll, mert ezeket könnyen le lehet fordítani morzejelekre: 3 pont, 3 vonal, 3 pont.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét