Az életben biztosan tévedünk és hibázunk. Az egyik legnehezebb dolog pedig az ezekett követő megbánással megbirkózni. De nem szabad elfelejteni, hogy minden okkal történik.
Úgy kell ezekre a tévedésekre tekintenünk, mint a fejlődésünket szolgáló lehetőségekre.
Olyan megbánások következnek, melyekből akár mi is tanulhatunk.
- Miután a szüleim szétmentek, anya egyedül nevelt minket, és nagyon szegények voltunk. Élelmiszerjegyekre volt szükségünk, hogy enni tudjunk. Anyám nagyon kiborult. Büszke nő volt, két állásban dolgozott, de ez sem volt elég. Teljesen kikészítette, hogy segítségre szorul. Én pedig azt éreztettem vele, hogy egy hatalmas kudarc, aki a saját gyerekeiről sem képes gondoskodni.
Egyszer a boltban éppen fizetni készültünk. Elővette az ételjegyeket, nagyon szégyellte magát, hozzám fordult, és azt mondta: “Ha nem akarsz itt állni mellettem, nem muszáj.” Próbált megkímélni attól, hogy kínosan érezzem magam. Így hát elmentem mellőle. Emlékszem, visszanéztem rá, és láttam, hogy igazgatja a haját, hogy ne tűnjön annyira szegénynek, miközben összeszedte a bátorságát, hogy szembenézzen a pénztárossal.
Az évek során rengetegszer megbántam, hogy akkor otthagytam. Gyerek voltam, de bárcsak vissza tudnék menni az időben, hogy mellette állhassak, és elmondhassam, milyen büszke vagyok, hogy a fia lehetek. © moby323 / Reddit
- Szülinapi bulim volt a 10. születésnapomon, éppen a gyorsétterem felé tartottunk, és anya nem találta a pénztárcáját a sötét autóban. Nagyon éhes voltam, de a tárcát sehol sem találtuk.
Emlékeztem, hogy a barátom azt mondta, hogy ő mindig tesz pénzt a telefontokja hátuljába vészhelyzet esetére. Azt javasoltam, használjuk az ő pénzét a szülinapi bulim költségeinek fedezésére. Szerencsére közben megtaláltuk anya pénztárcáját. Ez 5 éve volt, de még mindig bánom, mikor eszembe jut ez a szituáció. © penguin426210 / Reddit - Az életemben leginkább azt bánom, hogy a fiam apjának elmondtam, hogy terhes vagyok. 3 nappal később szakított velem. Bánom, hogy nem tartottam titokban és soha többé nem beszéltem vele. A fiamnak nagyon nehéz azóta. 4 éven belül felnőtt lesz, és többé már nem kell foglalkoznia az apjával. Azt tervezzük, hogy Európába költözünk. © SpiralBreeze / Reddit
- 11 éves lehettem, anya elvitt minket egy ruhaüzletbe. Unatkoztam, játszottam a polcoknál, mint egy csintalan gyerek. Észrevettem, hogy egy nő a kulcsait egy kupac ruhára tette és ott felejtette, majd elsétált. Néztem azokat a kulcsokat, és az a ragyogó ötletem támadt, hogy eldugom őket. Ezt is tettem. Mikor jöttünk kifelé az üzletből, a nő őrülten rohangált, pánikban volt, kereste a kulcsait. Egyetlen szót sem szóltam, csak kijöttem anyával. Szörnyű gyerek voltam. Még mindig rosszul érzem magam emiatt. © Ismeretlen szerző / Reddit
- Kempingezni mentem apámmal, és spóroltam pénzt, hogy rágcsálnivalót meg holmikat vegyek az utazásra. Az élelmiszerbolt közvetlenül az 1 dolláros bolt mellett volt, egy idős férfi járókerettel odajött az autóhoz, és megkérdezte, adnék-e egy dollárt neki ételre.
Egy dollárt kért, és én arra gondoltam, ennyit is adok neki. Rengeteg rágcsálnivalóval jöttem ki az élelmiszerboltból, ő pedig a dolláros boltból sétált kifelé egy konzerv levessel. Jobban kellett volna bánnom vele. Ő ételt vett, én meg szemétre szórtam el a pénzemet. Még 10 évvel később is bánt ez a dolog. © Darogaserik / Reddit
- Bánom, hogy azt mondtam anyámnak, kínosan érzem magam miatta. Csak egy tipikus tinédzser korszak volt, mikor nem akartam, hogy együtt lássanak a szüleimmel, de nagyon magára vette, és láttam az arcán, hogy mennyire bántja. 20 év telt el azóta, de még most is fáj a szívem, ha eszembe jut. © Mycelium83 / Reddit
- Mikor leérettségiztem, az volt a tervem, hogy rögtön elköltözöm az államból. Felvettek egy másik államban lévő főiskolára, aminek nagyon örültem, és oda akartam járni. De a városban, ahol laktam, volt egy barátnőm, és úgy döntöttem, ezért ott maradok. 6 évvel később viszont szakítottunk, és én még mindig abban az államban élek, ahol felnőttem. Boldog vagyok, és van egy csodás barátnőm, jó munkám, barátaim stb. De mindig azon tűnődöm, vajon mi lett volna, ha elköltözöm egy nagyvárosba és követem az álmaimat. © cheeseCloud / Reddit
- Gyerekkoromban apámmal készítettünk egy fog jelmezt halloweenre egy régi kosárból és némi papírmaséból. Eljött a nap, hogy felvegyem az iskolába, és még mielőtt tudtam volna, mit jelent szorongani, képtelen voltam viselni a jelmezt. Sírtam és könyörögtem. Visszanézve, főleg, hogy apám azóta meghalt, biztos vagyok benne, hogy összetörtem a szívét. © mcgruber55 / Reddit
- Barátok lettünk egy lánnyal, és elkezdtünk üzengetni egymásnak suli után. Valamilyen okból hagytam, hogy egy barátom meggyőzzön arról, hogy ne beszéljek vele többet, mert ő nem kedveli azt a lányt. Nem akartam vele kapcsolatot, csak jó volt vele beszélgetni. Megnéztem ezeket üzeneteket, amiket akkor küldtem neki, és nagyon rossz volt látni, hogyan viselkedtem vele. Egyszavas válaszokat dobtam oda, vagy egyáltalán nem is reagáltam, még arra sem, mikor azt írta, szüksége lenne egy barátra. Már azt is bánom, hogy elolvastam ezeket, mert már elfelejtettem, milyen rosszindulatú voltam. © craygroupious / Reddit
- Bánom, hogy nem mentem el a legjobb barátnőm apjának temetésére. Introvertált vagyok, és nem akartam vele ilyen helyzetben találkozni. Nehéz gyerekkorom volt, és akkoriban azt hittem, az én problémáim nagyobbak bárkiénél. Évekkel később elmondta, hogy várt engem, hogy megöleljen. Megszakadt a szívem. © anjul26 / Reddit
- 13 évesen a vidámparkban voltunk az osztállyal. Az utolsó iskolai nap volt. Azt gondolva, hogy vicces vagyok, mikor felültek a hullámvasútra, azt mondogattam az osztálytársaimnak, hogy “Ne haljatok meg!” Néhány gyerek halálra rémült, néhányan nevettek. Aztán egy 20 év körüli srác a barátnőjével szintén a sorban állt a hullámvasútnál, felém fordult, és rám kiabált: “Kölyök, fogd be!” A barátnője rögtön próbálta csitítani, és azt mondta neki: “Ez csak egy gyerek.” Számomra viszont ez olyan volt, mintha pofon vágtak volna. Arra gondoltam: “Idegesítő vagyok?” Azt hiszem ez volt a legjobb dolog, ami valaha történt velem. De rossz érzés, mikor rá gondolok. © D***LO258 / Reddit
- Én 10 éves voltam, a húgom 7. Játszani akartam a hóban, de egy barátom se jött ki, ezért a húgomat hívtam játszani. Nagyon izgatott volt, de eltartott egy ideig, amíg felvette a ruháit. Én már fel voltam öltözve, ezért mondtam neki, hogy kint megvárom. Miközben vártam, az egyik barátom jött és áthívott játszani, én meg elmentem vele, a húgom pedig eszembe sem jutott.
1-2 órával később jöttem haza, és akkor tudtam meg, hogy a húgom kiment, keresett engem egy darabig, majd összetörve ment vissza a házba, mert nem talált sehol.
A 40-es éveim végén járok, és bár ő soha egyszer sem hozta fel ezt a dolgot, nekem gyakran eszembe jut, és elég rosszul érzem magam tőle. Micsoda szörnyűséget tettem. Szerintem sosem fogok tudni megbocsátani magamnak. © buckeyecarlweb / Reddit
