12 alkalom, amikor kedvenc színészeink örültek, hogy újra találkoztak, miután évtizedekig nem látták egymást

0

Egy kép többet mond ezer szónál, két kép pedig kétezernél is többet. Két egymás mellé vágott kép évek, ha nem évtizedek emlékeit ölelheti fel. Míg a legtöbbünknek csak néhány ilyen találkozóban van része – például ismét találkozunk a gimis osztálytársainkkal vagy az egyetemi csoporttársainkkal – a színészek szerencsésebbek ebből a szempontból, hiszen minden szereplőválogatás igazából egy lehetőség számukra, hogy később egy-egy viszontlátás örömöt hozzon az életükbe.

Ha valakit sok év után ismét látunk, az nosztalgiával tölt el minket, ebben a cikkben pedig minden idők legemlékezetesebb találkozóit sorakoztattuk fel.

Harry Potter

Jason Isaacs és Tom Felton, akiket Lucius és Draco Malfoyként ismerhetünk a Harry Potter-filmekből, Felton egyik színházi előadásán találkoztak. Mindketten megosztották a csodás pillanatot a közösségi oldalaikon. És bár a való életben nem rokonok, “apa” és “fiam” megszólítással illették egymást, ami egyből visszarepített minket a Harry Potter világába.

A pletykafészek

15 évvel a sorozat kezdete után Penn Badgley és Leighton Meester útjai még egyszer keresztezték egymást. A Dan Humphrey-t alakító színész meghívta egykori kollégáját az új podcastjába.

X-akták

Az X-akták első epizódját majdnem 30 évvel ezelőtt mutatták be, a korábbi kollégák, Gillian Anderson és David Duchovny pedig 2021 áprilisában találkoztak ismét. Kettőjükhöz csatlakozott Anderson szőrös barátja, Stella, aki engedélyt adott a találkozóra, és a színésznő szerint “ új barátot szerzett aznap”.

Apafej

Mikor Sonny Koufax (Adam Sandler) le akarta nyűgözni a barátnőjét, és örökbe fogadott egy gyereket, Juliant (Cole és Dylan Sprouse alakították), nem tudta, hova fog vezetni ez a kaland. Több mint 20 évvel az Apafej bemutatója után Cole és Adam Sandler ismét találkoztak. Velük volt még Sandler felesége, Jackie, King Princess és David Spade.

Űrbalekok

A sorozat 25. évfordulójának tiszteletére John Lithgow, Joseph Gordon-Levitt, Kristen Johnston és French Stewart leültek beszélgetni egy fesztiválon. A szereplők áradoztak egymásról, dicsérték a másik munkáját, és megosztották a sorozattal kapcsolatos kedvenc emlékeiket.

Vissza a jövőbe

Marty McFly (Michael J. Fox) és Dr. Emmett Brown (Christopher Lloyd) bizonyították, hogy nemcsak 1985-ben rendelkeztek egy időutazásra alkalmas DeLoreannel, hanem ma is. Egyetlen fotóval a múltba varázsoltak minket, aztán vissza a jelenbe.

Sabrina, a tiniboszorkány

A ’90-es évek ikonikus sorozata, a Sabrina, a tiniboszorkány 1996-tól 2003-ig futott. 17 évvel azután, hogy az utolsó epizód adásba került, 100 ember a szereplők és a stáb tagjai közül összejött egy fergeteges este erejéig.

A narancsvidék

A sorozat kedvenc szerelmeseit alakító Rachel Bilson és Adam Brody egy reptéren futottak össze. Bár a sorozatban és a való életben is együtt voltak, ma más mindketten mással élnek párkapcsolatban, és gyerekeik vannak.

Vészhelyzet

13 évvel azután, hogy a Vészhelyzet utolsó epizódját bemutatták, John Stamost meglepték a szereplők. A színész bevallotta, hogy minden kelléket megtartott a sorozat forgatásáról, így készítették a képet a kórház ablaka mögött.

Alias

A díjnyertes kémdráma, az Alias 5 évig futott a 2000-es évek elején, amelyben Jennifer Garner alakította Sydney-t, akinek a kémkedés volt a feladata. A színésznő szerint az újrafényképezett fotó az egyetlen, amin ő és a sorozatbeli apja, Victor Garber nem nevetnek.

Titanic

Több mint 20 évvel azután, hogy a Titanic a mozivászonra került és igazi klasszikussá vált világszerte, a film főszereplői, Kate Winslet, Leonardo DiCaprio és Billy Zane ismét találkoztak.

Indiana Jones

Harrison Ford és Ke Huy Quan majdnem 40 éve szerepeltek együtt a Indiana Jones és a végzet templomában. 2022-ben a színészek találkoztak, megölelték egymást, és szüntelenül mosolyogtak. A találkozástól a rajongók szinte elvesztették az eszüket.

Rád melyik találkozás volt a legnagyobb hatással?

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét