10 történet, ami miatt újra beleszerettünk Keanu Reevesbe

1

Keanu sok mindenen átment már az életben, de mindig erős tudott maradni, és most már azért is sokat tesz, hogy a világ egy kicsivel jobb hely legyen. Folyamatosan adományoz pénzt jótékony célokra, segít a rászorulóknak, és mindig tisztelettel bánik a rajongóival is. Azok a szerencsések, akik élőben is találkoztak vele, csak megerősíteni tudják ezt a saját történeteikkel.

Ha lehet, akkor még jobban csodáljuk őt, hiszen nemcsak fantasztikus színész, de nagyszerű ember is.

1. A legnagyobb tisztelettel bánik a nőkkel.

A rajongók vették észre, hogy Keanu ügyel arra, hogy mikor nőkkel fotózkodik, ne érintse meg őket. Egyszerűen csak a hátuk mögé teszi a kezét, de nem ér hozzájuk. A “tisztelettudó király” becenevet is megkapta ezért a kedves gesztusáért a rajongóktól, hiszen igen ritka, hogy valaki ennyire odafigyel ilyesmire.

2. Számos jótékonysági szervezettel együttműködik, de ezt sosem hangoztatja.

Több millió dollárt adományozott már gyerekkórházaknak és rákbetegekkel foglalkozó alapítványoknak, de ezt sosem verte nagy dobra. Olyan szervezetek munkáját is támogatja, amelyek hátrányos helyzetű gyermekek életminőségén próbálnak javítani, valamint jelentős összegekkel támogatja az oktatást, a művészeti képzést, harcol a gyermekek éhezése ellen, valamint az emberek és az állatok jogaiért.

Nemrégiben elárverezett egy 15 perces online beszélgetést magával. Nem azért tette, hogy cseveghessen a rajongóival, hanem rákbeteg gyerekek támogatására létrejött szervezetet támogatott a befolyt összeggel.

3. Valóban nagylelkű.

  • A család egyik barátja filmekhez épít díszleteket. Nem tervez, csak épít, szóval eléggé szűkében van a pénznek. A Mátrix forgatásán is dolgozott, Keanu pedig hallott róla, hogy milyen nehéz helyzetben van a családja. Karácsonyi ajándékként 20.000 dollárt adott neki, hogy kisegítse. Az egész stábból ő volt az egyetlen, aki kíváncsi volt az ott dolgozók nevére, aki mindenkinek köszönt és mindenkivel elbeszélgetett, olyanokkal is, akik a forgatáson jóval alatta voltak a hierarchiában, például a díszletet építő munkásokkal is. © kahi / Reddit

4. Mindig úriember.

Keanu nem csak akkor mutat tiszteletet a nők iránt, mikor fotó készül róla. Egyszer levideózták, ahogy a metrón egy hatalmas csomagot cipelő nőnek hezitálás nélkül átadta a helyét. A videó vírusszerűen terjedt az interneten, és még több rajongót hozott a színésznek.

5. Nehéz helyzetekben is higgadt tud maradni.

2019 decemberében Keanu San Franciscóból repült Los Angelesbe, de a repülőnek technikai probléma miatt kényszerleszállást kellett végrehajtania útközben. A repülőn utazók közül többen is lefilmezték a színészt, ahogyan a személyzettel beszél, majd aktívan segít az utasoknak, hogy azok eljuthassanak az úti céljukig. Később az utasokkal együtt beült egy furgonba, ahol mindenkivel beszélgetett.

6. Becsüli a rajongóit.

Mikor Keanu a Bill és Ted 3. részét forgatta, meglátott egy táblát, amit az egyik rajongója készített. Az volt ráírva: “Lélegzetelállító vagy”. Keanu kiugrott az autóból, letérdelt, és aláírta a táblát.

7. Imád velük kapcsolatot teremteni is.

  • Egyszer a családdal vakációztunk Párizsban, mikor az anyukám látta őt egy lakókocsiba beszállni. Odament, bekopogott, de egy másik férfi jött ki. Azt mondta, Mr. Reevesnek hosszú napja volt és nagyon fáradt. De aztán kijött Keanu, és azt mondta: “Nem, semmi gond, mindig jó barátságos arcokat látni.” Aztán a lehető legkedvesebb hangon megkérdezte, hogy viseltük az utazást. Elképesztően kedves volt, és egy fotót is készítettünk, egy darab papírra pedig ráírta a nevét. © JustinLennox / Reddit

  • A párom a Gold Coast Studios mellett dolgozik, ahol a John Wick: 3. felvonás című filmet forgatták. Napokig próbált egy fotót készíteni Keanu Reevesről, de mindig lemaradt róla. Aztán egyszer végre elcsípte, de szegény fickó teljesen kimerültnek tűnt, mivel akkor már 7 órája forgatott. Ez volt az utolsó forgatási nap. Először csak továbbment, nagyon világosan tudtára adva a rajongóinak, hogy most nem szeretné, ha zavarnák. Aztán egyszer csak megállt, intett nekik, és egyesével készített mindenkivel egy fotót. © Guinhyvar / Reddit
  • Keanu Reeves és én egyszer egy órán át ültünk egymással szemben egy üres vasútállomáson. Egész idő alatt egyetlen szót sem szóltunk. Mikor mindketten felszálltunk a vonatra, azt mondta: “Jó volt veled csevegni.” © ChrisPerkinsDnD / Twitter

8. Még a saját dolgait is háttérbe szorítja, ha másokon kell segíteni.

  • Egyik barátnőm egyszer az autópálya szélén álldogált, mert lerobbant az autója. Nem volt telefonja, nem tudott segítséget hívni. Aztán hirtelen megállt mellette egy Porsche, Keanu ült benne. Megpróbálta beindítani a barátnőm autóját, de mikor nem sikerült, kihívta hozzá azt autómentőt. Mikor elvontatták az autót, felajánlotta, hogy hazaviszi a barátnőmet. Körülbelül 50 mérföldet került, hogy hazavihesse. Megadta neki a telefonszámát, és azt mondta, hívja, ha bármikor segítségre volna szüksége. © lovemyax / Reddit

9. Kedves azokkal, akikkel együtt dolgozik.

  • Még a ’90-es években történt. Az első munkám volt, kellékes asszisztens voltam a Láncreakció című film forgatásán. Keanu heteken át mindennap azzal kedveskedett a díszletkészítőknek és a kisegítő munkásoknak, hogy elvitt minket ingyen reggelire és ebédre. Azóta körülbelül 30 különböző forgatáson dolgoztam, de ilyen nagylelkű és barátságos színésszel azóta sem találkoztam. © bo2dd2 / Reddit

10. Imádja, amit csinál.

Keanu nem is titkolja, hogy mennyire rajong a munkájáért és az egész filmes iparágért. 2019 májusában kéz- és láblenyomata, valamint aláírása odakerült a Hollywoodi hírességek sétányára. Érzéseiről így beszélt: “Imádom a filmeket. Istenem, tényleg imádom a filmeket! Imádom őket nézni, imádom csinálni. Megtiszteltetés számomra, hogy ma itt lehetek és ezt az egészet itt, Hollywood szent földjén ünnepelhetem.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

1 hozzászólás

  1. Fantasztikus mennyire ember tudott maradni és nagyon nagyon kedves tud lenni mindenkivel szemben nem tesz különbséget ember és ember között

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét